Emlékszem, fiatal koromban – arisztokratikus felfogásom okán – mélyen lenéztem az ismeretterjesztést. Egy fiatalkori írásomat például ezzel a mondattal kezdtem: „Filozófiai ismeretterjesztés – mintha azt mondanánk: a gondolkodó bepisil”.

Ma már egészen másképp állok hozzá az ügyhöz. Ebben – az aggkori agylágyuláson kívül – nyilván annak is szerepe van, hogy közben megismertem néhány kitűnő „ismeretterjesztő típusú” szerzőt (például Rüdiger Safranskit). Az ismeretterjesztés nagyon fontos, hiszen a zseniális szakemberek abból a televényből születnek, amelyet művelt laikusok kapálgatnak.

Jan Bor és Errit Petersma szerkesztők olyan könyvet ajánlanak az említett laikusok figyelmébe, amely tudomásom szerint példátlan: filozófiai képeskönyvről van szó. A Képes filozófiatörténet arra vállalkozik, hogy átfogja mindazt, ami a bölcseletben a preszókratikától kezdve mostanáig történt, megspékelve rajzokkal, festményekkel, fotókkal, amelyek a jobb megértést segítve, ugyanakkor gyönyörködtetve szinte olvastatják ezt a szép kivitelű albumot.

Szó sincs róla, hogy – igazodva ahhoz a tendenciához, amely egyre inkább a nyolcvanas IQ körüli egyedeket tekinti a mai társadalmak építőkövének – ez a képeskönyv a debileknek készült volna. A szöveg egyáltalán nincs lebutítva. Sok az eredeti idézet is. A lapok alján számegyenes húzódik végig, amely mutatja, hogy éppen mely korban járunk. Kellemes vegyülékét kapjuk a fogalommagyarázatnak (amely nélkül nemigen érthető meg az egyes gondolkodók „világa”), a fontosabb szerzők kronológiai sorrendű ismertetésének, az eredeti citátumoknak, és közben elmerenghetünk a fontosabb filozófiai problémákon, kérdés-csomópontokon, amelyeket a majd’ minden oldalon megtalálható képek tesznek szemléletessé.

A könyv borítóján a következő képet látjuk: egy (föld)labdává gyűrt papírlapból kihajt egy növény. A könyv hátsó borítóján látható, hogy a növény virágot hozott: egy papírlapból gyűrt (labda)rózsát. A régi görögök szerint a legmagasabb rendű az, ami önmagában elegendő. A Platónon nevelkedett bölcselők szerint vajon milyen életfolyamat lehetne magasabb rendű, mint az örök, önmegtermékenyítő gondolatáram?

Diszkurzív és intuitív megértés kézfogója az album. Külön erénye a könyvnek, hogy a világ filozófiatörténetéből nem hagyja ki az indiai, kínai és közel-keleti gondolkodástörténetet sem. E három fejezet 120 oldalt tesz ki, ami több, mint a teljes könyv negyede.

A szemlélettel sem lehet bajunk. Egyik szerző sem igyekszik a saját felfogását ráerőltetni az olvasóra. Az egyes írások úgy izgalmasak, hogy ugyanakkor tárgyilagosak tudnak maradni.

A könyv eredeti címe az, ami a magyar kiadásban csak alcím lett: A gondolat képzelőereje. A szerkesztők az előszóban így indokolják a címadást: „Ha a filozófia történetét (…) egy racionális világkép örökös újrarajzolásaként értelmezzük, akkor azt is feltételezzük, hogy a világ gondolati úton való rekonstruálásához nem kevés képzelőerőre is szükség van.”

A képzelőerőt görög szóval fantáziának nevezzük. A görög phantaszia többek közt a phanosz főnév rokona. Ez fáklyát, lámpát jelent. Tessék megnézni a boltban ezt a könyvet. Világít.