A kötet igazi csemege azzal, hogy több minőséget valósít meg: izgalmas, szellemes olvasmány, személyes és hiteles élménybeszámoló és kulturális antropológiai tanulmány egyszerre. A szerző, Nigel Barley - miközben önironikusan humoros - környezetét is szelíd iróniával szemléli és mutatja be, miként a hátsó borítólapon is olvashatjuk: stílusát egy brit kritikus magához Gerald Durrellhez hasonlítja. Ez nagyon találó, mert Barley esetében is ugyanúgy a szeretet és az érdeklődés a fő motiváció a vizsgált népcsoport és környezet iránt, mint ahogyan Durrellt is ez vetette az állatokkal (és azok élő és élettelen ökológiai világával) kapcsolatosan.

A nyelvekkel foglalkozó, majd antropológiát végzett szerző egy olyan kameruni népcsoportot szemel ki terepkutatása tárgyául, amelynek érdekes vallásos rítusai vannak. Nigel Barley nagy nehezen megszerzi a munkához szükséges támogatást és engedélyeket, majd hónapokig küzd a fejlődő ország igencsak fejlett bürokráciájával, míg eljut a színhelyre. Ott végeláthatatlan akadályokkal kell megküzdenie: alig tud lakóhelyet szerezni magának, nehezen tanulja meg a helyi nyelvet, sokára érti meg a szokások és emberi kapcsolatok szövevényes és ellentmondásos viszonyait, eszközei rendre elromolnak, különböző súlyos betegségeken esik át, végül hazafelé Rómában ellopják iratait, pénzét, feljegyzéseit.

Ehhez képest a szakemberek a kulturális antropológia irodalmában a terepmunkát szinte „sétagaloppnak” tűntetik fel, a helyi nyelveket állítólag nagyon hamar megtanulják, minden sikerül, mindent megértenek. Ebben a szerző szelíden kételkedik, csak megjegyzéseiből látszik, hogy a „sikeres embereket” - köztük Malinowskit - igencsak sokszor szidja magában. Nehezen hiszi el, hogy csak ő néz szembe ilyen nehézségekkel, nyilván mások is hasonlóan járnak, csak utólag szép történeteket kerekítenek belőle - véli.

Barley tévelygései, balszerencsés élményei közepette mégis sikerül megismernie egy különös helyi kultúrát, amely tele van ősi vallási (animisztikus) hiedelmekkel, furcsa, nehezen követhető rítusokkal, s azok még mindig erősen áthatják a közben már lassan szekularizálódó, de nagyon szegény körülmények között élő, a megmaradásért sokat dolgozó, küzdő törzs világát. Összetettek az emberi viszonyok, kivált a két nem között, miközben a rítusok már megengedik a promiszkuitást és a férfiak részegeskedését, a két nem egymással kapcsolatosan különös hiedelmeket táplál, sok rítus bizonyos megnyilvánulások teljes elkülönítését írja elő, ezek egy része a körülmetéléssel kapcsolatos felfogások és szokások nyomán működik. Tilalmak, varázslatok, kövekben és tárgyakban rejlő titkos erők és hatalmak szabályozzák az életet, miközben már sok pragmatizmus érvényesül, rugalmas kivételek enyhítik a merev szabályokat.

A szerző voltaképpen a terepmunka mindennapjainak abszurd történetét próbálta leírni, nem vitte végig a vizsgált kultúra teljes bemutatását, de nagyon sok érdekes részletet közöl belőle. Nyilván nem is tudta megfelelően elemezni tapasztalatait, már csak az elveszett feljegyzések és hanganyagok miatt sem. Erre mutat az, amit a könyv befejezésében ír: amint felgyógyul számos betegségéből és sérüléséből (májgyulladás, malária, törések stb.), amelyeket Afrikában szerzett, újra visszaindul a barátságtalan terepre.

Közben a helyi kultúráról adott leírásai is nagyon izgalmasak. A téma iránt érdeklődő recenzensnek két meggondoláshoz adott alkalmat. Egyik az animisztikus hiedelmek erős tárgykötöttségéből ered, és felidézi a kognitív szemantika, illtetve a metaforizáció - Lakoff és Johnson - szemléletéből kiinduló (és éppen Nagy-Britanniában nagyon népszerű) megközelítést mint lehetséges értelmezési keretet. A másik viszont abból a benyomásból ered, amelyet más terepmunkák is felidéznek, miszerint a XIX. század utáni terepvizsgálatok már óhatatlanul kevert és leépülő kulturális viszonyokat tükröznek. Az értelmezésekhez elengedhetetlen lenne, tehát valamiféle helyi történeti kutatás, historikus folyamatok vizsgálata.

A könyv fölöttébb szórakoztató, és az említett teoretikus kérdések miatt is olyannyira érdekes, hogy elolvasását senki sem bánhatja meg. Megkockáztatom: a legtöbb olvasó nem is fogja tudni letenni, ha belekezd.

Buda Béla