Ha az emberiség hosszú távon fenn akar maradni, akkor előbb-utóbb el kell hagynia ezt a kizsigerelt bolygót, és űrutazó fajjá kell válnia. Itt az ideje elkezdeni végiggondolni lehetőségeinket, mondja a csillagász-jövőkutató szerzőpáros.

Mondjuk nekem meggyőződésem, hogy be vagyunk ide zárva. A mesternek, aki a Nagy Bumm idején kidugta öklét a semmiből, és elhajította építőkockáit, csak volt annyi esze, hogy olyan univerzumot teremtsen, melyben a létrejövő értelmes lények nem tudnak belepiszkálni a szomszédos petricsészébe.

Gondoljon csak bele, mi történne, ha kései utódaink találnának egy olyan barátságos bolygót, mint a Föld, amelyen valószínűleg szintén lenne élet, talán még értelmes is. Vagy milyen vérfürdők lennének egy olyan többgenerációs csillagűrhajón, mely pár ezer évet vándorol a Tejútrendszerben.

Persze tudós szerzőpáros is csak gondolatkísérletezget, miután végigvette az űrkutatás állását meg a földön kívüli civilizációk kutatását.

Néhol vannak ugyan pesszimista megjegyzéseik, de alapvetően optimisták. Biztosan szakmai ártalom. De szerintük is biztosan beletelik párszáz évbe, mire kiderül, elvileg tudunk-e olyan hajtóművet építeni, mellyel megközelítjük a fénysebességet. A téridőgörbítős cuccokat most talán hagyjuk. A Mars lakhatóvá tételére irányuló tervek még szintén képzelgés szintjén vannak, az ökoszisztéma-kísérletek vezetői pedig arra jutottak, még túl nehéz nekünk Istent játszani.

Almár Iván és Galántai Zoltán gondolatébresztő könyvet írt. Nem annyira szórakoztató olvasni, mint egy sci-fit, de majdnem.