
Megjelenés: 2018
Oldalszám: 252 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-4930-01-3
Témakör: Művészetelmélet
Sorozat: Képfilozófiák
Eredeti ár: 4200 Ft
Webshop ár: 3150 Ft
KOSÁRBA
Mi mennyi – és miért?
A nem szakértő közönség tájékoztatására, tévhitek eloszlatására és némi provokáló adat- és számhalmaz felmutatására vállalkozott második „műgyűjtős” könyvében Martos Gábor. A MúzeumCafé egykori alapító főszerkesztője új könyvének első része szembesíteni kívánja a hitetlenkedő, a kortárs művészettől – elsősorban annak absztrakt, nonfiguratív vonalától – ódzkodó nézőket a közkeletű kijelentéssel: „Mi ebben a művészet, ilyet én (gyerekem, unokám) is tudok!” A kötet második, nagyobb terjedelmű részében pedig a kortárs galériák, a hazai és nemzetközi aukciósházak kortárs eladásainak gazdag felsorolását, az árverések körülményeit, történeteit, az ismert és ismeretlen vásárlók körét tárja fel.
Könyvének első harmada úgy indul, mint egy kortárs művészeti szöveggyűjtemény. Sorra veszi és idézetekkel szemlélteti (a Megértéskísérletek című fejezetben), milyen elméletek, vélemények és elemzések formálják a szakmai közönséget a „contemporary art” befogadása során. A szerző Németh Lajos, Hegyi Lóránt és számos további jeles hazai és nemzetközi művészettörténész-potentát írásaiból szemezget. Egyik kiindulási pontja Marcel Duchamp Forrás című redy made-jének (1917) megszületése, fogadtatása és utóélete a művészettörténetben és a műtárgypiacon.
Martos módszere, hogy anekdoták, történetek, életrajzi adatok sorával hitelesíti a kortárs alkotók valódi relevanciáját és érvel mondandója – miszerint az elutasító néző valójában „nem tud ilyet” –, azaz a konceptuális-kreatív potenciál elsődlegessége mellett.
Ez a gondolatmenet alapvetően persze a hétköznapi befogadókhoz szólna, ezért problémának tűnik, hogy az idézetek és életrajzi adalékok többsége valószínűleg nem éri el (és talán nem is érdekli különösebben) az átlagnézőt/olvasót. Így Martos valójában a szakmának érvel – különben szórakoztatóan –, és olyanoknak bizonyít, akik számára a könyv alapkérdése nem létezik. A nagy vásárlókban, a gyűjtőkben és az árveréseken licitálókban fel sem merül – legalábbis ebben a formában biztosan nem. Azt viszont érdekes lenne megérteni – a piac törvényei és a változó értékfogalmak elemzésével –, hogy például egy Bacon- vagy Basquiat-mű adott esetben miért kelhet el a kikiáltási ára sokszorosáért, míg egy másik alkalommal ugyanezen alkotók művei eladatlanul maradnak.
A szerző részletes és hangulatos műtárgy- és alkotóbemutatásai (Bacon, Basquiat, Rothko, majd időben visszafelé haladva Kandinszkij és Malevics) hasznos kézikönyvanyagok – a kevésbé beavatottak számára is.
Hazai vizekre evezve Martos megismerteti az olvasót a hazai műtárgypiac jó néhány szereplőjével, és azokat a műveket is bemutatja, amelyek itthon vagy külföldön magas árakon keltek el az utóbbi években.
A könyv két záró eleme közül ez egyik egy rövid összehasonlítás a szerző lányának hároméves kori emberke-ábrázolása és egy Basquiat-rajz között, ezzel visszatér a kiindulási ponthoz. A másik egy árverési listákat tartalmazó Függelék.
Kockázatos, olykor nagyvonalú megfogalmazásokkal, frappírozó ötletekkel tarkított könyvet forgathat az olvasó. Érdekes, vitára serkentő kiadvány.
Kapcsolódó recenziók
- Martos Gábor: „Ilyet én is tudok” Sokmilliós művek kalapács alatt (Sipos Tünde, https://www.es.hu/, 2019-12-13)
- Pacák és firkák 30 millió dollár feletti áron?! (Grozdits Hahó, http://librarius.hu, 2019-1-23)
- Mi mennyi – és miért? (Sinkó István, Műértő, 2018. december – 2019. január, 21. oldal, 2018. december)
- Joker a múzeumban, avagy „ilyet én is tudok” (Lepsinszky Dénes, Magyar Hang, 2018. december 7. 25. oldal, 2018-12)
- Műértés vagy provokáció? (Basics Beatrix, MúzeumCafé 68, 2018. december – 2019. január, Szemle, 29–33. oldal, 2018-12)
- Ez is művészet? (Tóth Ida, Magyar Idők, 2018. december 1., Lugas, 15. oldal, 2018-12)
- Leszólt modern klasszikusok (Mészáros Márton, https://nepszava.hu, 2018-10-17)
- Ilyet én is tudok, mondják sokszor a kortárs művészetről - de akkor miért nem csinálják? (HVG, hvg.hu, 2018-10-12)
- Ha tudsz ilyet, csináld! (Szijjártó Gabriella, www.szabadfold.hu, 2018-10-27)
- Rekord árlisták (Almási Miklós, http://mozgovilag.hu, 2018-11-20)
- Ezért nem tudsz ilyet (Sipos Tünde, Új Művészet, 2018. november, 2018-11-20)