Szintén a Typotex kiadó ajánlotta a könyvet – ha nem olvasom el rendesen a fülszövegét, valószínűleg sosem vettem volna meg, mert a cím a fejemben nagyon mást ígért, mint amiről végeredményében a történet szólt. Sokadjára írom már le ide ezt a mondatot, hogy engem meg lehet venni ezzel a “regény a regényben”-dologgal, meg bármi olyasmivel, amit Paul Auster csinál, csak hogy ilyen vulgárissá egyszerűsítsem a dolgot. Na, Afonso Cruz is ezt csinálja, csak sokkal jobban, mert európai.

Nem becsülöm én le az amerikai kortárs irodalmat, de tény, hogy belőlük többnyire hiányzik az európai történelem tragédiáinak öröksége, amely minden, kicsit is a történelemhez kapcsolódó szöveget valamiféle árnyékként borít be. A Kokoschka babája nagyon kis részben szól csak Kokoschka babájáról, témája sokkal inkább a fikció/megalkotottság és az ún. valóság viszonyrendszere (oké, eddig ez nem új) egy már-már bizarr, évtizedeken átívelő, sorsok összefonódásáról szóló történetbe ágyazva, melynek kezdőpontja Drezda bombázása a második világháborúban.

A szöveg három nagy egységből áll, melyek közül a középső az egyik szereplő által írt regény néhány fejezete, melyről azt mondja a szerzője, hogy a valóságból formált és a valóságot formáló szövegkonstrukció. Az első rész a bombázástól a regényig tartó néhány évtized apró fejezetekre tördelt ismertetése, mely a maga furcsa és elidegenítő elemeivel (és illusztrációival) már-más költői megfogalmazása a megfogalmazhatatlannak. A harmadik fejezet nagyon éles váltás a regényszöveg után, de hamar kiderül, hogy a regény bizonyos szereplőiről írott fikció mégsem teljesen az vagy úgy értendő, ahogy előre gondoljuk.

Kokoschka babája egyébként a könyv egyik fontos metaforája arról, hogy a szó által megalkotott lét létrehozhat-e változásokat a valóság szövetében. Naná. Nem teljesen ide tartozik, de kár, hogy csak az első nagy fejezet illusztrált, a többi nem. A rajzokat maga a szerző készítette, talán elfogyott a lendület. Mindenképpen ajánlom olvasásra.