Vajon divatkövetés, hiánypótlás vagy pozitív diszkrimináció eredménye, hogy az elmúlt két-három évben megnőtt a figyelem a nőművészek, női művészek sorsa és értéke iránt, a múzeumokban éppúgy, mint az aukciós házakban? Ma már elmondható, hogy a nyugati múzeumok gyűjteményeiben jelentősen megváltozott a férfi és női művészek aránya (gyakorlatilag a nulláról indultak a nők), és ez nyilván örvendetes, a számlálás és a nemi szempontú statisztika mégis kicsit zavarba ejtheti az embert. Martos Gábor műkereskedelem-elméleti kötetei többnyire nem is adnak választ a felvetett, általában provokatív kérdésekre, ellenben tetemes mennyiségű adatot tárnak az olvasó elé, hogy ki-ki a maga módján értelmezze azokat.

A kötet terjedelmesebb része valóban a piaci helyzetről szól, és a drasztikus áremelkedés, a női alkotók piaci súlyának jól látható változása ugyanúgy az utóbbi két-három-négy év tapasztalata, mint a múzeumi gyűjteményekbe való bekerülés nagyobb esélye. Érdekes kitérő néhány példa a női műkereskedőkre, főleg azokra, akik jelentékeny szerepet játszottak a modern művészet műkereskedelmi tényezővé válásában, és mégis hiányoznak a fontos galeristák, kereskedők állandó névsorából. A szerző nem tér ki rá, és nyilván egy külön kötetet érdemelne, hogy a hazai műkereskedelem rendszerváltásában mennyire fontos szerep jutott a nőknek (Pátzay Vilma, Virág Judit, Marsó Diána, Szekeres Anna, Pető Lilla), ami minimum érdekes, és lehet, hogy egyedüli a világban.

A jelenkori élénk érdeklődés a női alkotók iránt néhány magyar (vagy magyar származású) művésznek is meghozta az igazi sikert, elismerést, ma már rendszeresen olvashatunk nagy múzeumi vásárlásokról, aukciós rekordokról, melyekben Mauer Dóra, Reigl Judit vagy Keserü Ilona neve tűnik fel. Ma már inkább azt mondjuk, hogy a kurátori pálya elnőiesedett, és – ahogy a könyvbeli statisztika is jelzi – a festői is, hiszen ma már nagyobb arányban járnak nők a Képzőművészeti Egyetemre, mint férfiak, amire a szerző által megszólaltatott szakértők úgy reagáltak: a festőművészet ma a férfiaknak nem pálya. Vagyis pont az ellenkezője történik, mint korábban évszázadokig.

Van min gondolkodni, és most már kézikönyv is van hozzá, hiszen Martos Gábor éppen azt a munkát végzi el, a hihetetlen mennyiségű adat felkutatását, amivel valószínűleg a legtöbbünk nem szeret foglalkozni. Felvethető lenne például, hogy amikor egy amerikai múzeum elárverez egy Edward Hopper képet a gyűjteményéből, hogy az árából színes bőrű női alkotók műveit vásárolja meg, akkor nem csinál-e demográfiai kérdés a művészetből. És ha a művészeket felosztjuk nőkre és férfiakra, akkor nem különböztetjük-e meg őket úgy, ahogy talán ők sem szeretnék?

Na ezen gondolkodjunk!