Recenziók: Egy zöldfülű antropológus kalandjai

Nyitóoldal / Könyvek / Irodalom / Publicisztika / Egy zöldfülű antropológus kalandjai / Recenziók

Fordította: Varró Zsuzsa
Megjelenés: 2009
Oldalszám: 216 oldal
Formátum: A/5, fűzve
ISBN: 978-963-2790-50-3
Témakör: Publicisztika, Antropológia
Sorozat: Szokatlan szempontok

Elfogyott

Egy zöldfülű antropológus kalandjai

Feljegyzések a sárkunyhóból

Nigel Barley

Fordította: Varró Zsuzsa

Ugrás a recenziók listájához

Egy zöldfülű antropológus kalandjai - Feljegyzések a sárkunyhóból

Természet Világa

2008 január

Bár csak az eredeti kiadás évszáma (1983) utal rá, jó, ha az olvasó tisztában van vele, hogy ebben az egyébként szórakoztató olvasmányban nem egészen friss történettel találkozik. Barley tárgyilagos és mérsékelten önkritikus megállapításai a szóban forgó, akkor még fiatalnak számító afrikai államról, Kamerunról, no meg volt gyarmattartóiról az angol kiadás idején nálunk még bizonyára tiltólistán szerepeltek volna. Mint amiként akkoriban az etnográfus antropológusként való besorolása is komoly identitásvitákra adott volna alkalmat. (Úgy lehet, még ma is, hiszen az „antropológus” nálunk hagyományosan egy biológia-tudományt, az antropológiát, vagyis az embertant műveli. Ezt azonban az angolszász környezetben, és tőlük átvéve sokfelé, így már nálunk is fizikai antropológiának nevezik, szemben a kulturális antropológiával, ami viszont tágabb fogalom, mint a néprajz, vagyis az etnográfia. Bonyolíthatom a kérdést a nyelvészeti- és a régészeti antropológia fogalmával is – ezek azonban tényleg csak angol nyelvterületen használatosak.) Nos, a mi zöldfülű kulturális antropológusunk a körülmények véletlenszerű összejátszása folytán végül is a nemszeretem nyugat-afrikai Kamerunba (számki)vetődik „terepmunkára”. Nem úgy tehát, mint Höhnel Lajos a Teleki-expedícióval Kelet-Afrikába, vagy a vállalkozó szellemű Bíró Lajos a német fakitermelőkkel a pápuák földjére. E kis könyvben már olyannyira Széchenyi Zsigmond „benzinszagú Afrikájáról” van szó, hogy maga az autó is a zöldfülűség egyik fontos szereplője. Hol is lehet még valami „tiszta forrást” találni ebben az erősen és erőszakosan befolyásolt környezetben? Barley az észak-kameruni „civilizálatlan, vad” doajó törzsnél véli ezt a forrást megtalálni. Amiről is tizenhat hónapig tartó gulág-jellegű ott-tartózkodás, malária, többszöri májgyulladás és egyéb trópusi nyavalya, folyamatos és kemény nélkülözések átvészelése után kénytelen megállapítani, hogy nincsenek már tiszta források.
Kutatási eredmények azért akadnak, még inkább trópusi – kontra civilizált életvitel-tapasztalatok, de az illúziókkal, leginkább a természeti népek általunk idealizált, környezetükre irányuló viszonyulásával végképp le kell számolnunk. És mégis-mégis, a hazatérés és regenerálódás gondolattisztító légkörében, a feltámadó hiányérzetek, a fel sem tett, vagy a megválaszolatlan kérdések hatalmas kényszerítő erejétől hajtva szerzőnk fél év elteltével újra a doajók földjén találja magát. Immár nem zöldfülűként. De ez már egy másik történet.

(Sz. I.)