Életünkben számos helyen jelennek meg rangsorok, elég, ha csak a népszerű top 10-es listákra gondolunk, vagy a világ egyetemeinek rangsoraira, vagy az országok korrupcióindex szerinti rangsorára. Egy kiváló rangsor objektív kritériumokra támaszkodik. A legmagasabb épület vagy a legnagyobb fesztávú híd mérhető adatok alapján kiválasztható. De vannak dolgok, amiket nem lehet rőfre lemérni, mint a legjobb nyaralóhely vagy a legjobb magazin. Utóbbi persze az IPM, ez annyira természetes, hogy vitán felül áll, de a többi esetben kikerülhetetlen a szubjektivitás. Sőt, ez még az objektív dolgoknál is megjelenik, például a legmagasabb házat könnyűnek tűnik lemérni, de beleszámít a tetőn lévő antenna is, vagy nem? Ez már szubjektív megítélés kérdése. Az emberek többnyire tudnak szempontokat mondani akkor is, ha valaminek a rangsorolását szubjektív döntések alapján teszik. Aztán maguk is nagyon csodálkoznak, ha valaki rámutat, hogy ezeket a kritériumokat többnyire utólag, a már felállított rangsor hatására fogalmazzák meg. Érdi Péter agykutató, a michigani Kalamazoo College professzora könyvét angol nyelven írta, Ranking címen, és az Oxford University Press adta ki 2019-ben. Bár az amerikai közönségnek íródott, a legnagyobb érdeklődést Ázsiában váltotta ki. Most a Typotex kiadó gondozásában Boross Ottilia remek fordításában magyarul is a kezébe veheti az olvasó. Érdi a könyvben nem kevesebbet állít, minthogy az életben, a legfajsúlyosabb esetekben nem is lehet objektív rangsort felállítani. Ennek egyik konkrét esete a helyi vagy országos választás. Kenneth Arrow híres lehetetlenségi tétele szerint ha kettőnél több jelölt van, akkor nincs olyan választási rendszer, amelyben az eredmény a választói preferenciákat tükrözné. Hasonló problémával nézünk szembe akkor is, ha olyan dolgokat szeretnénk rangsorolni, melyek többféle tulajdonsággal rendelkeznek, mint például az egyetemek. A különféle rangsorokat felállító társaságok nagy gondot fordítanak a módszertanra. Objektív adatokat vesznek számításba, mint az oktató-hallgató arány, a publikációk száma, idézettsége, a külföldi hallgatók száma. Aztán ezeket súlyozva összegzik, és amikor azt firtatjuk, hogy honnan vannak a súlyok, kiderül, hogy lényegében hasra ütésből. Érdi professzor könyvében számos gyakorlati példa bemutatásával feltárja, miért is vonzódunk annyira a rangsorokhoz, miért kardoskodunk az objektivitás mellett, s miért lesz ebből manipuláció. A végén rámutat, hogy bár ebben a sikerorientált világban a rangsorolás mára egész iparágat teremtett, a legjobb az, ha igyekszünk egyensúlyt teremteni a külső sikerekért folytatott igyekvés és a belső békénk között.