A fiktív történet után következzen a realitás a maga összes szemfényvesztésével és drámájával együtt. Erről szól ugyanis Martos Gábor legújabb könyve, melyben a 2017. december 31. előtti időszak nemzetközi műtárgypiacának helyzetét veszi górcső alá. Fejezetei felfedik az aukciók kulisszáit, melyek mögött sok millió dolláros absztrakt művek, gyűjtők és óriás közintézmények állnak. A kötet alapos kutatómunka eredménye, mely részletes adatrengeteg segítségével navigálja az olvasót a licitharcok során kialakult szövevényes piaci helyzetben. Az árverési eredmények mellett olyan privát eladásokról is olvashatunk, melyek szintén fontos információkat szolgáltatnak a művek árképzéséről. Mivel éves szinten igen tetemes mennyiségű alkotás fordul meg világszerte a műtárgypiacon, a kivesézésre váró adatok mennyisége is a végtelenségig tartana. Így a szerző csak a 30 millió dolláros összeghatár feletti műalkotások rangsorára koncentrál. Ebben a sorrendben a legdrágábban elkelt mű, mely a mai napig hatalmas vitákat gerjeszt eredetiségét illetően, Leonardo da Vinci Salvator Mundi című festménye. A reneszánsz mestert senkinek sem kell bemutatni, és talán meg sem lepődünk azon, hogy ő a világ legdrágább művésze. Azonban sokan csodálkozhatnak, hogy a rangsorban az őt követő művek között sokkal nagyobb arányban szerepelnek a nemzetközi szaknyelvben post-warnak és contemporarynak nevezett alkotások, mint a művészettörténet klasszikusai.

Az „Ilyet én is tudok” című könyv tartalma kerettörténetbe foglalt. A szerző összeveti Jean-Michel Basquiat egy alkotását egy gyermekrajzzal, majd felteszi a kérdést, hogy vajon mennyi lehet az értékük. A két kompozíció között valóban felfedezhető némi hasonlóság, ám a köztük lévő különbséget cirka 750 millió forint adja. Martos a miértekre valós adatokkal és művészettörténeti példákkal próbál választ adni. Ezek között az első Marcel Duchamp Forrás című műve, mely mindent megváltoztatott a XX. századi modern művészetben. Ebből az alkotásból eredeztethető a műfajoktól való elszakadás és a koncepcionális gondolkodásmód, melyet az utána létrejövő, haladó szellemiségű művek megköveteltek. Hogy mindez előremozdító vagy kártékony hatással volt-e a nagybetűs művészetre, arról szabadon gondolkodhatunk. A változást mindenesetre nem hallgathatjuk el. Ezek után természetesen a műtárgypiacon is gyökeresen átalakult a helyzet: ahogy egyre fogyatkoztak, a történelmi viharok által tűntek el vagy betonozódtak be gyűjteményekbe fontos klasszikus művek, úgy szükség volt ezek pótlására. A kortárs művészetben ezért óriási potenciál rejlett, hiszen az alkotók produktívak voltak, a gyűjtők és a pénzüket menteni akaró személyek pedig egyre többen lettek. Röviden ez lett a felhajtóereje annak a jelenségnek, ami ma is a világ nagy árverezőházaiban és művészeti vásárain zajlik. Mindezekről izgalmas történeteket olvashatunk, melyek a modern és kortárs művészeti ismereteinket is bővítik. A kötet végén pedig a nemzetközi példák után a magyar licitcsúcsokat elérő festményeket is megismerhetjük.

Martos Gábor műtárgypiaci szakíró elsőként szerzett Magyarországon tudományos fokozatot ebben a témában. Az „Ilyet én is tudok” társdarabja a már 2013-ban megjelent Műkereskedelem – Egy cápa ára című könyvének. Mindkét kötet esetében részletesen lábjegyzetelt, mégis könnyed hangvételű, informatív szöveggyűjteményről beszélhetünk.