
Oldalszám: 320 oldal
Formátum: B/6, fűzve
ISBN: 978-963-2791-01-2
Témakör: Nyelvtudomány, Szépirodalom
Eredeti ár: 2200 Ft
Webshop ár: 1650 Ft
KOSÁRBA
Egy magyar idegenvezető Bábel tornyában
Ha létezik magyar brazilianisztika, akkor annak három, a XX. század első
évtizedében született, hányatott sorsú férfiú a megalapozója: Rónai Pál (1907),
Molnár Gábor (1908-1980) és Lénárd Sándor (1910-1972).
Lénárd páratlanul szerteágazó munkásságából jelen kötet a nyelvek sokfélesége
kapcsán írottakat foglalja egybe (szerkesztette Siklós Péter és Terts István). A
könyv java részét a hamburgi rádió számára készített, „Hét nap bábeliül” című
előadás-sorozata adja, amely németül 1964-ben jelent meg, s ezt egészíti ki
néhány kisebb írás.
A szerző munkásságában páratlan harmóniában találjuk az elméletet és a
gyakorlatot. Több forrás számol be arról, hogy kiváló szakács volt, de emellett
könyvet írt a római konyháról, tanulmányt a bécsi szeletről. Több más szerző
mellett Fritz Kahnt olaszra, A. A. Milne-t latinra, Szerb Antalt németre
fordította. Mint Siklós Péternek a kötetben megjelent életrajzából kiderül, Bach
zenéjének bűvöletében leélt élete, egy távoli földrész eldugott helyén gyakorolt
orvosi hivatása Albert Schweitzer rokonának mutatja.
Lénárd az 1940-es évek végén gyakran vállalt tolmácsmunkát, s ennek kapcsán
Magyarországon jelenleg nagyon aktuális kérdéseket tárgyal hallatlan
szellemességgel. Mára már Európa nyugati és középső részébó1 a szövetségi
hovatartozást is feltüntető térképeken csak Svájc éktelenkedik szégyenfoltként
(talán nem is túl sokáig), mert kivonta magát az Európai Unióból. A II.
világháború után Lénárd is részt vett olyan konferencián, amely az
újraszerveződő Nyugat-Európa szövetségi rendszerét volt hivatva tárgyalni, s
emlékezete szerint már ekkor felvetődött az a gondolat, hogy a legegyszerűbb az
volna; ha az európai országok sorra felvételüket kérnék a Helvét Konföderációba.
Ez a megoldás akkor sem látszott megvalósíthatónak, sőt az ellenkezője történt.
Ahogy Szerb Antal és Halász Gábor „ikercsillagok” voltak a magyar esszében, úgy
volt Lénárd és Rónai is a Brazíliába szakadtak közül. Mindkettőjükben volt
erőteljes nyelvészeti érdeklődés, s mindketten specializált témát favorizáltak:
Lénárd a nyelvváltozatokat (katarinai német, brazíliai portugál, római olasz,
újlatin, amelyre maga fordította le a Micimackót, amerikai angol), Rónai az
általa meg nem tanult nyelveket. Ami a nyelvváltozatokat illeti, figyelemre
méltó a kötetet fordító Terts István idézte terminológiai javaslat: a portugál a
spanyolnak Abstand-nyelve, brazíliai változata pedig az ibériai portugálnak
társnyelve.
Jelen könyvében megjelent esszéinek írásakor Lénárd már Brazíliában élt, annak
is déli, német telepesekkel benépesített Santa Catarina szövetségi államában.
Orvos volt egy eldugott völgyben – Siklós Péternek a kötetben leközölt életrajza
is diszkréten hallgat arról, hogy szerzett-e valaha is diplomát. Brazília volt
bankárgyarmat és részvénytemető, az ugyancsak ide emigrált Stefan Zweig a jövő
országának nevezte, kincsei között az aranyat, cukrot és kávét szokták emlegetni
– Lénárdot mindezek különösebben nem érdekelték. Hálás volt ugyan az őt befogadó
braziloknak, különösen a katarinaiaknak, de a helyi, korabeli szellemi élet
színvonala lehangolóan hatott rá, s a braziloknak még a nyelvét is kritizálta.
