
Oldalszám: 382 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-9664-98-2
Témakör: Tudománytörténet
Sorozat: Tudomány & ...
Elfogyott
A tudomány határai
Ez a könyv kiváló agyfrissítő mindenkinek, aki élvezi a
megismerés csúcsainak küzdelmes meghódítását - ki milyen magasra veti a szemét,
s hol kezd szédülni -, és a szerzők értő vezetésével örömmel járja be a
tudomány fejlődésének szilajabb vidékeit. Ehhez izgalmas, értékes bónusz, hogy
rengeteget tanulhatunk belőle a világról, jelesül arról, hogyan próbálta, s
próbálja ma is az európai kultúrkör megismerni - s gyakran a maga sajátos
gondolkodásmódja szerint birtokba is venni!! - a világot, ami pedig végső soron
igen sokat elmond magáról e kultúrkörről is. Aki azt állítja, hogy pár tucat
mondatban beszámol a csábítóan gazdag tartalmáról, az csal, vagy festi magát.
Ilyenre nem vetemedünk, inkább csak megosztunk róla néhány gondolatot.
Fő témáját a szerzők az arra irányuló vizsgálódásban határozzák meg, hogy
mikor, hogyan és miért választunk a különféle "tudásjelöltek"
közül. Amit pedig erről elmondanak, az nagyon sok tisztánlátással ajándékoz
meg, de szerte is foszlat sok jámbor illúziót. Mert pl. ha naivan azt hinnénk,
hogy a tudomány a meritokrácia világa, hát itt van a "Máté-effektus"
- "...akinek van, annak még több adatik, akinek pedig nincsen, attól
még az is elvétetik, amije van." (Mt 25,29) - vagyis hogy a már
elismert tudós kapja az újabb elismeréseket, díjakat, lehetőségeket, a kevésbé
neveseknek pedig vajmi kevés jut ezekből. Szegény laikusok - akiknek a szerzők
e művüket ajánlják - hogyan is különböztessék így meg az elhivatottakat a
hivatalosaktól?
Végletesen nyugtalanító, ugyanakkor kulcsfontosságú a tisztánlátáshoz, amit
kiindulásul, gondolatébresztőként vázolnak: Úgy tűnhet, a modern tudomány
egyértelműen jobb, mint bármely más megismerési forma, de amikor meg akarjuk
határozni, miben jobb náluk, folyton összezavarodunk. Úgy véljük, a tudomány sebesen
fejlődik, de nem tudjuk megmondani, mit is jelent az a fejlődés. Hisszük, hogy
rendkívül sikeres, ám a sikeresség mércéjét csak önkényesen választhatjuk meg
(ami nyilvánvalóan a praktikumon túli mezőkre vonatkozik - OP.). Azt gondoljuk,
hogy tömény racionalitás és objektivitás jellemzi, ám ha belegondolunk, mit
jelentenek ezek a fogalmak, mindez egyáltalán nem tűnik olyan biztosnak és
meggyőzőnek. Elmondják azt is, hogy a tudomány az a világ, ahol a helyes
felismerés, a jó válasz is legfeljebb részleges megnyugvást hozhat, viszont
újabb rejtélyek, kérdések elé állít. Minden helyes eredmény tágítja a
megismerés további lehetőségeinek horizontját, gyakorta átírva ezzel a tudomány
határait is.
A tudomány mai világa iránt érdeklődő elme könnyen juthat két nagyon is
megdöbbentő megállapításra. Az egyik, hogy a tudomány művelése mind
eszközigényesebbé válik, magyarán pénz, pénz és egyre több pénz kell hozzá, s
ezzel annak művelése a gazdag országok kezébe összpontosul - így nagyrészt ott
mondhatják meg, mi a tudomány. A másik, hogy a tudomány a mai, mindinkább
globális civilizációnk egyik legfenségesebb, és egyben legkeményebb dzsungele.
Az itt elénk tártak alapján is rájövünk, hogy mindkét fejlemény szükségszerű, s
a kettő nagyon is összefügg. Ígéretes, de egyben igencsak fenyegető is, amit a
tudomány gyarapodásának exponenciális növekedési üteméről olvashatunk, jelesül,
hogy az utolsó 300 évben 15 évenként megduplázódott a tudomány mérete, ami
hivatásos tudósok mellett szintúgy érvényes a felsőoktatásban résztvevő
hallgatókra, a tudományos fokozatok birtokosaira, és a tudomány fórumaira is.
Bármely pillanatban nézve, a valaha élt összes tudós fele a legutóbbi 15 évben,
90%-a a legutóbbi 45 évben dolgozott. Az pedig az exponenciális növekedés
sajátja, hogy gyorsuló ütemben kinövi az alapját, elhasználja a tápláló
forrásait, s így felmerül a veszély, hogy luxussá, majd teherré válik a
hagyományos mecénásai (például a közpénzek) számára. Ám mert a tudomány él és
élni akar, kénytelen-kelletlen is új finanszírozók után néz. Ehhez viszont
drasztikus paradigmaváltást kell elfogadnia, amelynek lényege, hogy a
megismerés-megértés-rendszerezés-közreadás hajdani tiszta, humanista
szándékának helyébe a megismerés-megértés-felhasználás-uralás haszon- és
hatalom elvű indítékai lépnek.
Kapcsolódó recenziók
- A RELATIVIZMUS HATÁRAI: VAJON LÉTEZIK-E DEMARKÁCIÓ A RELATIVIZMUSON BELÜL? (Brendel Mátyás, Magyar Tudomány, 2011-05-10)
- Kutrovátz Gábor – Láng Benedek – Zemplén Gábor: A tudomány határai (blog, Moly, 2009)
- Kutrovátz Gábor – Láng Benedek – Zemplén Gábor: A tudomány határai (Sümegi András, IPM, 2010-02)
- Érdeklődésünk határtalansága: Typotex (Tandori Dezső, Új Könyvpiac, 200-03-01)
- A tudomány határai (, MATISZ, 2009.05.05.)
- A Föld márpedig lapos „Mindenfélét lehet állítani, de tessék bizonyítani!” (Molnár Csaba, Magyar Nemzet, 2009-01-10)
- Kutrovátz Gábor – Láng Benedek – Zempléni Gábor: A tudomány határai (Makai Péter Kristóf, Ekultura, 2008-12-22)
- [a könyv címe] (Csorba F. László, Természet Világa 2008/12. 575.oldal, 2008. december)
- A demokratikus tudásátadás és az áltudományok (Mund Katalin, Liget, 2008-11)
- A tudomány határai (Osman Péter, Műszaki Magazin, 2008/9)
- "A tudós is ugyanolyan laikus" - Kutrovátz Gábor, Láng Benedek, Zemplén Gábor tudománykutatók (Barotányi Zoltán, Magyar Narancs, 2008-10-23)
- A tudomány határai (Osman Péter, Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle (MSZH), 2008. október)
- A tudomány határai (Füstös László, Fizikai Szemle, 2008/6.)
- Határta(la)nítás (Dr. Osman Péter, Új KönyvPiac, 2008. október)
- Ex libris (Pléh Csaba, ÉS, 2008-09-29)
- A madár sem hallgat az ornitológusra (Berényi Dénes, Élet és Tudomány, 2008. október 10.)
- Határvillongások (Bárány Tibor, Élet és Irodalom, 2008-8-18)
- Végy egy jó pohár vizeletet! (Kerekes Tamás, www.virtus.hu, 2008. július 28.)
- Két vitairat a Typotextől (Ádám Zita, Népszabadság, 2008. június 5.)