Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Bense Mónika
Megjelenés: 2014
Oldalszám: 285 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-2799-58-2
Témakör: Szépirodalom
Sorozat: Typotex Világirodalom

Eredeti ár: 3200 Ft
Webshop ár: 2400 Ft

KOSÁRBA
Kokoschka babája

A FIKCIÓ AZ EMBER LEGJOBB BARÁTJA

www.es.hu
2015-3-3

Az 1971-ben született Afonso Cruz a kortárs portugál kulturális közéletben igen sokoldalú szereplőnek számít: irodalmi tevékenysége mellett énekel és több hangszeren is játszik a The Soaked Lambelnevezésű együttesben, professzionális szinten fest és rajzol, több mint húsz könyvhöz készített illusztrációkat, és 2008-as indulása óta közel másfél tucat, önálló kötetben megjelent szépirodalmi mű szerzője. Még magyar összehasonlításban sem különleges ez: például a szépíró Lanczkor Gábor vagy Sirokai Mátyás is zenél, a képzőművész-grafikus Takács Máté vagy Lakatos István is ír (csak hogy fiatalabbakat, a portugál írótól életkorban ne oly túl távol álló alkotókat említsek), nem is akárhogyan. Cruz eredetileg 2010-ben közreadott, 2012-ben az Európai Unió irodalmi díjával jutalmazott, tavaly pedig a Typotex Kiadó „Világirodalom” sorozatában magyarul is napvilágot látott regénye, a Kokoschka babája mintha szerzőjének ezt a honfitársához, Pessoához méltó sokféleségét tükrözné, és nem csupán témái szerint vagy a cselekményvezetés szintjén: a regény legjellegzetesebb karaktere a megsokszorozottság, az egyszerre több lábon állás képessége, a sokasodás szertelennek ható, mégis nagyfokú tudatossága.

Eleve kezdhetjük azzal, hogy a Kokoschka babája voltaképpen sok, legalább három egymásba ékelt regény, amit részben a magyar kiadás rendhagyó, szellős, többféle betűtípust és -nagyságot bevető tipográfiája is érzékeltet. A történet a háború alatti Drezdában veszi kezdetét, ahol Isaac Dresner, a zsidó származású kisfiú, miután szeme láttára lelőtték legjobb barátját, menedéket talál Bonifaz Vogel, az együgyű madárkereskedő boltjának pincéjében, túléli az őt fenyegető veszélyeket és a város mindent elpusztító bombázását is. A háború utáni időkben megismerkedik a festőnővel, Tsilia Kacevvel, Isaac megmentőjét, Vogelt magukkal hozva később Párizsba költöznek, ott Dresner könyvkiadót alapít a reménytelen sorsú csodabogár, Ma­thias Popa műveinek kiadására, aki addigi kötetkísérleteivel sorra kudarcot vallott: magánkiadásban megjelentetett műveiről a kutya sem vett tudomást, nagyobb kiadóknál tett erőfeszítései semmilyen eredményre nem vezettek. Pedig Popa egy ízben még azzal is próbálkozott, hogy egy zürichi kiadó asztaláról, bosszúból, mivel éppen elutasították, elemelte Thomas Mann A kivonulás könyve című, ismeretlen posztumusz kéziratát, és saját neve alatt, szerzői kiadásban, egyetlen betű megváltoztatása nélkül publikálta. De ez a „műve” ugyanúgy visszhangtalanul maradt, mint a korábbiak vagy mint a következő, az írói balsorsával számot vető, a kéziratlopást beismerő és indítékait feltáró könyve. A Kokoschka babája című Afonso Cruz-könyv középső tipográfiai egysége így tehát a Dresner által kiadott, az ő biztatására végső formát öltő Popa-regény, a Kokoschka babája lesz, könyv-a-könyvben módra, borítóval, szennycímlappal, címoldallal, első és aztán irreálisan növekvő számokkal ellátott fejezetekkel, melyben feltárul a Varga család, közelebbről Zsigmond Varga, a Budapestről még a XX. század elején Drezdába elszármazott különös úriember és legkisebb lánya, Anasztázia története. A regény harmadik nagyobb, hozzávetőlegesen a mostani jelen időben játszódó egysége, melynek főhőse egy Párizst lokálról lokálra bebarangoló lisszaboni gitáros (újabb önéletrajzi motívum), Adéle Varga nyomozását írja le nagyanyja, Anasztázia életének rejtélyei után.

