A regény 1939 őszén, Varsóban játszódik, a német megszállást követő hetekben, hőse – vagy inkább „csak” főszereplője – Konstanty Willemann varsói polgár. Az előző mondatban felsoroltak alapján biztos, hogy mindenkiben azonnal kialakul valamifajta filmekből, regényekből és történelemkönyvekből származó előkép…

…és pont ez az, amivel Szczepan Twardoch leszámol! Meg persze még sok más dologgal is, de haladjunk sorban.

Szczepan Twardoch nem egy idealizált múltban kóvályog, s mert tisztában van azzal, hogy eleink sem voltak jobbak, vagy rosszabbak, mint mi magunk, ezért aztán joggal választja főhősének a varsói aranyifjút, aki nem csak morfiumfüggő, de ráadásul egy akaratgyenge, élveteg, gusztustalan figura, aki nem érez elhivatottságot semmi iránt. Olyan, mint mi, vagy – ha van ilyen – egy kicsit talán rosszabb is. Nem azért kapcsolódik be az ellenállásba, mert hős, hanem mert úgy alakulnak a dolgai. Ráadásul, miközben belesodródik a hősies feladatokba, azonközben megmarad annak, aki volt…

…mert nem az erkölcsi imperatívuszoknak való megfelelés teszi az embert hőssé, s az utókort – normális esetben – nem is érdekli maga a személyiség! Twardoch regénye, miközben rettentő és élvezetes, szinte észrevétlenül nyitja rá az Olvasó szemét egy valódibb világra. Konstanty Willemann, a hősies antihős szükségszerűen vívja ki szimpátiánkat és együttérzésünket, azzal, hogy (túlságosan is) emberi. Én tényleg nem tudom, lehet-e az író feladata a világjobbítás, de ha igen, akkor Twardoch sokkal többet tett értünk, mint azok, akik szoborrá faragják a múlt szereplőit, majd regényekbe, elhallgatásra alapozott történelemkönyvekbe és dicsőítésekbe zárják ezeket az idealizált figurákat… akikhez mi úgysem érhetünk fel!

(Mikor fogjuk észrevenni, hogy ciki, ha elhallgatással kreálunk magunknak követhetetlen hősöket? Mikor fogjuk végre szégyenkezés nélkül kimondani, hogy Kossuth Lajos nőnek öltözve hagyta el az országot 1849-ben? Mikor fogjuk pirulás nélkül kimondani, hogy Batthyány Lajos, Magyarország mártír miniszterelnöke a sógornőjével folytatott hosszas szerelmi viszonyt? Hogy gróf Almássy László, az „angol beteg” melegebb volt, mint a sivatag homokja!…)

Twardoch íróként óriási feladatot vállalt magára: a legkeményebb és legfontosabb mítoszteremtő hazugságokat rombolja úgy, hogy közben sokkal többet ad, mint amit elvesz… közben pedig ugyanilyen keményen rákérdez a nemzeti hovatartozás mágikus mítoszára is!

Szczepan Twardoch hőse – származása és neveltetése szerint – ugyanúgy lehetne német megszálló, mint ahogy lengyel hazafi is. Ráadásul a rég halottnak hitt apja a megszálló német hadsereg tagjaként érkezik Varsóba, ő maga pedig németsége okán válik fontossá és használhatóvá, mint lengyel ellenálló. Erről szól a regényből kiragadott véresen brutális részlet is.

(Talán mindenki érti/érzi a kérdésfelvetés fontosságát akkor, amikor a magát konzervatívnak maszkírozó, mindent elárasztó, avas és ásatag hivatalos propaganda arról győzködi az embereket – Lengyelországban és itthon is –, hogy a „nemzethez tartozás” valami misztikus, ősi, vérségi-genetikai, spirituális kérdés. A valóság nem ezt mutatja: nemzethez tartozni jobb esetben döntés/választás, rosszabb esetben pedig sodródás…)

Mindezekre a kérdésekre persze legyinthet is az Olvasó, hiszen ez „csak” egy regény. De regényként is kitűnő, szokatlan, fordulatos, bizsergető, ha kell, akkor kegyetlen, szarkasztikus, szatirikus, komoly, vicces, megdöbbentő, meghökkentő. Úgy beszél emberi- és nemzeti sorskérdésekről, hogy közben egyetlen pillanatra sem ereszti szabadon azt, akit berántott a regény idegen és ismerős valóságába. Akinek mindez nem elég, aki kevesli, hogy az erotikát és etikai kérdéseket sem mellőző történet, annak talán felkelti az érdeklődését, hogy a cselekmény jelentős része – nagyjából hatvan oldal – Budapesten játszódik!