Csermely Péter előadása

A hozzánk legközelebb állókkal jobb esetben minden nap találkozunk. Van, akiket heti egyszer látunk, elmegyünk együtt inni, ők a baráti társaságunk tagjai, de nem állnak hozzánk olyan közel, mint a „legjobbak”. Van úgy 50 ember, akinek az életét nyomon követjük, nagyjából tudjuk mi történik vele, és vannak, akik „nem léteznek”.

Az ember születésétől fogva építi a kapcsolatainak szövevényes hálóját. több okunk is van rá, hogy ezek a kapcsolatok mindig frissek, és naprakészek legyenek. Egyrészt bennünk van a vágy, a hovatartozás érzése. Részei akarunk lenni egy adott társaságnak. Emiatt a késztetés miatt van, hogy a fiatalok szektákhoz csatlakoznak, vagy egy kevésbé drasztikus jelenséget figyelhetünk meg, a csicskáztatás jelenségét.  Ilyenkor az ember hagyja, hogy ugráltassák, parancsolgassanak neki, csak hogy tagja lehessen egy társaságnak. másrészt, ha tartozunk valahova, információt kapunk a társaság többi tagjától. És minél több adat jut el hozzánk, annál naprakészebbek leszünk, és annál több lehetőséghez fogunk hozzájutni, legyen az a munkánk, vagy a magánéletünk terén. Harmadrészt, mind meg akarjuk mutatni, mire vagyunk képesek, miben vagyunk különlegesek. Bennünk van egy kis figyelemfelkeltés, ami lássuk be, társaság nélkül nem igazán menne.

A hálózatunk annál jobban működik, minél több információ jut el hozzánk gyorsan és akadálymentesen. Tehát jól össze vagyunk kötve a hálózat többi tagjával. a kapcsolatok hálója még sikeresebb, ha dinamikus. egy ilyen hálózatban általában vannak feladatmegoldó, feladatmegadó, és kreatív tagok. Az utóbbi köti és kombinálja össze az első kettő gondolatait, eredményeit.  A hálózatunk akkor lesz a lehető legjobb, ha ezek a szerepek időnként felcserélődnek, a kreatív elemek feladatot cserélnek a feladatmegadókkal, és így tovább.

Ám ezek a kapcsolatok nem növelhetők korlát nélkül. Ha jobban belegondolunk, azoknak a számát, akik igazán közel állnak hozzánk 4-5-re becsüljük. 10-15 a száma azoknak az embereknek, akikkel összejárunk, ők a haverjaink. olyan 50 emberre lehet becsülni azoknak a számát, akikkel néha beszélünk, nyomon követjük, mi történik vele, de közel sem látjuk annyit őket, mint közeli barátainkat. Ugyanúgy ahogy a jó társadalom, a jó baráti kör is akkor jó, ha dinamikus. A közeli barátainkhoz ragaszkodni kell, de a többi ismerőst nyugodtan „lecserélhetjük”. Nem felétlenül kell minden egyes kapcsolatunkhoz ragaszkodni, hiszen egy idő után betelik a memória. Akiket ezután megismerünk, rögtön mennek is a süllyesztőbe. Nem szabad félni újítani. Nem azt mondom, hogy teljesen el kell felejteni a régi ismerősöket, de időt kell szakítani az újakra is. Ekkor lesz jól fejlődő a kapcsolati hálónk.

A hálózatainkat két igen egyszerű módon tudjuk építeni. Felmérések bizonyítják, hogy mi, emberek olyanokkal beszélünk szívesebben, akik pozitív híreket közölnek, akik, megdicsérik frizuránkat, a ruhánkat. Próbálhatjuk építeni a hálózatunkat biztonságos módon, ismerősünk ismerősével barátkozva, míg végül szépen lassan mindenkit meg nem ismerünk a társaságban. Ezt a módszert általában akkor választjuk, ha újak vagyunk egy helyen, vagy bizonytalanok vagyunk a pozíciónkban. Mikor ez megtörtént, tovább kell, álljunk. Ki kell választanunk a csapat „vezérét”. Ezek után elég lesz csak vele tartani a kapcsolatot, úgymond ő lesz a közvetítő. Elmondja, mi történt a többiekkel, és rólunk nekik.

A másik lehetőség az újdonságkeresés. Kiszemeljük a csapat legfurcsább tagját, azt gondolva, neki van másik társasága is, azért lóg ki ennyire. Majd ő általa megismerjük a másik csoportot is.

Hálózataink építése nem csak előrehaladásunk szempontjából nagyon fontos, hiszen mikor barátkozunk, viselkedési mintákat tanulunk. Egy hálózatot több év alatt tudunk csak kiépíteni, bele kell fektetni az energiát, de a végén nagyon sokat kaphatunk vissza.