Hihetnénk azt, hogy a műtárgykereskedelem szövevényes és kifürkészhetetlen útjai csak a vásárlóképes – és erre nyitott – keveseket érinti. Pedig ez a piac nem csak izgalmakkal, de tanulságokkal is szolgálhat. Ahogy sok esetben maga a művészet látleletet ad a világról, úgy a műtárgyak adásvétele is alkalmas arra, hogy megértessen velünk folyamatokat, trendeket, irányokat, melyek a tágabb világot mozgásban tartják.

MARTOS GÁBOR MŰVÉSZETI ÍRÓ

jó érzékkel húzza elő a műkereskedelem köréből azokat a témákat, amelyek közérdeklődésre tartanak számot. Előző kötete, az „Ilyet én is tudok” – ITT írtunk róla – már felvillantotta azt, hogy ebben a tárgykörben is bőven akad olyasmi, aminek kapcsán akad megválaszolnivaló. Mostani kötetével egy még sokkal „forróbb” és aktuálisabb témát emelt a vizsgálódásai tárgykörébe. Nevezetesen

A NŐK MŰKERESKEDELEMBEN ELFOGLALT HELYÉT!

Amiről általánosságban legfeljebb csak sejtéseink és megérzéseink lehetnek a világban jellemező általános nő-férfi trendek alapján. Persze, tudjuk, hogy a nők és férfiak közötti egyenlőség egy olyan kitűzött „össztársadalmi cél”, amihez még soha nem voltunk ilyen közel. Azt is tiszta, hogy akad még bőven tennivaló ezügyben, ahogy az sem titok, hogy nem kell feministának lenni ahhoz, hogy a megoldásokon gondolkodjunk.

MERT AZ, AMI VAN, NEM NORMÁLIS…

…vagy legalábbis olyan, múltból magunkkal hozott kolonc, amitől ideje lenne megszabadulni, mert avítt, mert ásatag, s mert azzal, hogy leértékeli a nőt, igazában a férfit minősíti. A jelenlegi társadalmi helyzet – és a megoldási kísérletek – nem lehetnek ismeretlenek azok előtt, akik legalább néha-néha felkapaszkodnak a világhálóra. Éppen ezért egészen meghökkentő az, amit kutakodásai nyomán Martos Gábor egyértelművé tett… és számokkal is igazolt.

DÖBBENETES AZ, AMIT A SZÁMOK MUTATNAK,

hiszen míg a hétköznapokban a két nem közötti különbségek – például kereset szempontjából – százalékokkal írhatók le, addig a műtárgypiacon a nők és a férfiak alkotásai közötti árkülönbség nagyságrendekkel fejezhető ki. A legdrágábban eladott férfi által készített műalkotás árából megvehetnénk a háromszáz – nem tévedés: 300! – legdrágább nő által készített műalkotást, s maradékból még az unokáink is megélnének.

Ugyanakkor, ha Martos Gábort követve mélyebbre ásunk, olyan összefüggések tárulnak fel, melyek, egészen tisztává teszik a helyzet bornírtságát. Például az alkotó házaspárok közül – túl azon, hogy a férfi kapja/tartja meg az alkotás lehetőségét – a nő képei még akkor is alacsonyabb áron kelnek el, ha az adott asszony sokkal-sokkal-sokkal ismertebb, mint az ura…

HINNÉD, HOGY FRIDA KAHLO FESTMÉNYEI ROSSZABB ÁRON KELNEK EL, MINT DIEGO RIVERA KÉPEI?!

Nők és férfiak (alkotásainak) műkereskedelemben mérhető értékeire nem adhat magyarázatot az esztétikai minőség, de még az ismertség sem. Az okok ennél mélyebben rejlenek, s messzebbre vezetnek, s ha nem csak felszínes szenzációhajhászás a célunk, akkor

MARTOS GÁBOR A LEGJOBB IDEGENVEZETŐ,

hiszen magyarázatok után kutatva – az értés és megértetés vágyától űzve – igyekszik feltárni az okokat is, melyek a reneszánszig és még annál régebbre vezetnek vissza, s nem is pusztán a műkereskedelemmel, de az alkotó személy ivarával és az ebből következő társadalmi lehetőségekkel vannak szoros összefüggésben.

AZ ÖNARCKÉP NYAKLÁNCCAL

a maga majd’ ötszáz – ha leszámítjuk a táblázatokat, jegyzeteket, listákat négyszáz – oldalával elsőre talán indokolatlanul soknak tűnik, de ha Martos Gábort követve elmerülünk a téma jelenbeli és múltbeli, hazai és külföldi zugaiban, akkor kiderül, hogy a szerző ezt a könyvet sokkal inkább abbahagyta, mint befejezte. Úgy tűnik a téma kimeríthetetlenségében is hallatlanul izgalmas. Akkor is, ha eddig – eddig! – nem beszéltünk róla.