Boldogult ifjúkoromban mi például a Fiktívjog történetét írtuk meg ma egyetemi docens és intézetigazgató barátommal. Ez történik meg a fiatal angol antropológus könyvében is: és a jelen idő azért külön kihangsúlyozandó, mivel ez teszi egyszerre mulatságos és rendkívül tanulságos olvasmánnyá. Mielőtt elutazna első „terepmunkájára”, mintegy felvezetésként kapjuk meg szakmája nagyképű frázisainak kritikáját, hogy utána aztán az észak-kameruni doajók között már személyes sorsán is tesztelhessük azt, amit korábban leírt. Kamerunról lássuk be, nem sokat tudunk, legfeljebb focistáiról (az éppen futó dél-afrikai világbajnokság első kiesői – a szerk.), így aztán ez a „szűz terület” is különösen alkalmas arra, hogy kettős látással, a fiatal antropológus és a fejlett öniróniával megáldott angol civil kettős látásával tekinthessünk rá.
  
És talán nem véletlen, hogy a karcsú könyvet két év után újra kiadták. Könyve második fele ugyan már a hagyományosabb értelemben is antropológia, de Nigel Barley éppen azt tudja, amit szakmája részleteiben elvesző sok tudós nem: személyes apróságokon keresztül közel hozni valamit, ami amúgy nagyon messze van tőlünk. De itt kiderül, valahogy mégis nagyon közel.