Ülök a világűrben. Annak is az egyik Tejútján tanyázó Naprendszerében. A benne csavargó Föld nevű bolygó felületén. Az északi félteke szárazföldjén, ahova odanyom a gravitáció. Ülök a fenekemen. Beszívom a bolygófelszín közelében gomolygó gázkeveréket, és működésbe lépnek a sejtjeim. Élek.

Kezemben Almár Iván és Galántai Zoltán könyve (Ha jövő, akkor világűr). Egyszer csak azt érzem, hogy nincs maradásom itt, kirepülök a kozmoszba, testnélküli űrbeli lénnyé válok, és  nanométeres hullámhosszon kezdek kommunikálni az egész mindenséggel, dekódolok mindent, iszom a híreiket és útmutatásaikat, és persze feltárul előttem az egész Univerzum, vagyis egyszerre megtudom, hogy hova menjek, mit csináljak, és merre lakik a jövő. 

Merthogy ezt jó lenne tudni.

A tudás hatalom. Lenne, ha lenne. Mert bár sokmindent tudunk, legfeltűnőbb és legfájdalmasabb mégis a tudásunk hiányossága és gyarlósága. Már az is erőt adna, ha kicsit többet tudnánk a környezetünkről. A körülöttünk levő világűrről. A környező bolygókról, a Napról, a csillagokról.  A vak a kezével tapogat, az ember meg “mágikus frekvencián” működő ketyerékkel furkássza a távolból jövő sóhajtásokat, távcsövekkel térképezi a galaxisokat, hiszen okosodni szeretne.  Hol is vagyunk tulajdonképpen? A gázbeszippantással táplált nyavalyás kis életünk  bolygóspecifikus egyedi találmány-e, vagy egy rakás bolygón ez ugyanígy van. Ahogy a földalatti cellába zárt rab, mi is nyitva tartjuk kozmikus fülünket, hátha üzen nekünk valahonnan valaki. 

Az elmúlt félévszázadot űrkorszaknak szeretjük nevezni, mert sikerült kiszabadulni a gravitációs gödörből, és űreszközök ezreit sikerült felküldeni az űrbe. A technika óriásit fejlődött. Telekommunikációs, navigációs, meteorológiai, föld-megfigyelő, műholdak szolgálják mindennapi kényelmünket (mobiltelefon, internet, GPS, TV). Működik a nemzetközi űrállomás. Egyre gyakrabban repdesnek az űrturisták. A földi élet jobb lett az űrkorszakban.

És akkor egyszerre két magyar elkezd beszélni az egész korszak perspektíváiról.  Távoli életek lehetőségeiről, csillagűrhajóról, kirajzásról, bolygóváltásról, űrvárosokról, a földi lét rizikóiról. Hallatlan olvasmányosan, tárgyilagosan és szakszerűen. Olyannyira, hogy  az olvasó egy ideig úgy érzi, hogy most már ő is  messzire lát és kozmikus repülésbe kezd. 
Aztán meg hol a távlatoktól retten meg, hol meg az egyhelyben topogás kezdi aggasztani. Néha a vízió nagyszerűsége ragadja magával, máskor meg épp az esetlegessége csüggeszti el. 

 
A könyv végére meg visszazuhan a józan valóságba. Az űrkorszak folytatódik. A kíváncsiság és az éberség marad, a szatellitek működnek. Az alagút kanyarog, nem látszik a vége. Megyünk előre, megyünk tovább, nincs visszaút. A nagy űrvágta folytatódik. Mi pedig megkönnyebbülten felsóhajthatunk: akkor az internet is marad.

Miért „ha”, miért „jövő” és miért „akkor világűr”?

Részletek a könyvből

„Évekig gondolkodtunk és beszélgettünk arról, hogy az emberiségre milyen jövő vár, pontosabban annak lehetséges alternatíváiról. Egyikünk csillagász és űrkutató, aki szereti a kozmosz oldaláról szemlélni az emberiség helyzetét és törekvéseit (A.I.). Másikunk jövőkutató és tudománytörténész – sokoldalú tapasztalatokkal felvértezve mindenféle naív, sci-fi vagy utópia ellen (G.Z.). Vitáink során egyetértettünk a helyzet és a perspektívák megítélésében általában, de nézeteink eltérőek a részleteket illetően. Ezért választottuk azt a formát, hogy a felmerülő kérdések többségére külön-külön is válaszolunk anélkül, hogy szükségképpen eljutnánk egy az olvasó számára megnyugtató, közös, kompromisszumos álláspontig."

"Ami a lényeget illeti, azt már a könyv címe tartalmazza. Nyilvánvaló, hogy ezt az állítást különböző formákban megfogalmazva többen leírták már. Mindazonáltal könyvünk újszerű kísérlet arra, hogy rendszeresen végigvizsgálja azokat a tényezőket, folyamatokat és lehetőségeket, amelyek most, a 21. század elején gátolják vagy elősegítik az emberiség szorosabb kapcsolatát a környező Univerzummal, röviden a világűrrel. A tanulmányozást a térben és időben közelebbi témákkal (hordozórakéták, űrszemét stb.) kezdjük, a tágabb környezetünket jelentő Naprendszerrel folytatjuk, és végül eljutunk a távoli civilizációk kereséséig és a csillagközi űrhajókig. Mindegyik fejezet elején összefoglaljuk közös mondanivalónkat az adott témáról, majd olyan fontos kérdéseket vetünk fel, amelyekről szerintünk beszélni kell annak ellenére, hogy sokszor bizonytalan, vagy eltérő róla a véleményünk.”

„Meggyőződésünk, hogy minderről már most, a 21. század elején alaposan el kell gondolkodnia mindenkinek, aki hajlandó térben és időben messzebbre tekinteni. A lehetséges kérdésekkel kapcsolatban többféle szempont merül fel, és mi igyekeztünk becsületesen felhívni a figyelmet valamennyire. Talán sikerül az olvasót a súlyos problémák önálló továbbgondolására serkenteni, hiszen egyikünk sincs (sajnos) a jövőbe látás csalhatatlan eszközének birtokában. A csillagászati távcsőben csak a múlt látszik, az a helyzet, ami akkor volt, amikor a sugárzás évekkel (évtizedekkel, évszázadokkal, évmilliókkal) ezelőtt elhagyta a távoli égitestet. Olyan távcsövet szerkeszteni nem lehet, amely a jövőbe lát. Pedig a múlt egyértelműen adott, befolyásolni csak a jövőt lehet. Ehhez kínál szellemi táplálékot vagy, stílszerűbben, szellemi hajtóanyagot ez a közösen írt könyv.” 

Az ajánló megjelent az MKB Professzori könyvajánló sorozatban.