A komoly könyveket azzal szokták a gyermekek számára érthetővé tenni, hogy elkészítik a képes változatukat. Számos ilyen kiadvány létezik a kisiskolások lexikonjaként szolgáló Ablakzsiráftól a különféle színvonalon illusztrált “képes gyerekbibliákig”.

         A Jan Bor és Errit Petersma által szerkesztett Képes filozófiatörténetet persze nem gyermekeknek szánták. Abból indultak ki, hogy a gondolkodók nem légüres térben alkotnak, így műveik saját koruk tükrei is. A kötetbe válogatott gazdag képanyaggal próbálták érzékeltetni ezt a történeti beágyazottságot. Ezzel azt is érzékeltetni szerették volna, hogy a világképteremtéshez nem kevés képzelőerőre van szükség, amely gyakran az adott kor vizuális műveltségéből táplálkozik (a kötet eredeti címe: A gondolat képzelőereje).

         A gondolat egyrészt szokatlan, másrészt nagyon is kézenfekvő: ha a szöveg és a vizuális idézet viszonya valóban analogikus, akkor a kép egyáltalán nem könnyíti ki a gondolati tartalmat, mint mondjuk az Evangélium képregényváltozata, hanem éppenhogy elmélyíti. Ehhez viszont el kell kerülni azt, hogy a képek illusztrációvá válva alárendelt helyzetbe kerüljenek a szöveggel szemben. Erre csak akkor van esély, ha a filozófia és műalkotás párosításának ötletét minden témánál kiérlelt koncepcióvá alakítja a szerző. Így két egyformán erős végpont között lehet kifeszíteni azt a kötelet, amelyen a megismerő ember kötéltáncosként átjuthat az egyik megnyílvánulási módból a másikba.

         Mégsem baj, hogy a szerkesztők nem ezt az utat választották. A képválogatás erősen illusztratív jellege miatt helyenként túlsúlyban vannak az érdekességek: portrék, színes térképek, kéziratok és ősnyomatok reprodukciói.  Így a nagyívű interdiszciplináris párbeszédbe való bekapcsolódás esélyétől  elesünk, ugyanakkor az összeálló művelődéstörténeti tabló az olvasót önálló kultúrfilozófiai tűnődésekre sarkallja. (A gondolkodás autonómiájának kedvez az is, hogy a különböző témák monográfiáit nem erőltették bele egy nézetrendszer abroncsába.) Ha a konfuciánus Ég oltárát ábrázoló fényképen, vagy a nagy Gergely pápát írópultja fölé hajolva ábrázoló elefántcsontfaragványon megakad a szemünk – és újjáéled bennünk  a képeskönyv-böngésző gyermek rácsodálkozása a dolgok miértjére – akkor éppen a filozófia tanulmányozásához szükséges lelkiállapotba kerülünk.

         Ez pedig egy filozófiatörténet esetében azt hiszem mégis csak jelentős eredménynek számít.