Lénárd megszállottan vallotta és meg is indokolta, hogy a portugál
tulajdonképpen teljesen felesleges nyelv, minthogy a spanyolnak csupán
nyelvjárása. A portugál ellenében, szinte annak bűnéül felhozott érve az
írásbeliség legalábbis viszonylagos hiánya, amit fokozottan érvényesnek tartott
a brazíliai portugálra. Ennek ellenére portugál irodalom természetesen van, sőt
a „lingua portuguesa” és a „fala brasileira” fokozatos elkülönülésétől, az „indianismo”
irodalmi irányzat megjelenésétől, nagyjából az 1830-as évektől önálló brazil
irodalomról is beszélhetünk. A spanyol (kasztíliai) és az egy darabig
presztízsben erősebb galíciai-portugál (gallego-portugál) a XIII. században, a
galíciai és a portugál a XIV. században vált el. A XVI. század első harmadában
tevékenykedett Gil Vicente spanyolul és portugálul egyaránt írt, egyes drámáiban
pedig a nyelvjárások használata szereptípusokat jellemez, például a hetvenkedő
katona többnyire a legtipikusabb spanyolt, a kasztíliait beszéli. Az önálló
spanyol és portugál irodalmi nyelv létezése ellenére, kialakulásuk helyén,
Ibériában a két nyelv között máig nyelvjárási kontinuum húzódik Extremadurában,
s az önálló nyelvnek tekinthető galíciait (gallegót) is szokás úgy jellemezni,
hogy mind spanyolos, mind portugálos tulajdonságokkal rendelkezik.
A spanyol és portugál nyelv közötti megbékélésnek elhivatottságából adódó
változatát képviselte Francisco Suárez (1548-1617) spanyol (granadai) születésű,
Portugáliában is alkotó teológus, aki latin nyelven írt. Ez a megoldás alighanem
Lénárdnak is megfelelne, hiszen latinra fordította a Micimackót, s jelen
kötetében is található egy szellemes fejezet az újlatinról.
Ami egy társnyelv és egy Abstand-nyelv társnyelve távolságát illeti, jelen sorok
írója ismert egy magyar illetőt, aki 1976-ban, az angolai polgárháború idején a
későbbi helyi kormányerők és az őket segítő kubaiak (önkéntesek) között
tolmácsolt. (Az angolai portugál nem állhat távol az ibériaitól, viszont a
spanyol kreol változatai közül a kubai népnyelv kirívóan különbözik a
kasztíliaitól.)
A kötetet alapos, távolról sem tolakodó, hanem értőn magyarázó jegyzetekkel, a
szakirodalomban továbbvezető utalásokkal a fordító, Terts István látta el. A
jegyzetanyagban különösen a jegyzetíró szűkebb szakmáját, a nyelvészetet
tárgyalja különös műgonddal, de találunk érdekes megjegyzéseket a vasorrú
bábáról éppúgy, mint a képregény történetéről.
A szakácsművészet innen sem hiányozhat. Az említett, nyugat-európai országok
között szövetségi rendszert létrehozni hivatott római konferencián a szó szoros
értelmében terítékre került egy neves helyi specialitás, az ördöglány-csirke (pollo
alla divolina vagy divola), s ennek már csak Lénárdtól kétféle recept-variánsát
ismerheti meg a magyar olvasó.
Csak a nagyon gonosz recenzens veszi észre boldogan, hogy például Nikolaus Lenau
tekintetében mind Lénárd, mind Terts téved (az előbbi: „bánáti svábok között
nőtt fel, csak pár szót értett magyarul” (p. 52) az utóbbi: „édesanyja magyar
volt” (p. 206), tudniillik Lenau apja és anyja révén egyaránt német volt, s
tényleg tudott magyarul.
A kötetben található még egy kiváló Lénárd-bibliográfia, a szerző néhány
sajátkezű, virágokat ábrázoló rajza, s végezetül utalás a Lénárd-honlapra.
Kapcsolódó recenziók
- Aki latinra fordította Micimackót… (Grozdits Hahó, www.librarius.hu, 2016-8-21)
- Egy magyar idegenvezető Bábel tornyában (Osman Péter, Matisz Hírlevél, 2010-06-01)
- In ultimus terris – Lénárd Sándor 100 - Vasárnapi levelek 146. (Weiner Sennyey Tibor, Irodalmi Jelen, 2010-05-02)
- Egy magyar idegenvezető Bábel tornyában (Vincze Attila Tamás, nol, 40. hét, -)
- Lénárd Sándor írásai nyelvekről (Buda Béla, Élet és Tudomány, 2005/3)
- Egy magyar idegenvezető Bábel tornyában (Buda Béla, Mentálhigéné és Pszichoszomatika 5(2004)3, 2004)
- Egy magyar idegenvezető Bábel tornyában (Kicsi Sándor András, Modern Nyelvoktatás X(2004)1., 2004)
- Egy magyar idegenvezető Bábel tornyában (Osman Péter, Magyar Tartalomipari Szövetség, 2004)
- Bábel tornya (Bagota Edit, Könyvhét, 2004-04-01)
- A latin medve (Csontos Magda, Köznevelés, 2004-03-26)
- Egy magyar idegenvezető Bábel tornyában (kyt, Magyar Narancs, 2004-02-26)
- Micimackó útitársa (Kovács Dénes, Figyelő, 2003/51.)