A Nagyszínpadon körülbelül fél óránként váltották egymást a vendégek, a jobbnál-jobb beszélgetések. Végre aztán David Szalay következett. A beszélgetés előtt egy rövid részletet hallhattunk a regényből.

Pál Dániel Levente azzal kezdte, hogy néhány hónapja még nem ismerte David Szalayt. Aztán jobban utánaolvasott, s megtudta, komoly szerzővel van dolga, akit a rangosabb lapok – Guardian, New Yorker Magazine – az egyik legtehetségesebb fiatal íróként emlegetnek. David Szalay bemutatkozó szövegéből megtudhattuk, hogy édesapja magyar, aki 1968-ban kivándorolt Kanadába. Szalay 1974-ben, Montreálban született, innen később a család átköltözött az Egyesült Királyságba. Szalay bocsánatot kért, hogy nem beszél magyarul, de azért néhány szót, kifejezést már ismer. Jelenleg Londonban él, s az utóbbi időkben több időt tölt Magyarországon.

Pál Dániel választ szeretett volna kapni arra, hogy Szalay milyen különbséget lát a magyar és az angol írók között, ismer-e magyar írókat személyesen? David Szalay bevallása szerint a magyar szerzőket közelről nem ismeri, ám az egyik magától értetődő eltérés a magyar és az angol szerzők közt ugye a nyelv, amit a világ jelentős részén ismernek és értenek.

Az ismerkedés után a beszélgetés témája áttért a könyvre. Az ártatlanság a Typotex Kiadónál jelent meg, s a két szálon futó történet a zsarnokság, elnyomás, a szovjet idők keserűméz világába enged bepillantást. A helyszín Szverdlovszk, egy az Urál környékén található kisváros. Két évszámunk és több szereplőnk van. Az egyik szereplő, Alekszandr a szovjet rendszer alkalmazottja és kiszolgálója, aki hithű pártkatonaként kiszolgálja a rendszert. A másik figyelmet érdemlő szereplő Judin, aki annak idején zongorista volt, s jelenleg egy pszichológus, Lozovszkij betege. Judin fejsérülést szenvedett, és nem emlékszik semmire. Elkezd írni és írni és írni, s lassan törnek fel belőle az emlékek és a történetek, az írás igazi emlékkutatónak bizonyul. Az ő történetükön, elbeszéléseiken keresztül tárul fel a kommunizmus piros kesztyűbe bújt, mindenhová és mindenkihez elérő keze.

A beszélgetés a vége felé kitér a címre. Az ártatlanság cím találó, de az eredeti angol cím, a " The innocent" pontosabb. Nem egyértelmű, ki az áldozat és ki az ártatlan, a felvetődő probléma ennél összetettebb.

Pál Dániel Levente érdekességként jegyzi meg, szépirodalmi mű esetében különös, hogy a könyv végén irodalomjegyzék olvasható. Szalay több forrásból dolgozott, hogy jobban elmélyedhessen a választott témában.

Az elmondottak alapján érdemes beszerezni Szalay könyvét. Reméljük, az első magyarul megjelent könyve felkelti a kiadók és kritikusok figyelmét, s hamarosan érkezhet a többi Szalay-könyv is.

S végül álljon itt kedvcsinálónak egy találó rész a könyvből: A kommunizmus nem erőszakos. A kommunizmus emberséges. Kimondani, hogy a kommunizmus emberséges, olyan, mint kimondani a nyilvánvalót, a magától értetődőt. Mindazonáltal ahhoz, hogy a kommunizmus emberséges tudjon lenni, először is fel kell számolni azokat az elemeket, amelyek alapvetően ellentétesek vele, és mivel ezek az elemek természetesen harcolni fognak a fennmaradásért és társadalmi berendezkedésük fenntartásáért – hogy is ne tennék? –, az erőszak alkalmazása elkerülhetetlen.