
Oldalszám: 320 oldal
Formátum: B/6, fűzve
ISBN: 978-963-2791-01-2
Témakör: Nyelvtudomány, Szépirodalom
Eredeti ár: 2200 Ft
Webshop ár: 1650 Ft
KOSÁRBA
Egy magyar idegenvezető Bábel tornyában
Bölcs, kedves, élvezetes, okosan szórakoztató és kellemesen tanító könyv a
nyelvek világáról. Szerzője azokból az ismereteiből és tapasztalataiból
mazsolázgat a számunkra, amelyeket tizenhárom idegen, élő ill. holt nyelv
megtanulásával és használatával, és a nagyvilágban eltöltött tartalmas élettel
halmozott fel. Lénárd minden műve – ez is – olyan, mintha egy közeli, sokat
látott, barátunk mindig nagyon emberséges gondolatait hallgatnánk életről,
tudásról, műveltségről. Egy emberét, akit a nyelvtudás szeretete odáig vitt,
hogy a XX. század derekán lefordította latinra a Micimackót, s akinek e
gyakorlatiasnak éppen nem nevezhető vállalkozását végül is igazolta e művének
sikere. Erről is beszámol itt.
A szerző 1910-ben született Budapesten, Bécsben szerzett orvosi diplomát, és így
beszél kalandos életéről: Voltam kukta, mértem házról-házra vérnyomást, voltam a
római Magyar Akadémia orvosa, koldultam, az amerikai hadsereg antropológusaként
csontvázakat raktam össze apró darabkákból a Vezúv táján, írtam
művészettörténeti, archeológiai, orvosi disszertációkat, egy ideig
zongorakettőst játszottam egy bankigazgatóval vacsoráért, kezeltem egy, a
Szentszékhez akkreditált követ disznaját, voltam az ebtenyésztők kongresszusának
fordítója, Brazíliában pedig egy ólombánya mindenesorvosaként kezdtem. (Völgy a
világ végén – Magvető Kiadó, 1971)
A rendszerváltozás megnyitotta előttünk a világot, és a szabadságunkat ma már
mindenekelőtt a saját hiányosságaink korlátozzák. Pl., egyik legfőbb ilyen
tényezőként, a gyakorlatban jól használható nyelvtudás hiánya. Az egyéni
boldoguláshoz soha még nem volt ennyire szükségünk arra a képességre, hogy
nyelvi nehézségek nélkül tudjunk kommunikálni más országok népeivel és így a szó
minden értelmében meg tudjunk élni közöttük, s úgyszintén arra, hogy ehhez
képesek legyünk gyorsan, hatékonyan nyelvet tanulni.
Idegen nyelv tanulásához a legjobb alap, hogy tudjuk pontosan, kifinomultan
használni a sajátunkat. Sajnos a honi köznyelvi környezetünk ebben ma
meglehetősen kedvezőtlen. Most talán inkább abban kell reménykednünk, hogy nem
igaz a régi mondás, amely szerint nyelvében él a nemzet – mert ha mégiscsak igaz
lenne, úgy rút romlás fenyegetne bennünket. A mai köznapi használatban, de még
az emelkedettebb szinteken is csúful romlik a nyelvünk, csúful rontják sokan még
azok közül is, akiknek éppen hogy a szépsége, tisztasága megőrzésén kellene
szorgosan munkálkodniuk. Naponta láthatjuk egyebek közt, hogyan rontják a
mintaadásban, az ízlésformálásban feltehetően mindenki másnál nagyobb
befolyással bíró televíziók, közöttük az állítólag a hon üdvéért, értünk
tevékenykedő közszolgálati televízió. Úgy tűnik, minél inkább a nézettséget
célozza a műsor, annál primitívebben szól a közönségéhez, azzal igyekezvén
elnyerni a kegyét, hogy megkíméli a legcsekélyebb szellemi erőfeszítéstől is.
Jellemző példa erre, hogy amit valaha a jobbak olyképpen mondtak, hogy „igazán
nagyon kedves tetszik lenni, igen hálás vagyok érte, és köszönöm szépen”, azt
ezek ma gyakorta ekként adják elő: „tök ari vagy”. Igénytelen? Igen. Primitív?
Igen! Kártékony az ilyen nyelvrontás? Igen!! Nagyon is kártékony, mert azt
sugallja, hogy nem érdemes vesződni a mondanivalónk finoman kimunkált, hajlékony
megfogalmazásával, következésképpen még kevésbé a szavakba öntött üzenet
finomabb árnyalatait, sőt még a hangulati elemeit is pontosan közvetítő verbális
eszköztár elsajátításával. Ez pedig nem az az alap, amelyről jó eséllyel
foghatunk neki más nyelvek kitanulásának.
Ez a könyv nem nyelvészeti tanulmányok valamiféle gyűjteménye. Lénárd nyelvekről
beszél, a nagy általános műveltségű és a témát szerető ember módján – az
'amatőr' eredeti, pozitív jelentése szerint –, és ekként vázol fel egy-egy
jelenséget, jellemző vonást közelebb hozó gondolatokat nyelvek születéséről,
sajátosságaiknak, világuknak a formálódásáról. Így szól novellányi írásokban,
néhány jellemző felvázolásával a katarinai (Dél-Brazília) német nyelvről és
annak kapcsán a XIX. századi európai viszonyokról; a brazíliai portugálról, a
botokud indián nyelv kapcsán a kultúrák találkozásáról/ütközéséről; a francia
nyelvről „akadémiai áldás nélkül”; a római olasz nyelvről, az újlatin nyelvről,
és az amerikai angolról – amelyről sokan mondják, hogy az angolokat az
amerikaiaktól főként a közös nyelv választja el. Számunkra sajátosan érdekes az
az itt szereplő írása, amelyben a külföldnek mutatja be néhány jellemző vonással
a világ egyik legnehezebbnek mondott nyelvét: a magyart.
Külön kiemelést érdemelnek a Lénárd írásaihoz kapcsolódó bőséges és alapos
jegyzetek, amelyek terjedelemben a kötet felét teszik ki. Bennük csaknem egy
apró lexikonnyi tudásanyagot kapunk, sok történelmi, kultúrtörténeti,
nyelvészeti adattal és információval.
Kapcsolódó recenziók
- Aki latinra fordította Micimackót… (Grozdits Hahó, www.librarius.hu, 2016-8-21)
- Egy magyar idegenvezető Bábel tornyában (Osman Péter, Matisz Hírlevél, 2010-06-01)
- In ultimus terris – Lénárd Sándor 100 - Vasárnapi levelek 146. (Weiner Sennyey Tibor, Irodalmi Jelen, 2010-05-02)
- Egy magyar idegenvezető Bábel tornyában (Vincze Attila Tamás, nol, 40. hét, -)
- Lénárd Sándor írásai nyelvekről (Buda Béla, Élet és Tudomány, 2005/3)
- Egy magyar idegenvezető Bábel tornyában (Buda Béla, Mentálhigéné és Pszichoszomatika 5(2004)3, 2004)
- Egy magyar idegenvezető Bábel tornyában (Kicsi Sándor András, Modern Nyelvoktatás X(2004)1., 2004)
- Egy magyar idegenvezető Bábel tornyában (Osman Péter, Magyar Tartalomipari Szövetség, 2004)
- Bábel tornya (Bagota Edit, Könyvhét, 2004-04-01)
- A latin medve (Csontos Magda, Köznevelés, 2004-03-26)
- Egy magyar idegenvezető Bábel tornyában (kyt, Magyar Narancs, 2004-02-26)
- Micimackó útitársa (Kovács Dénes, Figyelő, 2003/51.)