Immár sorban a harmadik kötet jelent meg Martos Gábor tollából, melyek között különböző tematika szerint a műkereskedelem jelenségeit, és érdekfeszítő jellegzetességeit veszi górcső alá. Az Önarckép nyaklánccal című könyvével nem kisebb feladatot vállalt magára, mint hogy egy olyan fehér foltot töltsön ki, ami sok szempontból korunk egyik legnagyobb adósága, mégpedig a nőművészek tevékenységének bemutatása. Mert, mint az élet számos területén, úgy a művészet és a műkereskedelem színterén sem csupán mellékágat képeznek a nők által létrehozott műalkotások, hanem egyértelműen a fősodrás részei. Csakhogy erről az utóbbi évek figyelemfelhívó tevékenységéig igen kevés szó esett. Talán azért, mert a nőknek ősidők óta, és általánosságban véve sok egyéb más, hétköznapi dolga is akad, amiről beszélni lehetett. Vagy csupán annyira triviális alapvetésnek számítottak, hogy még csak beszélni sem szoktak róluk. Ahogyan korunkban a társadalmi egyenlőtlenségek egyre inkább előtérbe kerülnek, úgy rendeződnek át etnikai, és gender szempontok szerint is a jelentős múzeumi gyűjtemények, kiállítások, és ezáltal egyre inkább a műkereskedelmi trendek is.

Martos aktuális kötetében mindennek a nőművészetre vonatkozó alapja, és részletezése olvasható.

A nők sokáig nem választhatták hivatásuknak a művészi életpályát. Ennek több oka is lehetett: ők vezették a háztartást, nevelték a gyermekeket, egyengették férjük karrierjét, fizikailag alkalmatlannak tartották őket, nem volt saját alkotóterük, nem képezhették magukat, nem végezhettek keresőtevékenységet, vagy, mert csupán nem volt ildomos hasonló dolgokkal foglalkozni. Idővel persze – mint általában – fordult a kocka és ma már inkább a szakma elnőiesedése figyelhető meg. A nők bőven bizonyítottak a művészet terén is, és az igazán nagy felívelés még csak most várható. Nem hiába jósolják a 21. századot a nők korszakának.

Rátérve a könyv tartalmára, már az ismertetőben leírt szemléletes példa jól mutatja a nemek közötti aránytalan műtárgypiaci helyzetet: A világ ma legdrágább műtárgya 450 millió dollárért kelt el egy árverésen – ezt a festményt “természetesen” férfi készítette, méghozzá nem más, mint Leonardo da Vinci. A legmagasabb összeg, amelyet mindeddig egy nő által festett képért kifizettek, 44,4 millió dollár volt. Ennek alkotója Georgia O’Keffe. Az összegkülönbség tehát több mint tízszeres. Reális lehet mindez? Az okokat, előzményeket, és a kánon aktualitásait – mely mögött általában közgyűjteményi esetek húzódnak – a bevezető fejezetben olvashatjuk. Itt tisztába kerülünk a történeti, azon belül is a művészettörténeti háttérrel, és szembesülünk azzal a ténnyel, hogy a nők művészetére irányuló fókusz pusztán az utóbbi néhány év felismerése. A következő részben már a műkereskedelemé a főszerep, ahol a művészek mellett megannyi galerista tevékenysége és árverési adat is megismerhető.

A Martos-kötetek eddigi legszínesebb darabja lett tehát az Önarckép nyaklánccal, melyben végre szemléletesen a tárgyalt sorok között láthatjuk azokat a reprodukciókat, melyek az olvasott esetek miatt érdekesek, és fontosak. Eddig ezek az illusztrációk az egyes kötetek végén kullogtak, sokszor fekete-fehérben, de ezúttal már az olvasásélményünket gazdagítják.

A könyv tartalmának közel egyötödét teszi ki továbbra is a műtárgyak eladásának rangsorolása. és részletes jegyzéke, mely statisztikailag, tudományos pontossággal kíséri az egyébként könnyed, és olvasmányos hangnemben megírt fejezeteket.

A lebilincselő stílusban tárgyalt téma tehát a nők művészetének újrafelfedezésről és a tisztázásról szól. Az emberiség történelme – és ezáltal művészettörténete is – sokkal gazdagabb, ha nem csak a férfiak tükrén keresztül nézünk, hanem ha melléhelyezzük a nők megéléseit, aspektusait és alkotásait is. A kettő egymás mellett – nem egymás ellenében, és nem alá-fölé rendelt viszonyában – adja ki a teljes képet. Ha megszületnek az ehhez a kötethez hasonló hiánypótló kutatások és publikációk, és ha a köztudat részévé válik a teljes narratíva, akkor kerekedik ki a valóság, és lesz egészében is értelmezhető a közös történetünk.