című műve „reményeik szerint fogadkozunk, és félelmeink szerint tartjuk be” (241.) félmondatát választottam. Twardoch főhősével, Konstanty Willemannal 1939 szeptemberében találkozunk, amikorra Lengyelország s benne a főváros, Varsó már kapitulált a németek előtt. A regény zseniális szerkezetének köszönhetően a főváros identitásválságával párhuzamosan a főhős személyisége széthullásának is tanúi lehetünk. Konstanty lengyel anyától és német apától származik, azaz a németek ellen harcoló lengyel főváros fiaként önmagán belül képezi le, „egy az egyben” tükrözi a II. világháború első nagy összecsapását. Ahogy a lengyel város fokozatosan veszít lengyelségéből, úgy Konstanty is egyre kevésbé tudja, ki is ő valójában. A szüzsé egészét meghatározó fogadkozásai éppen abból a reményéből táplálkoznak, hogy elég megígérnie valamit valakinek, s ezzel máris válik valakivé: az ígéretétől függően vagy lengyellé, vagy németté, vagy apává, vagy katonává, de végre valakivé.

A problémát az okozza, hogy Konstanty fogadkozásai mindig egy másik ember s nem önmaga relációjában történnek. Például, amikor a lengyel származású feleségének, Helának ígérgeti, hogy jó apa és hű férj lesz, nem elsősorban a feleségétől való félelme munkál benne, hanem az eugenikahívő, csak az „echte” lengyelséget elfogadó apósától való tartása. Aki se a házastársi, se a haza iránti hűtlenséget nem képes megbocsátani. Ettől való félelmében Konstanty ideig-óráig hű marad Helához és Lengyelországhoz, de csak ideig-óráig. Városa történelmét önmagában leképezve az első adandó alkalommal dezertál, feladja a harcot a németekkel szemben, hogy még kevésbé tudja, ki is ő valójában.

Erős személyiségű lengyel anyja és német apja felé szintén az általuk elvárt identitást kéne tanúsítania. De ez nem megy. Konstanty képtelen a saját életét élni, annak – akár a rajzoláson mint hobbin keresztül – értelmet adni, mert arra kényszerül, hogy mindig a mások életét élje. Fogadkozásai elől ezért folyamatosan menekül. Egyfelől a morfium nyújtotta „másállapotba”, másfelől a kurvája, a zsidó származású Salome karjaiba, akiről rajzok egész sorát készíti. Pedig szintén mindkettőtől fél, s így mindkettő kapcsán szintén számtalanszor megfogadja, hogy nem él többet a „használatukkal”.

Annak ellenére, hogy a főhős identitásproblémáján nem segít a morfium és a zsidó prostituált egybefonódó jelenléte – Konstanty a szert általában Salométól kapja –, olyan plusz síkot képez a műben, amely egyrészt a világháború további eseményeinek megértéséhez fontos, másrészt átvezet az itt elemzendő második regényhez. Konstanty morfium okozta hallucinációi következtében ugyanis megjelenik egy őt követő árnyék, egy „szürke, csendes, arctalan barátnő” (179.), aki nemcsak az aktuális fogadkozása betarthatatlanságára figyelmezteti a hőst, hanem megjósolja a Konstanty korai halála utáni történéseket, főleg az épp munkaszolgálatos varsói zsidók további sorsát is. Egyfelől ilyesfajta figyelmeztetéseivel: „Ha megérnéd, undorodnál az embertől, aki az auschwitzi fotókon látható, igaz?” (147.), másfelől Salome sorsán keresztül, aki naivan azt hiszi, hogy mivel csak félig zsidó, rá nem vonatkozik az október végére meghirdetett összeírás, s hogy a kislánya végképp megúszhat mindent, hisz „gyerekeket csak nem fognak üldözni a németek, igaz?”