Sok semmittevés, unalom, nehézkes és korrupt bürokrácia, csúnya betegségek, egyhangú táplálkozás, kommunikációs nehézségek - nincs könnyű dolga a terepmunkás antropológusnak, aki aztán általában mindezekről mélyen hallgat. Nigel Barley azonban szakított ezzel a hagyománnyal. "Sok badarságot összeírtak már arról - olyan emberek, akiknek igazán tudniuk kéne, hogy van ez -, hogy az antropológust 'befogadják'. Ezek a beszámolók néha azt sugallják, hogy egy idegen nép valahogy elkezdi a távoli fajból és kultúrából származó látnivalót minden módon hasonlónak látni a helyiekhez. Ez, sajnos, valószínűtlen. Alighanem a legtöbb, amit remélni lehet, hogy az embert ártalmatlan idiótának tartsák, akinek valami hasznát is veheti a falu. Pénzforrás és munkaadó." A beilleszkedés kölcsönösen haszonelvű folyamata végén aztán igazi rokonszenvek, barátságok is szövődhetnek, de először meg kell tanulni egy különös nyelvet, el kell sajátítani a helyi viselkedési szabályokat, ki kell ismerni a gondolkodásmódot.

Minderről humorosan és mindenféle hamis pátosz, álságosan ájult rácsodálkozás nélkül számol be a szerző, vagyis úgy tűnik, mintha egy szórakoztató útinaplót olvasnánk. Eközben szinte észrevétlenül hatolunk át az észak-kameruni doajók kultúrájának és hiedelemvilágának újabb és újabb rétegein, és csak a könyv végére érve vesszük észre a cselt: egy rokonszenves és termékeny módszertani alapállás is kibontakozott a képtelen helyzetek, vicces félreértések felszíne alatt. Nigel Barley végül is azt állítja, hogy miután az idegen kultúrát a vele való interakció során ismerte meg, tisztességesen bemutatni is ugyanennek a folyamatnak az újrajárásával, felfejtésével lehetséges. A saját, európai fogalmaira kell ugyanis átfordítania egy egészen másfajta rációt, logikai rendszert, és maga ez a fordítás a beszámolója tárgya. Ezenfelül pedig az a szélesebb társadalmi közeg, amelyen belül a doajók egyfajta zárványként, de távolról sem elszigetelten élnek. A külvilág beszivárgó elemei, az iskola, a hivatalos ügyek nem befolyásolták a szokásokat, rítusokat, de a különféle idegen tárgyak beépültek az életükbe. Ezt a dinamikát is érezteti a könyv, mint ahogy azt a folyamatot, ahogy a hiedelemtöredékek látszólagos káoszában fokozatosan felismeri a szerző a szerkezetet, a rendet, amelyben a mezőgazdasági munka és a körülmetélés, a szexualitás és az esőcsinálás, minden mindennel összefügg. És ezáltal minden addigi kínlódásnak hirtelen értelme lett - vagyis még egy bónusz hepiendet is kapunk a letehetetlen könyv végén. Utána meg egy fricskát, hiszen a hazatérő szerző Európában is részesül egy kellemetlen kalandban, nehogy otthon érezze magát a sajátjának gondolt kultúrában.

- kyt -