Mi történik, ha egy idegen hatalom megszáll egy másik országot? Az ember menekül, harcol, elbújik vagy együttműködik – válassza bármelyiket is, teljesen új életre kénytelen berendezkedni. Nem úgy Szczepan Twardoch hőse, a legyőzött tartalékos, Konstanty Willemann, akit két héttel Varsó náci megszállása után is csak az érdekel, hogy megszerezze a napi morfiumadagját. Ingajáratban közlekedik a kurvája és a felesége, a lakása és a városi lebujok, a lengyel és a német identitása, az önérdek és a közösségi felelősségvállalás között. Konstantyt nagyjából hidegen hagyja a háború, bár az eléggé zavarja, hogy a nácik beletrappoltak az életébe, és felforgatták a békés, rajzolgatással, drogozással, kávéházi lébecolással teli mindennapokat. Ő nem akar döntéseket hozni, tetteit éppen ezért nem is a tudatos elhatározás irányítja, sokkal inkább a „társas helyzetek belső gravitációja”. Sodródása, döntésképtelensége végül őt magát is vákuumba taszítja, melyből még a sarkában taposó jó vagy rossz szelleme sem tudja kirántani. A Morfium a hét könyve.

„… hogy járhat ezen az utcán német katona, hogy düböröghetnek rajta német könnyű harckocsik, ha itt állt a felcsavarható tetejű, sárga Opel Olympiám, a kabrióm, amivel a feleségemet és mindenféle kurvákat fuvaroztam?”

Két hét telt el Varsó német megszállása óta, a nácik már feldúlták és ellopták a várost, amely nyomaiban emlékeztet csak önmagára. A legyőzött tartalékos, Konstanty Willemann M-absztinenciája az ötvenharmadik napnál szakad meg: morfiumhoz kell jutnia, és ettől a szándékától barátja, az orvos Jacek sem tudja eltéríteni („Nem adnék, mert kell. A sebesülteknek, a kurva életbe.”). De Konstantyt igazából nem érdekli semmi, csak hogy megkapja a fiolát, és azután eljusson a szeretőjéhez, Salához.

Igazán még csak nem is ő határoz arról, ami ezután következik. Konstanty Willemann ugyanis nem tudatosan dönt, csak lebeg, sodródik, időnként rábólint egy-egy kérésre, teljesít egy-egy megbízást, majd életösztönét követve üt és szúr és simogat. Mikor mit. Nem találja a helyét a megváltozott körülmények között, az a hely ugyanis, amelyet származása, pozíciója, tiszti rangja kijelölne számára a társadalomban, nem egyértelmű. Apja német nemes, nagybátyja például a náci seregben szolgál, a fiút viszont az anyja nevelte, egy katowicei polgárasszony, aki a lengyelség, a lengyel tudat mellett kötelezte el magát:

„Az ő akarata gyúrt téged, ő öntötte puha szöveteidet a lengyelség formájába, és égette ki kemencében, mint a téglát, s immár megszilárdult, kiégetett lengyel vagy. Az ő akarata tette ezt.”

A háború az addig szilárdnak hitt identitásokat is megkérdőjelezi, vagy épp a maga hasznára fordítja. Konstanty így lesz az ellenállási mozgalom beszervezett embere: származása és nyelvtudása miatt értékes fogaskerék a nácik ellen küzdő gépezetben. Látszólag tehát németté kell válnia, még ha ezzel ki is írja magát felesége lengyel családjából és az addigi társasági körökből. Sokszor már ő sem tudja, hogy igazából kicsoda (úriember, kurvapecér, morfinista, „egy ördög és egy hulla fia”), ki az, aki titkos küldetést teljesítve apja tiszti ruhájában indul el Budapestre, hogy a Gellértben és a Centrál Kávéházban tett kitérője után robogjon vissza varsói végzete felé. Mindvégig a nyomában jár és a fülébe duruzsol személyiségének rossz vagy jó szelleme, aki látja a jövőt, ismer minden titkos gondolatot, és ha kell, gond nélkül vált gazdatestet.

„Legszívesebben karomba zárnálak, megölelnélek, mint egy anya, hamvasszőke hajadat csókolnám, ahogy anyád sosem csókolt, de nincs karom és nincs szám, csak mögötted mehetek.”

A Morfium (olvass bele ITT) egy hatalmas narratív kavalkád („Szóval felébred. Felébredek. Felébredtem. (…) Muszáj felkelni, felkelni, vécézni, könnyíteni magamon. Nincs kedvem, nincs. Feküdne, feküdnék.”), melyben keverednek, összefolynak a hangok, a végeredmény mégsem egy nagy katyvasz, hanem egy sodró lendületű, erőteljes történetvezetésű regény lesz, amely merőben más fénytörésben mutatja meg a háború kitörése utáni napokat. Hőse egy két világ határán imbolygó, narcisztikus, egomán figura. Egy olyan férfi, aki maga is tisztában van a hibáival és a gyengeségeivel, és aki akaratán kívül lesz ellenálló, ugyanabban a pillanatban pedig áruló. Aki egyszerűen nem tudja dönteni, hogy akkor most német legyen, avagy lengyel (identitását mindig külső erő, gyerekkorában az anyja, később az ellenállási mozgalom határozza meg), hogy tiszta, erkölcsös feleségét vagy inkább a romlott szeretőjét válassza.

„A morfium miatt van minden” – jajdul fel egyszer, ez azonban nem igaz. A morfium valószínűleg csak a könnyebbik út volt számára, egy egérút a mindennapokból, valami, ami erőt adott ahhoz, hogy reggel felkeljen az ágyból és végigcsinálja a napot, hiszen kényelmesebb belesüppedni az öntudatlanságba, mint szembenézni azzal, ami az országra vár a következőkben. 

Ha Konstanty történetét kívülről szemlélnénk, egy beépített ellenállónál vagy szimpla köpönyegforgatónál (kinek mi, ugye) nem látnánk többet, azzal azonban, hogy Twardoch belemászik a hőse agyába, a lelkébe, és végigvezet azokon a stációkon, amelyeken keresztül a lengyellé tett, majd németté kényszerített, a saját identitásában örökké bizonytalan morfinista végigmegy, egy rendkívül összetett, izgalmas figurát kreált. Azzal azonban, hogy Twardoch teljesen ráhelyezi a fókuszt, azt is kockáztatja, hogy mindenki más egy kicsit halovány, egy kicsit vérszegény lesz mellette. Pedig a Morfium tele van emlékezetes alakokkal (elég csak a férfiasságától megfosztott apára, vagy a közös drogozásra mindig kapható démoni Saloméra gondolni), mégis Konstanty figurája, már csak a narráció miatt is, annyira uralja a regényt, hogy mindenki más háttérbe szorul mellette.

Nem mintha ez akkora baj lenne: Konstanty ugyanis olyan antihős, akivel nem nehéz azonosulni, még akkor is, ha nem vagyunk morfinista kurvapecérek a második világháború idején. Egy vívódó, kétségek között vergődő ember, akit saját belső és a körülötte lévő külső világ összeomlása közepette is csak az a kérdés foglalkoztat, hogy voltaképpen kicsoda ő valójában.