Aki azzal vádol meg ezen a ponton, hogy most már túlságosan sokat kotyogtam ki a regény cselekményéből, ok nélkül teszi – a Kokoschka babája lapjain tobzódó cselekménynek, a szerteágazó kis történetek százainak éppen csak a töredékét említettem meg itt, laza vázat, amelyre a regényben oly sok minden fűződik fel, és ez a rövid összefoglalás, a modern elbeszélő prózához illően, nyilvánvalóan maga is egyféle interpretáció már. A Kokoscha babáját nagyjából úgy kell elképzelnünk, mint egy hosszában félbevágott hagymát. Különböző rétegei egymásra simulnak, egy-egy levél szimmetrikusan megismétlődik vagy – ha úgy akarjuk – éppenséggel önmagával azonos a túlsó oldalon. A rímei, a belső ismétlődései, motívumainak és szereplőinek újrafelbukkanása hozza létre a regény nagyobb struktúráját, egységein belül azonban inkább lineárisnak tekinthető az, ahogyan az elbeszélő az anyagával bánik. Ezeket a rímeket, a szereplők újrafeltűnését viszont már tényleg nem részletezem, mert azzal valóban a cselekmény poénjait lőném le.

Kokoschka babája ritmusának, megkapóan elsöprő gördülékenységének három fő oka van (nem számítva Bense Mónika kitűnő, lendületes magyar fordítását). A regény szereplői egyfelől igazi világpolgárok, akiknek nem okoz különösebb nehézséget hirtelenében Párizs, Lisszabon, Drezda vagy Budapest utcáin, de akár Afrikában, Marrakesben vagy Dahomeyben felbukkanni. Másodsorban a regényben elénk lépő figurák, a különc Mathias Popától az emberbarát Anasztázia Vargán vagy apján, az emberi lélek súlyának mérlegre tételével bajlódó Zsigmond Vargán át a politikailag igen tudatos párizsi prostituáltig (aki baloldali ügyfeleitől nem fogad el fizetséget, a kieső bevételt behajtja a jobboldaliakon) szinte kivétel nélkül mindannyian rendkívüli intellektualitású vagy észjárású okostojások, akik bármikor képesek beszélgetőpartnerük és az olvasó képébe vágni egy-egy szokatlan, ironikus gondolatmenetet, tételt, axiómát vagy váratlan felismerést. Mindehhez harmadikként néha szó szerint, máskor, gyakrabban motivikusan megidézett kulturális háló járul a regényben, egy csipetnyi az antikvitásból, egy adag a francia modernekből, nagyon sok (különösen Mathias Popa alakjának megformálásánál, elképzeléseinek ismertetésénél) Fernando Pessoából meg a klasszikus XX. századiakból, ironikus futamok Thomas Mannhoz, Vladimir Nabokovhoz, a címbe is bekerülő festőhöz, Oskar Kokoschkához kapcsolódóan, és rengeteg egyéb allúzió másokra. Legkevésbé talán Gustav Mahler özvegyére, Kokoschka feleségére, Almára, akinek neve a fülszövegen ebbe a regénybe engem leginkább becsábított.

Mindezt hallatlanul szellemes, nagyvonalú és könnyed módon teríti elénk az író, ha az iménti hagymahasonlatnál maradunk, a hagyma közepén az értelemadás, az interpretáció, a világ jelenségeire vonatkoztatott jelentéstulajdonítás áll, oly módon, hogy ez a folyamat, a dolgok magyarázata az elbeszélés, a történet végigmondása, végső soron a fikció diadala révén teljesedik ki. Még egy fontos tényezőt kell megemlíteni a regény jellegzetes referencialitásával kapcsolatban: a Kokoschka babájában a XX. századi történelem olyan nézetben, olyan metszetben kerül elénk, ami Kelet-Európában legalábbis szokatlan, és a tragikum vagy a pátosz hangsúlyos kerülésével az errefelé fennálló kánon ellenében működik. Mintha hiányozna valami „komoly súly” ebből a kortárs portugál regényből – de éppen ezáltal képes felszabadító erejű lenni.

Kokoschka babája jellege különben nem egészen ismeretlen a magyar közönség előtt. Miközben olvastam, kicsit úgy éreztem, mintha olyan regényt tartanék a kezemben, amely Balázs Attila első négy, még az újvidéki Forum kiadásában megjelent, nagyon színes könyvének (Cuniculus; Világ, én ma felébredtem!Szerelem, szerelemSzemelvények a Féderes Manó emlékirataiból) lenne a furcsa kevercse. Nemcsak a már emlegetett tipográfiai felhőtlenség vagy az elbeszélői hang derűje juttatja az ember eszébe ezt az összehasonlítást, hanem a mesélőkedvnek az az apoteózisa is, mely a vajdasági írónak pályakezdő műveitől kezdve elválaszthatatlan sajátja. Nem olyan időket élünk persze, amikor a kortárs világirodalom egy-egy, a Kokoschka babájához hasonló zsánerdarabja megtermékenyítőleg tudna hatni a kortárs magyar prózára, és különben is, tudjuk jól: egyetlen fecske nem csinál nyarat. De bízom a folytatásban, akár Afonso Cruz következő könyvének megjelenésében, és személy szerint boldog lennék, ha minél több ilyen karakterű regény látna magyar nyelven napvilágot. És a végén esetleg már műfordítóra sem lenne szükség.

 

Csuhai István

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK