Barabási említés tesz Nicholas A. Christakis orvos-szociológus és James H. Fowler politológus figyelemre méltó munkásságáról is. Különös egybeesés (vagy „villanás”), hogy kötetük, a Kapcsolatok hálójában szintén az idén jelent meg itthon. A két tudós a Massachusetts-állambeli kisváros, Framingham lakóinak egészségügyi adatait vizsgálta rendhagyó módon. A kutatás során baráti körök, társadalmi csoportok eredményeit hasonlították össze. Kiderült, hogy az ember utánzási hajlamából és a kollektív intelligenex ciából adódóan a hálózatok jelentős befolyást gyakorolnak a tagjaikra. Megállapították például, hogy akinek túlsúlyos barátja van, annak 57 százalékkal nagyobb az esélye az elhízásra, mint akinek nincs. De ragályosak a dohányzási szokások, a boldogság, a magányosság, sőt a pártpreferenciák is. A befolyás a barátok barátainál, sőt még a barátok barátainak barátainál, vagyis egészen „három lépés távolságig” érvényesül.

Mindezt Barabásihoz hasonlóan számos érdekfeszítő, laikusok számára is könnyen emészthető esettel illusztrálják, például a tanzániai nevetőgörcs-járvány történetét is megismerhetjük. Felvetik annak a lehetőségét is, hogy az egészségügyi rendszerek vagy a politikai kommunikáció átszervezésében hangsúlyosan érvényesíteni kellene a hálózatiság elveit.

Hasonlóan gyakorlatias megközelítésből indul ki Csizmadia Zoltán Együttműködés és újítóképesség című kötete, de az előző két munkához képest szakmaibb hangot üt meg. Könyvében a hazai vállalkozások, intézmények hálózatát vizsgálja meg abból a szempontból, hogy miként segítik elő kapcsolataik az innovációt helyi szinten. Az MTA Regionális Kutatások Központjának szociológusa rámutat a fejlesztésekben tapasztalható területi és szektorális egyenlőtlenségekre. A vállalatok ugyanis, az emberekhez hasonlóan, leginkább „a maguk fajtájúkkal barátkoznak,” vagyis az azonos jellegű, méretű és tevékenységi körű szervezetekhez fűznek szorosabb viszonyt. Holott a változatosság, a különbségek elsajátítása vezet az igazán kreatív megoldásokhoz.