Bizonyára mindenkivel előfordult már az a különös tünemény, hogy egy eddig sosem látott, ismeretlen táj, valamitől ismerősnek tűnik, mintha már jártunk volna valaha ott. Az ember ilyenkor téblábol gondolatai, élményei hálójában, és összeveti emlékeit, gondolkodása különös élményeit az olvasottakkal.

A Kapcsolatok hálójában olvasásakor is hasonló élmény környékezheti az olvasót, mert a tanulmány mondanivalója, példái, elemzései oly ismerősek, érthetőek, ott csillognak a múltunk mélységes kútjának alján.

Már kamaszkoromban feltűnt, hogy minden éremnek van harmadik oldala is, igen, a pereme. Ha kiterítjük, hosszú és keskeny, elnyújtott téglalapot kapunk; felületet, amit szintén illene számításba vennünk. Erre, az érem harmadik oldalának egyre fontosabb, meghatározóbb jelenlétére és hatására – konkrétabban: a szociálpszichológiai jelenségekben – hívja fel a figyelmet Christakis és Fowler közös tanulmánya.

„Ha magunkat egy szuperorganizmus részének látjuk, akkor új megvilágításból érthetjük meg tetteinket, választásainkat és élményeinket” – szögezi le a tanulmány szerzőpárosa már a bevezetőben, és rögvest azzal az ismerős tapasztalattal kecsegtet, hogy „a hálón belüli kapcsolatok … meghaladhatják magukat és korlátaikat”. Mintegy felülírják az egyének szándékait, döntéseit. Tegyük hozzá, tapasztalataink és a későbbiekben olvasható példák alapján, hogy ez a meghaladás és felülírás nem mindig pozitív értelmű. Sajnos.

Nicholas A.Christakis és James H. Fowler

A tanulmány szerzői mellé neves magyar tudósok: Bőgel György, Lovrics László és Csermely Péter társulnak széljegyzeteikkel, kommentjeikkel. Ezáltal olvasás közben egy izgalmas beszélgető könyv, egy kerekasztal-beszélgetésre emlékeztető, virtuális párbeszédféle kerekedik ki a szellemes szerkesztés jóvoltából.

A mondanivaló súlypontja: „A kapcsolati hálók és e kapcsolatok meghatározott rendszere gyakran fontosabb, mint maga az egyén.” A fontosságot természetesen a csoportlélektani jelenségek, működések szempontjaiból kell értenünk. Vagyis a hálók működésének tanulságai arra szolgálnak, hogy a véletlenek, akár sorscsapásnak, szerencsének vélt, szinte földöntúli erők (gyanánt számon tartott) társadalmi történéseket meghatározó beavatkozásait leföldelhessük, és érthetővé, dekódolhatóvá, esetleg megközelíthetővé egyszerűsíthessük őket.

Sőt! Tudjunk védekezni az ismeretlennek vélt erők manipulációi ellen is, hatásaikat visszafordítva a társadalom hasznára vagy kárára is felhasználhassuk. Bizony, kárára is, mint pl. a plugging jelensége – vagyis a slágernek szánt zene folyamatos sulykolása addig, amíg a hallgató azt nem hiszi, hogy szereti! – is inkább vált a ránk kényszerített reklám (továbbá propaganda, giccs) terjesztésének győztes, manipulációs taktikájává idők folyamán, mint az ellenük való védekezés hathatós fegyverévé.

De térjünk vissza az érem harmadik oldalához, az ember, az emberiség hálózati rendszerekben megfogalmazott társadalmi viszonyaihoz, és tulajdonságai rendszerének tanulságaihoz. „Ha megértjük a kapcsolati hálókat, azt is megértjük, hogy emberi lények esetében miért több az egész, mint részeinek összessége (…) Az a tény, hogy össze vagyunk kötve, alapvetően megváltoztatja az emberi létről alkotott felfogásunkat. (…) A hálóknak az egyének viselkedésére gyakorolt hatása olyan jelentős mértékű, hogy az egyének nem képesek teljes egészében befolyásolni saját döntéseiket. (…)

Az elődeink csoportokban éltek, az érzelmek átadása evolúciós értelemben jobb alkalmazkodást tett lehetővé. Korai őseink egymásra támaszkodtak a túlélés érdekében.” Ez a megállapítás a szolidaritás eszméjét, a génjeinkben kódolt hajlamunkat pedzegeti. Vagyis, az emberek az egyes állatfajoktól eltérően nem csupán csoportokban, de hálózatban is élnek, viselkednek. Ez a hálózat a kölcsönös felelősséget sugallja. A hálózat a saját törvényszerűségei szerint működő rendszer, és képes befolyásolni az egyes emberek tudatát és tán még annál is nagyobb mértékben az emberek tudatalattiját.

A kötet kísérletek, esetleírások tömegét csoportosítja fejezetekbe. Könnyedén olvasható, mint egy novellafüzér. Végigbarangolhatjuk vele Amerikát, a kamasz középiskolások szexuális életének különös és veszélyes játékaitól, a szenátorok nem kevésbé veszélyes és vészes cselekedetei hátteréig, Obamától a vödöradogató tűzoltóbrigádig, a mobiltelefon és internet használat veszélyeitől, a vallásig („mert a lövészárkokban nem találsz ateistát”). Eljuthatunk az ohiói ikrek városába, Svédországba és a kőkorszaki viszonyok közt élő törzsek közé Afrika, Dél-Ázsia és az Amazonas isten háta mögötti vidékeire.

Megannyi történet, elemzés, bizonyíték az evolúcióhoz alkalmazkodó gének hozományairól, az emberi tulajdonságokról, az emberi életmód-modellekről: az önző piaci magatartás távlattalanságáról, a hálózati életmód, az önfeláldozást is magában foglaló „életfilozófiája” génekben hordozott örökségéről. „A kapcsolati hálózatokba való beágyazottságunk annyit jelent, hogy együtt kell működnünk másokkal, mérlegelnünk kell mások szándékait, és vagy nekünk kell befolyásolnunk őket, vagy hagynunk kell, hogy ők befolyásoljanak minket.” Tehát valódi szellemi erőfeszítésekre van szükségünk, szellemi értékeket kell termelnünk.

A könyv befejeztével végül megállapíthatjuk, hogy mégis a szellem az úr. A szellem arisztokratizmusa formálhat csak működőképes demokráciát, és majd a goethei fény fogja sorsunkat bederengeni. A szellem, a műveltség elnyeri méltó helyét a társadalmi értékek hierarchiájában, és igenis a nagyvonalúság a túlélés záloga. És ez nem ironizálás. Nem paródia. Talán, inkább a tudomány érveivel szemben működő társadalmi gyakorlatunk profitcentralizmusa tűnhet paródiának.

A cikk az olvassbele.hu oldalán is olvasható.