Ez a könyv kiváló agyfrissítő mindenkinek, aki élvezi a megismerés csúcsainak küzdelmes meghódítását - ki milyen magasra veti a szemét, s hol kezd szédülni -, és a szerzők értő vezetésével örömmel járja be a tudomány fejlődésének szilajabb vidékeit. Ehhez izgalmas, értékes bónusz, hogy rengeteget tanulhatunk belőle a világról, jelesül arról, hogyan próbálta, s próbálja ma is az európai kultúrkör megismerni - s gyakran a maga sajátos gondolkodásmódja szerint birtokba is venni!! - a világot, ami pedig végső soron igen sokat elmond magáról e kultúrkörről is. Aki azt állítja, hogy pár tucat mondatban beszámol a csábítóan gazdag tartalmáról, az csal, vagy festi magát. Ilyenre nem vetemedünk, inkább csak megosztunk róla néhány gondolatot.

Fő témáját a szerzők az arra irányuló vizsgálódásban határozzák meg, hogy mikor, hogyan és miért választunk a különféle "tudásjelöltek" közül. Amit pedig erről elmondanak, az nagyon sok tisztánlátással ajándékoz meg, de szerte is foszlat sok jámbor illúziót. Mert pl. ha naivan azt hinnénk, hogy a tudomány a meritokrácia világa, hát itt van a "Máté-effektus" - "...akinek van, annak még több adatik, akinek pedig nincsen, attól még az is elvétetik, amije van." (Mt 25,29) - vagyis hogy a már elismert tudós kapja az újabb elismeréseket, díjakat, lehetőségeket, a kevésbé neveseknek pedig vajmi kevés jut ezekből. Szegény laikusok - akiknek a szerzők e művüket ajánlják - hogyan is különböztessék így meg az elhivatottakat a hivatalosaktól?

Végletesen nyugtalanító, ugyanakkor kulcsfontosságú a tisztánlátáshoz, amit kiindulásul, gondolatébresztőként vázolnak: Úgy tűnhet, a modern tudomány egyértelműen jobb, mint bármely más megismerési forma, de amikor meg akarjuk határozni, miben jobb náluk, folyton összezavarodunk. Úgy véljük, a tudomány sebesen fejlődik, de nem tudjuk megmondani, mit is jelent az a fejlődés. Hisszük, hogy rendkívül sikeres, ám a sikeresség mércéjét csak önkényesen választhatjuk meg (ami nyilvánvalóan a praktikumon túli mezőkre vonatkozik - OP.). Azt gondoljuk, hogy tömény racionalitás és objektivitás jellemzi, ám ha belegondolunk, mit jelentenek ezek a fogalmak, mindez egyáltalán nem tűnik olyan biztosnak és meggyőzőnek. Elmondják azt is, hogy a tudomány az a világ, ahol a helyes felismerés, a jó válasz is legfeljebb részleges megnyugvást hozhat, viszont újabb rejtélyek, kérdések elé állít. Minden helyes eredmény tágítja a megismerés további lehetőségeinek horizontját, gyakorta átírva ezzel a tudomány határait is.

A tudomány mai világa iránt érdeklődő elme könnyen juthat két nagyon is megdöbbentő megállapításra. Az egyik, hogy a tudomány művelése mind eszközigényesebbé válik, magyarán pénz, pénz és egyre több pénz kell hozzá, s ezzel annak művelése a gazdag országok kezébe összpontosul - így nagyrészt ott mondhatják meg, mi a tudomány. A másik, hogy a tudomány a mai, mindinkább globális civilizációnk egyik legfenségesebb, és egyben legkeményebb dzsungele. Az itt elénk tártak alapján is rájövünk, hogy mindkét fejlemény szükségszerű, s a kettő nagyon is összefügg. Ígéretes, de egyben igencsak fenyegető is, amit a tudomány gyarapodásának exponenciális növekedési üteméről olvashatunk, jelesül, hogy az utolsó 300 évben 15 évenként megduplázódott a tudomány mérete, ami hivatásos tudósok mellett szintúgy érvényes a felsőoktatásban résztvevő hallgatókra, a tudományos fokozatok birtokosaira, és a tudomány fórumaira is. Bármely pillanatban nézve, a valaha élt összes tudós fele a legutóbbi 15 évben, 90%-a a legutóbbi 45 évben dolgozott. Az pedig az exponenciális növekedés sajátja, hogy gyorsuló ütemben kinövi az alapját, elhasználja a tápláló forrásait, s így felmerül a veszély, hogy luxussá, majd teherré válik a hagyományos mecénásai (például a közpénzek) számára. Ám mert a tudomány él és élni akar, kénytelen-kelletlen is új finanszírozók után néz. Ehhez viszont drasztikus paradigmaváltást kell elfogadnia, amelynek lényege, hogy a megismerés-megértés-rendszerezés-közreadás hajdani tiszta, humanista szándékának helyébe a megismerés-megértés-felhasználás-uralás haszon- és hatalom elvű indítékai lépnek.