Önarckép nyaklánccal – Női alkotók a műkereskedelemben címmel jelent meg Martos Gábor művészeti író legújabb könyve, amelyben ezúttal a női alkotóknak a műkereskedelemben betöltött szerepét járja körül – a műtárgy.com készített ajánlót a könyvről.

„2017. november 15-én este a Christie’s aukciósház New York-i árverésén egy 70 millió dolláron indított, tizenkilenc percen át tartó licitcsata végén 400 millió dolláron ütötték le Leonardo da Vinci (1452–1519) Salvator Mundi (A világ megváltója, vagy másként A világ üdvözítője) című, 1500 körül készített festményét; vagyis a vevő a jutalékokkal együtt 450.312.500 dollárért (119,462 milliárd forint) jutott hozzá a képhez, ami így egycsapásra a világ legdrágábban elkelt műalkotásává lépett elő. Nem sokkal a csúcsleütés után egy Jason Bailey nevű elemző, az Artnome nevű műkereskedelmi adatbázis-blog alapítója elkezdte női művészek műkereskedelmi áraira „átszámolni” az egyetlen (férfi)művész egyetlen munkájáért kifizetett 450 millió dollárt. Akkori árverési szerzői csúcsaik szerint felállított egy rangsort az általa legfontosabbnak tartott háromszáz nőművészről a 44.405.000 dollárért elkelt festményével az első helyen álló Georgia O’Keffeetől (1887–1986) az 1500 dolláros legmagasabb aukciós árával (az ő listáján) háromszázadik Mary Corita Kent nővérig (eredeti nevén Frances Elizabeth Kent; 1918–1986), és összeadta mindegyikük legdrágább munkájának eladási összegeit. Nos, az eredmény 368.511.788 dollár lett! Vagyis a háromszáz női alkotó által készített, kinek-kinek az egyéni árverési csúcsával eladott háromszáz alkotás összesen alig került többe, mint a világ egyetlen legdrágább (férfi által készített) festményének a háromnegyede! »El tudsz képzelni egy múzeumot, amelyben a háromszáz legjelentősebb nőművész legfontosabb munkáit őrzik?« – tette fel a kérdést Bailey, hozzátéve, hogy ha valaki össze is állította volna ezt a gyűjteményt, még mindig maradt volna csaknem 81,5 millió dollárja a Salvator Mundi árából, és csak ennyiből is majdnem kétszer tudta volna megvenni a világ legdrágább, női művész által alkotott festményét. (Bailey háromszázas női művész-listája persze – bevallottan is – szubjektív, vagyis nem az akkori háromszáz legdrágábban eladott női alkotót vette számba, hanem az általa legfontosabbaknak tartottakat; ellenkező esetben az 1500 dolláros háromszázadik helyhez képes biztosan rajta kellene lennie az akkori legdrágábbak között – hogy csak magyar származású művészek neveit említsünk – a 411.000 eurós csúcs-árú Reigl Juditnak, vagy a 115.500 dollárral akkor egyéni aukciós csúcsát tartó Rita Ackermann-nak is.) Vagyis nagyjából ez ma az »arány« a férfi és a női alkotók műkereskedelmi szereplése között.”

A fenti „számolgatást” Martos Gábor (1953) művészeti író, műkereskedelmi szakértő legújabb, júniusban megjelenő könyvéből idézzük, amelyben (a legutóbbi kötetében, a 2018-ban megjelent „Ilyet én is tudok...” – Sokmilliós művek kalapács alatt címűben tárgyalt absztrakt művészet piaci helyzetének vizsgálata után) ezúttal a női alkotóknak a műkereskedelemben betöltött szerepét járja körül. A szerző történelmi tényeket, ismert, vagy kevésbé ismert „sztorikat” sorol a könyv itt idézett bevezetőjében bemutatott szembeszökő különbségekre, ami a férfi és a női művészek műkereskedelmi árai között mutatkozik. Az okokat és a magyarázatokat keresve a könyv első felében megvizsgálja a művészeti kánonok kialakításában jelentős szerepet játszó múzeumok elmúlt évekbeli gyűjteményezési- és kiállításpolitikáját, a nagy nemzetközi művészeti vásárok felhozatalát, az aukciósházak kínálatát és az ott elért leütési eredményeket, majd a második részben bemutatja több száz, a „már a régi görögök”-től máig élt vagy élő külföldi és magyar női alkotó aukciós szerepléseit; adott esetben férfi művész-párjuk piaci sikereivel történő összehasonlításban is. Merthogy például miközben a művészettörténet-írás ma már nagyjából egyöntetűen úgy tartja, hogy Lee Krasner (1908–1984) munkásságát legalább annyira fontos részének tekinthetjük az amerikai absztrakt expresszionizmusnak, mint férjéét, Jackson Pollockét (1912–1956), aközben Krasner jelenlegi műkereskedelmi szerzői árcsúcsa mégis „mindössze” 11.654.000 dollár, míg Pollocké pontosan 200 millió. (És az arány közöttük ráadásul mindig is hasonló volt: amikor az 1980-as évek végén Pollock művei elkezdték meghaladni az egymillió dolláros árakat, akkor Krasner egy-egy alkotásáért általában 60.000 dollárt fizettek.)

És a különbségek nemcsak a régebbi korok alkotói, de a kortársak között is hasonlóak: az élő művészek közül az egy férfi által készített legdrágább alkotás ára 91 millió dollár, az egy nő által készítetté 12,4 millió. És a sort az aránytalanságokról még hosszan lehetne folytatni – és a szerző folytatja is őket a könyvben, amelyben a tőle a korábbi munkáiban megszokott rengeteg adattal, hivatkozással, de élvezetes, olvasmányos formában kalauzolja olvasóit a műkereskedelemnek ezen az újabb, sok tanulsággal szolgáló területén.

A könyvnek a Műtárgyak Éjszakája Fesztiválon is lesz bemutatója, a programról bővebben a https://www.facebook.com/events/168638441835085/?ref=newsfeed oldalon lehet tájékozódni.