Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Kiadás: 2018
Megjelenés: 2018
Oldalszám: 252 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-4930-01-3
Témakör: Művészetelmélet
Sorozat: Képfilozófiák

Eredeti ár: 4200 Ft
Webshop ár: 3150 Ft

KOSÁRBA
„Ilyet én is tudok”
Sokmilliós művek kalapács alatt

Joker a múzeumban, avagy „ilyet én is tudok”

Magyar Hang, 2018. december 7. 25. oldal
2018-12

Most, hogy Budapesten időznek – más angol festők képeivel együtt – Francis Bacon alkotásai, eszembe jut egy jelenet a Tim Burton-féle Batman-filmből. Joker és bandája felgyújtja a modern műveket kiállító képtárat, ám egy Bacon-kép előtt a pokoli mosolyú felforgató megálljt parancsol a vandalizmusnak, kijelentve, az valamiért tetszik neki. A filmes fricska mintha azt (is) sugallaná: vannak művészek, akikkel szemben a szélesebb közvélemény – amolyan ellenjokeri normalitást feltételezve önmagáról – leginkább az értetlen idegenkedést érzi a leginkább helyénvaló reakciónak, magyarán szerintük csak a hülye (sőt egy őrült) érezheti úgy, hogy az efféle kortárs mázolmányokért rajongani lehet.

Martos Gábor, aki több mint húsz éve követi figyelemmel a műkereskedelem történéseit, ezekről az „érthetetlenül túlértékelt” alkotókról írt szellemes könyvet. Az „Ilyet én is tudok” legfőbb erénye nem pusztán az, hogy számba veszi, a második világháború után befutott művészek művei mennyiért és hogyan keltek el a közelmúltban, hanem az a törekvése, hogy ködösítés és fellengzős kioktatás nélkül mutassa meg, milyen szempontok alapján cáfolható meg a címben foglalt magabiztos kijelentés, amit sokan a rekordáron elkelt kortárs művek láttán mondanak.

Martos meggyőzően mutat rá olyan szempontokra, melyek szerepet játszottak abban, hogy a huszadik század során egyre inkább a magabiztosan uralt technikai tudás és a valóság minél hűségesebb visszatükrözésén túli törekvések határozzák meg elsősorban a képzőművészeten belüli útkeresések irányait. A szerző ráadásul számos olyan elméleti megközelítést megidéz, amelyek szórakoztató (vagy bosszantó, nézőpont kérdése) felismerésekkel ajándékozzák meg könyve olvasóját, például arról, miféle hasonlóságot lehet találni a reneszánsz festmények bátorsága és Duchamp hírhedt piszoárjának banális provokációja között.

De az olyan kevésbé művészetelméleti vonatkozású tényközlései is képesek tágítani az olvasó horizontját, melyek a kortárs műkereskedelem működési elvét világítják meg (csak egy példa: valóban meglepő, ugyanakkor mégiscsak jellemző adat például, hogy a világ műtárgypiacának összesített forgalma nagyjából azzal az összeggel vetekszik, mint amennyit az USA lakói egy évben állateledelre költenek).

Lepsinszky Dénes

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK