Az önzetlenség, együttműködés, nagylelkűség, altruizmus és más – úgynevezett proszociális – viselkedésformák számos lélektani és társadalomtudományi kutatás tárgyai napjainkban. Érthető módon, hiszen ma ezeket a magatartási megnyilvánulásokat szeretnénk terjeszteni és erősíteni, mivel a civilizált országokban az emberek mindennapi életérzése az erőszak, az önzés, a kizsákmányolás fokozódását tükrözi.
A vizsgálódásoknak sok érdekes vetülete van. A fejlődéslélektan az ilyen jelenségeket az egyén korai életszakaszától követi, a biológiai pszichológia ezek hátterében agyi központokat és mechanizmusokat keres, a kulturális antropológia pedig a különböző – többnyire egyszerű, ősi hagyományokban élő – társadalmak eltérő viszonyait tanulmányozza. Egy érdekes tudományág, az evolúciós lélektan nemcsak a kört tágítja, vagyis visszamegy egészen az evolúciós gyökerekig, hanem a kulturális variációkat a viselkedésbiológiai alapokkal kapcsolja össze.
Az evolúciós pszichológia jeles magyar szakértője, Bereczkei Tamás új könyvében összefoglalja az ide vonatkozó ismereteket. Mégpedig igen kitűnően, a legújabb – 2000 utáni – szakirodalom teljes áttekintésével, de az átlagos műveltségű olvasónak is jól érthető módon. Így a szép kiállítású, képekkel és ábrákkal illusztrált kötet egyetemi segédanyag is lehet, de magas szintű ismeretterjesztés is.
A rokonság és a család kitüntetett szerepet kap az ember törzsfejlődési szintjén. Hasonlóság, vonzódás és bizalom, a kölcsönös érzelmi hangolódás származik belőle, s ezek előnyt jelentenek az együttműködésben.
A kialakuló szabályok megsértésének szándéka – a csalás – leleplezhető a viselkedés, különö­sen a kommunikáció megfigyelése nyomán. A legegyszerűbb, érdekvezérelt szabályokon túl – a csoportok és az együttélés szintjén – megjelennek a másikért, a mások érdekében formálódott szabályok vagy az igazságosság normái, az eltérés szankciói. Funkciót kap a jó hírnév, megjelenik a nagylelkűség, a kérkedés (evolúciós értelmezésben: költséges jelzés), illetve az együttérzés, és ennek közvetítője, az empátia.
A szerző rövid kísérletekkel mutatja be a szabályszerűségeket, egyszerű kultúrákat leírva, ahol csak lehetséges, szól a háttérben lévő agyi központokról és működésmódokról. Ezek ma már a modem képalkotó eljárások révén – mint például a mágneses rezonancia – kimutathatók. Kísérletei között különösen érdekesek a kooperatív és vetélkedő játszmák, amelyekben a tipikus reakciók gyakran meglepők, eltérők a várttól. A szerző mindenesetre gondosan elválasztja egymástól a jelenségkör leírásában a különböző folyamatokat. Próbálja elkülöníteni az elemi, evolúciós gyökerű és a későbbi, tanulással, kulturális átörökítéssel kialakított viselkedésformákat.
A könyvből kikerekedik az evolúciós pszichológiai nézőpont: a viselkedésnek biológiai moduláris összetevői vannak. Ezek különböző szerveződési szinteken egyre több tényezőt vesznek figyelembe, és ez által teszik adaptívvá és rugalmassá a társas magatartást. Az emberi természet e felfogásban megfelelő biológiai alapokkal bír a jóra, az erényre is. A törzsfejlődés magasabb szintjén már nemcsak a szelekció „önző” szabályai érvényesülnek, hanem az ember a kollektivista önfeladásra, áldozatkészségre is képes.
Nagyon érdekes a könyv, de a kritikus olvasóban felmerül, több-e az evolúciós irányzat, mint a ma divatos biológiai tudományosságkultusz. Ma minden irányzat az agyhoz igyekszik kötni az emberi viselkedést, érthetően, hiszen így látványos empirikus kutatások végezhetők és mintegy tudományos emberkép talaján állunk.
Általában a megismerés, az érzelmek, a szociális viselkedés, az agresszió stb. mai biológiai hangsúlyában mintha még mindig valamiféle védekezés mutatkozna a dualizmussal – a test és a lélek régi elválasztásával – szemben, holott ez már rég eltűnt a lélektanból és a társadalomtudományokból. Viszont így az értelmiségi köztudatban és a társadalmi diskurzusokban háttérbe szorul a komplex kulturális szemlélet, például a viselkedést ma teljesen körülvevő szervezeti erőterek és a mögöttes eszmék dinamikája.
Az önazonosság folyamatos „építőmunkája” a személyiségben, a szocializáció, illetve az élethosszon át tartó, változtató mintakövetés, a mind nagyobb súlyú önreflexió (a szoros értelemben vett „viselkedés, magatartás” szempontja) stb. (Például egy ilyen modern társadalomtudományi nézőpont ismerhető meg egy másik Typotex-kiadványból; syi: Cselekvéselmélet dióhéjban. Játék, elmélet, módszer, tan; Weber: újratöltve 2009.)
Mindez persze Bereczkei önzetlenség, együttműködés, nagy­lelkűség alcímű könyvén nem kérhető számon, inkább a világosan megírt, izgalmas szöveg ad alkalmat ennek átgondolására.