0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Megjelenés: 2008
Oldalszám: 382 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-9664-98-2
Témakör: Tudománytörténet
Sorozat: Tudomány & ...

Eredeti ár: 3200 Ft
Webshop ár: 2400 Ft

KOSÁRBA
A tudomány határai

Határta(la)nítás

Új KönyvPiac
2008. október

Ez a könyv kiváló agyfrissítő mindenki­nek, aki élvezi a megismerés csúcsainak küzdelmes meghódítását – ki milyen ma­gasra veti a szemét, s hol kezd szédülni –, és a szerzők értő vezetésével örömmel jár­ja be a tudomány fejlődésének szilajabb vidékeit. Ehhez izgalmas, értékes bónusz, hogy rengeteget tanulhatunk belőle a vi­lágról, jelesül arról, hogyan próbálta, s próbálja ma is az európai kultúrkör meg­ismerni – s gyakran a maga sajátos gon­dolkodásmódja szerint birtokba is venni!! – a világot, ami pedig végső soron igen sokat elmond magáról e kultúrkörről is. Aki azt állítja, hogy pár tucat mondatban beszámol csábítóan gazdag tartalmáról, az csal, vagy festi magát. Ilyenre nem vetemedünk, inkább csak megosztunk róla néhány gondolatot.
Fő témáját a szerzők az arra irányuló vizsgálódásban határozzák meg, hogy mikor, hogyan és miért választunk a kü­lönféle „tudásjelöltek” közül. Amit pedig erről elmondanak, az nagyon sok tisztán­látással ajándékoz meg, de szerte is fosz­lat sok jámbor illúziót. Mert pl. ha naivan azt hinnénk, hogy a tudomány a meritokrácia világa, hát itt van a „Máté-effektus” – „…akinek van, annak még több adatik, akinek pedig nincsen, attól még az is elvétetik, amije van.” (Mt 25,29) – vagyis hogy a már elismert tudós kapja az újabb elismeréseket, díjakat, lehetősé­geket, a kevésbé neveseknek pedig vajmi kevés jut ezekből. Szegény laikusok – akiknek a szerzők e művüket ajánlják – hogyan is különböztessék így meg az el­hivatottakat a hivatalosaktól?
Végletesen nyugtalanító, ugyanakkor kulcsfontosságú a tisztánlátáshoz, amit kiindulásul, gondolatébresztőként vázol­nak: úgy tűnhet, a modern tudomány egyértelműen jobb, mint bármely más megismerési forma, de amikor meg akar­juk határozni, miben jobb náluk, folyton összezavarodunk. Úgy véljük, a tudomány sebesen fejlődik, de nem tudjuk megmondani, mit is jelent az a fejlődés. Hisszük, hogy rendkívül sikeres, ám a si­keresség mércéjét csak önkényesen vá­laszthatjuk meg (ami nyilvánvalóan a praktikumon túli mezőkre vonatkozik O. P.). Azt gondoljuk, hogy tömény racionalitás és objektivitás jellemzi, ám ha belegondolunk, mit jelentenek ezek a fogal­mak, mindez egyáltalán nem tűnik olyan biztosnak és meggyőzőnek. Elmondják azt is, hogy a tudomány az a világ, ahol a helyes felismerés, a jó válasz is legfeljebb részleges megnyugvást hozhat, viszont újabb rejtélyek, kérdések elé állít. Minden helyes eredmény tágítja a megismerés to­vábbi lehetőségeinek horizontját, gyakor­ta átírva ezzel a tudomány határait is.
A tudomány határai – de hiszen még az is változékony, hogy mi tekintendő tudo­mánynak. A döntő jelentőségű kérdések csak úgy sorjáznak a bevezetőben: Milyen módszerek garantálják az általa kínált tu­dás megbízhatóságát? Mennyire egyértel­műek és rögzítettek a határai? (Gyorsan rájövünk, hogy semennyire!! O. P.) Meny­nyire feltérképezhetőek? (A könyv egyik izgalmas témaköre! O. P.). Vajon kijelölik-e a tudomány határai a helyes tudás és a téves vélekedés közti különbségeket? (De hiszen látjuk, hogy maguk is bizonytala­nok, változóak – az új felismerések nagy­mértékben átírhatják azokat –, s gyakorta önkényesen kijelöltek! O. P.) Hogyan vi­szonyuljunk mi, hétköznapi emberek a tudományhoz és az általa kínált válaszok­hoz? (Igyekezzünk megérteni, használjuk a józan ítélőképességünket, már ameddig elér, és olvassunk ilyen könyveket! O. P.) A legbiztosabb – ám sajna inkább csak a tu­domány szociológia szempontjából sokat­mondó – definíció, hogy tudomány, az, amit az arra felkentek annak nyilváníta­nak. A kanyarok ebben gyakorta hajme­resztőek. Olvashatjuk, hogy a középkor­ban egyedül az alkímia merészelt fellépni a természetbe való beavatkozás igényé­vel, s ezzel válhatott a modern kémia egyik megalapozójává, Newtont pedig azzal támadták a gravitáció felfedezésé­ért, hogy vele tökéletesen okkult gondola­tot csempészett be a fizikába, és ezt még a nagy Leibnitz is a szemére vetette.
A tudomány mai világa iránt érdeklődő elme könnyen juthat két nagyon is meg­döbbentő megállapításra. Az egyik, hogy a tudomány művelése mind eszközigé­nyesebbé válik, magyarán pénz, pénz és egyre több pénz kell hozzá, s ezzel annak művelése a gazdag országok kezébe össz­pontosul – így nagyrészt ott mondhatják meg, mi a tudomány. A másik, hogy a tu­domány a mai, mindinkább globális civi­lizációnk egyik legfenségesebb, és egyben legkeményebb dzsungele. Az itt elénk tár­tak alapján is rájövünk, hogy mindkét fej­lemény szükségszerű, s a kettő nagyon is összefügg. Ígéretes, de egyben igencsak fenyegető is, amit a tudomány gyarapo­dásának exponenciális növekedési ütemé­ről olvashatunk, jelesül, hogy az utolsó 300 évben 15 évenként megduplázódott a tudomány mérete, ami hivatásos tudósok mellett szintúgy érvényes a felsőoktatás­ban résztvevő hallgatókra, a tudományos fokozatok birtokosaira, és a tudomány fó­rumaira is. Bármely pillanatban nézve, a valaha élt összes tudós fele a legutóbbi 15 évben, 90%-a a legutóbbi 45 évben dolgo­zott. Az pedig az exponenciális növeke­dés sajátja, hogy gyorsuló ütemben kinö­vi az alapját, elhasználja a tápláló forrása­it, s így felmerül a veszély, hogy luxussá, majd teherré válik hagyományos mecéná­sai (például a közpénzek) számára. Ám mert a tudomány él és élni akar, kényte­len-kelletlen új finanszírozók után néz. Ehhez viszont drasztikus paradigmavál­tást kell elfogadnia, amelynek lényege, hogy a megismerés–megértés–rendszere­zés–közreadás hajdani tiszta, humanista szándékának helyébe a megismerés–megértés–felhasználás–uralás haszon- és hatalom elvű indítékai lépnek.

 

Dr. Osman Péter

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK