0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Megjelenés: 2007
Oldalszám: 307 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-9664-52-4
Témakör: Fizikatörténet, filozófia, Népszerűsítő fizika

Eredeti ár: 3500 Ft
Webshop ár: 2100 Ft

KOSÁRBA
Ha jövő, akkor világűr

Ha jövő, akkor ...

Új Könyvpiac
2007 július
 

Bár az élet kezdeteiről minden egyes kultúra megfogalmazta a maga elképzelését - eleinte mítoszok, majd tudományos elméletek formájában -, a végkifejlettel kapcsolatban már korántsem ilyen kidolgozottak a variációk: Azaz nem voltak, egészen a közeli múltig, amikor már letagadhatatlanná vált a tény: a Földet minden kétséget kizáróan sikerült tönkretennünk az emberi technológia megannyi „áldásos" tevékenységének köszönhetően. A kérdés mindössze annyi, hogy az általunk akkumulált probléma visszafordítható, vagy nem. Szakértőink szkeptikusabb (realistább?) tábora az utóbbira szavaz. A vég tehát (kilépve a vallási tébolyodottak és tudományos-fantasztikus írók hatásköréből) manifesztálódott, és noha a hétköznapok embere - szerencsére - nem foghatja fel a helyzet súlyosságát, a beavatottak már a túlélésen gondolkodnak. Az egyik lehetséges alternatíva, hogy magunk mögött hagyva halálos beteggé tett planétánkat, telepedjünk át az Univerzum egyéb szegleteibe - ha jövő, akkor világűr...

 A cím tehát nem egyéb, mint a fajunk szellemi elitjében megfogalmazódó jövőkép összegzése. Hogy mindennek van-e realitása, és ha igen, akkor milyen kondíciók mellett, erről szól a magyar szerzőpáros könyve, amely üdvözlendően szerencsés keveréke lett a klasszikus tudományos ismeretterjesztésnek és a kötetlen hangvételű, inspiráló eszmecserének. Így gyakorlatilag abban az építő élményben lehet része az olvasónak, hogy miután tájékozódott az épp terítéken levő témakörről, meg hallgathatja két, a területen messzemenően kompetens tudós véleményét, beszélgetését, sőt, olykor vitáját a témához szervesen kapcsolódó, továbbgondolkodásra inspiráló kérdések apropóján. A könyv építkezésének haladási iránya azonos bármely fellőtt szputnyikéval: a Föld közeléből ível a térben és időben felfoghatatlanul távoli helyek, messzi galaxisok, eljövendő korszakok felé.

 Az első fejezet tulajdonképpen egy helyzetjelentéssel indul, amelyben az utóbbi ötven esztendőben megtervezett, jó esetben előállított, jobb esetben pályára bocsátott, legjobb esetben pedig vissza is tért különféle hordozóeszközökkel, rakétákkal, műholdakkal ismerkedhetünk meg, valamint azokkal az egyébként roppant merész elképzelésekkel (pl. űrlift), amelyek a mai napig a fiókban pihennek - talán merészségük, de egész biztosan költségvetésük miatt. Bár más okokból, de nem kevésbé érdekes az ezt követő téma is, az űrszemét problémája, amelyből (nincs mit szépíteni a dolgon) szégyenteljes mennyiségű kering körülöttünk: az Egyesült Államok követőhálózata szerint a felettünk cirkuláló közel 13.000 objektum 95%-a hulladék... Az ezután ecsetelv problémakör megannyi hollywoodi forgatókönyvíró dédelgetett kedvence: a minket fenyegető kozmikus veszélyek különféle nemei a gigantikus napkitöréstől a planétánkba csapódó kisbolygókon át egészen a csillagászati léptékben is sokkoló méretű gammaviharokig. Azokról nem is beszélve, amikről fogalmunk sem lehet...

 A folytatás már átlép a valóság és utópia nem kevésbé elgondolkodtató határmezsgyéjére, felvázolva a Naprendszerrel kapcsolatban - nagyrészt az USA által - szövögetett jövőbeli elképzeléseket. Ezek nagy része azokra a tán nem is oly távoli időkre vonatkozik, amikor (a túlnépesedés, a természet kollapszusa, egy atomháború, avagy mindezek hátborzongató keveréke miatt) el kell hagyni a Terrát. Hogy mégis hova mehetnénk? Nos, ezt hivatott most elméletben megtervezni, és tán egyszer gyakorlatban kivitelezni azon tudósok garmadája, akik ma már korántsem romantikus okokból kutatnak az élet nyomai után a Naprendszeren belül - ahol ugyanis akár csak az amőba is meg tud maradni, ott valószínűleg meg tud telepedni az ember is, igaz az adott objektum alapos átalakításával. Most úgy tűnik, az egyetlen reális, terraformációra alkalmas célpont a Mars, amelynek „elföldiesítésére" egymás után születnek az átlagember szemében majdhogynem szürreális elképzelések a zuzmók által akkumulált üvegházhatás létrehozásától a Mars körül keringő, annak jégsapkáit leolvasztó napvitorlásokig. Nem kevésbé tűnik vadnak az űrvárosokról tervezgetett projekt sem, amely ha egyszer valóban létrejön, bizonyára már a szkeptikusok számára sem fog fantazmagóriának tűnni többé a Földön kívüli civilizációk esetleges léte, akiknek felkutatását az egyik legnagyobb szabású (és költségvetésű) űrkutatási program, a SETI (Search fon Extra-Terrestrial Intelligence) vállalta magára... 

És, hogy mi is történik a nevezett projekt keretei között? Nos, messzemenően nagyobb szabású dolgok, mint E.T. kacatokból összetákolt, távolba bipelő űrtelefonja - tegyük hozzá, hogy míg a mesebeli babzsák alkatú Földön kívüli sikerrel vette fel a kontaktot csészealjbeli pajtásaival, addig ez a SETI csillagászainak, fizikusainak eleddig nem jött össze. Pedig az Univerzum legjellemzőbb paramétere, ti. hogy végtelen, arra enged következtetni, hogy nem vagyunk egyedül széles e világon. Hogy hozzávetőlegesen hányan lehetnek a „többiek", azt próbálja számszerűsíteni például a műben részletesen kielemzett ún. Drake-formula, és ugyanezt hivatott felderíteni a SETI passzív (azaz pásztázó) és aktív (vagyis

üzenetküldő) programja, amely lassan ötödik évtizede fut - eredménytelenül. Ennek okát a teljes mértékű tudományosság jegyében szintén egy teória magyarázza, a Fermi-paradoxon, amely négy pontba sűrítve indokolja az idegen civilizációk távolmaradását.

 A jövőbeli tendenciák azonban nem az égre függesztett tekintettel, passzívan várakozó stratégia felé mutatnak - az ember minden kétséget kizáróan a csillagközi utazásra készül, immár évtizedek óta. Első hírnökeink, a Pioneer és a Voyager űrszondák már elhagyták a Naprendszert - még röpke négyszázezer év, és a Naptól már félmillió csillagászati egységnyi távolságra lesznek. A TAU és az Interstellar Probe nevű csillagközi szondák terve megvalósulásra készen várakozik a NASA irodáinak sötét fiókjaiban, hasonlóan a már korántsem sci-finek minősülő többgenerációs csillaghajók projektjéhez, ahol kiválasztott, genetikailag gondosan összekombinált (amerikai?) családok hasítanák az űrt új világok felé. Érdekes elképzelés... ám mivel egyelőre - akár tetszik, akár nem - a Föld az otthonunk, még érdekesebb lenne azon gondolkodni, hogy vele mi lesz. Ha jövő, akkor Föld. Remélhetőleg...

Szirtes Borbála

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK