Jared Diamond új művét azzal a megállapítással kezdi, hogy szemben azzal a közkeletű felfogással, hogy a civilizáci­ók keletkeznek, fejlődnek, elérik csúcsu­kat, majd hanyatlani kezdenek, vannak társadalmak, kultúrák, amelyek valóban eltűnnek, de vannak olyanok is, amelyek fennmaradnak akár évezredeken keresz­tül. Hogy mi az oka, ennek kiderítésével foglalkozik a könyv és ennek eredménye mai globális kultúránk jövője szempontjá­ból is döntő fontosságú.

A könyv legfőbb megállapítása, hogy egy adott társadalom környezetének, alkalmazkodásának a környezethez, a környezet lehetőségeivel történő meg­felelő gazdálkodásnak döntő a szere­pe. Nem önmagában a környezet a dön­tő, hiszen ugyanolyan feltételek mellett egyik társadalom fennmaradhat, a má­sik eltűnhet. Jellemző példa a könyvben Hispaniola szigete, amelyen lényegileg ugyanolyan természeti feltételek mellett Haiti helyzete, túlélési esélye sokkal ki­sebb, mint Dominikáé a részletes elem­zés szerint.

A szerző nem hirdet környezeti de­terminizmust, hanem az egyes társadal­mak sorsának elemzésénél több tényező­vel számol éspedig a környezet lehetősé­geinek megfelelő kihasználása, a klíma­változás, az ellenséges vagy barátságos szomszédok, a kereskedelmi partnerek és a kulturális értékrend. Vagyis bár nem környezeti determinizmusról van szó, de a társadalmak sorsa végső soron a természe­ti és emberi környezettel kapcsolatos, az azzal történő „gazdálkodástól” függ.

A könyv az említett szempontok alap­ján elemzi a letűnt régi társadalmakat, ill. helyszíneket, így a Húsvét-szigetet, majd több más csendes-óceáni szigetet, és több amerikai népet, majd a grönlandi vikinge­ket. Foglalkozik a sikeres, az évezredeken keresztül fennmaradó társadalmakkal is. Egyes mai társadalmakban bekövetkezett események okait is vizsgálja. Ilyenek az USA Montana állama, a már említett His­paniola, vagy Ruanda és Burundi, ahol nemrégiben milliós népirtás történt, to­vábbá Kína és Ausztrália.

Az egyik legrészletesebben tanulmá­nyozott eltűnt társadalom és kultúra a hús­vét-szigeti. Itt is… a környezeti katasztró­fát maguk az őslakók okozták.” Történe­tük a „…legtisztábban példázza az olyan környezeti katasztrófát, amit alapvetően a környezet lepusztulása vált ki, mivel a tár­sadalom teljes elkülönültségben élt, ide­gen hatások nem befolyásolták. Minden, ami történt ezekkel az emberekkel, csakis a helyi körülmények és saját döntéseik kö­vetkezménye volt.” „A Húsvét-sziget és a mai Föld bolygó közti párhuzam hátbor­zongatóan magától értetődik.”

Egy-egy társadalom és egész Földünk sorsának alakításában egyaránt nagy sze­repe lehet az alulról jövő kezdeményezé­seknek, és a felülről jövő rendelkezések­nek. De: „A történelemre akár egyetlen személy is számottevő hatást fejthet ki - például egy okos és aktív állami veze­tő, aki egyrészt látja a közelgő válságo­kat, másrészt van hozzá bátorsága, hogy idejében elibük vágjon, felhasználva köz­pontosított hatalom fentről lefelé hala­dó döntési mechanizmusait.” Ugyanazon természeti és társadalmi adottságok kö­zött egészen másképp alakulhat az egyik, mint a másik nép sorsa. Adott esetben a diktátorok, tekintélyuralmi vezetők is vi­hetik előre a társadalmat, mint például az „erdők megmentője”, Balaguer Domi­nikában. Az emberről „…azt képzeljük, hogy úgy egészében vagy jó vagy rossz, és a két jelző egyikével viselkedésének minden aspektusát jellemezni lehet”… Nehezen látjuk be, hogy az ember szemé­lyisége egymással nem mindig összeillő darabokból áll…”

A múltban és a jelenben a társadal­mak legfontosabb környezeti problémáit egyébként a szerző különböző típusok­ba sorolja és ezeket részletesen tárgyalja. Ilyenek az energiakérdés, az erdőpusztí­tás, a rablógazdálkodás, a talajerózió, a környezettől idegen fajok áttelepítése, a túlnépesedés stb.

A mai világ, Földünk jövőjével kap­csolatosan „óvatosan optimista”. Ezt a véleményét tulajdonképpen a társada­lom- és természettudományok, valamint a technika eredményeire alapozza, bár ugyanakkor helyenként bizonyos kéte­lyeket támaszt irántuk. „Mi a 21. szá­zadban már tudjuk - például a szerve­zett tudomány és gazdaság működésé­ből -, hogy egy adott probléma gondos feltárásával és elemzésével a megoldás zseniális ötleteit mintegy 'ki lehet pro­vokálni”'. „Elődeinknek nem voltak ré­gészeik, és nem volt televíziójuk; mikor a húsvét-szigetiek a maguk túlnépese­dett világában elpusztították az utolsó erdőket, nem tudhattak például a grön­landi vikingek vagy a Khmer Birodalom hasonló sorsáról nagyjából ugyanabban az időben…” „Nekünk ma elég a tévét bekapcsolnunk és egy napilapot kinyit­nunk, hogy értesüljünk a szomáliai vagy afganisztáni eseményekről és tanuljunk belőlük…”

Ha fenn akarunk maradni, két tanulság látszik életbevágónak: „…a hosszú távú tervezés szükségessége, és az, hogy ha­gyományos értékrendünket hajlandók le­gyünk újragondolni.” Így szükség van az ún. első világban az ott élők részéről „…a legalapvetőbb értékváltásra: arra, hogy feladják fogyasztói szemléletüket és ra­gaszkodásukat mai életszínvonalukhoz.” „Az első világ mai prosperitása azon ala­pul, hogy feléli környezeti tőkéjét, vagy­is nem megújuló energiaforrásait, halál­lományát, talaját, erdőit és így tovább.” Itt természetesen nemcsak saját környe­zeti erőforrásaikról van szó, hanem az egész Földéről. „Egyetlen kormány sem néz szembe annak az álomnak a kilátás­talanságával, hogy fenn lehet tartani egy olyan Földet, amelyen mindenki a legfej­lettebb anyagi színvonalon él.” „Az élet eddig is tele volt kegyetlen kompromisszumokkal, de globális szinten a legke­gyetlenebb kompromisszumra most lesz szükségünk.”

A könyv külön részletesen foglalkozik a nagyvállalatok, és így a kapitalizmus szerepével. Ezek természete, hogy „…a körülményektől függően képesek a pro­fitjukat maximalizálni …úgy, hogy a kör­nyezetet roncsolják és az embereknek kárt okoznak.” A megoldás: „Végső soron mi, a társadalom egésze vagyunk abban a ha­talmi pozícióban, hogy vagy közvetlenül, vagy választott politikusainkon keresztül a környezetre káros módszereket gazda­ságtalanná tegyük, a nem károsakat pedig gazdaságossá.”

Még két megjegyzés! A szerző kieme­li a kis országok szerepét és jelentőségét. Vagyis „…egy ország politikai és gazda­sági ereje alapvetően nem függ lakóinak számától: vannak pár milliós, lélekszám­ban még Ausztráliánál is kisebb országok - pl. Izrael, Svédország, Dánia, Finnor­szág, Szingapúr -, amelyek gazdaságilag a legmeghatározóbbak közé tartoznak, a világ technikai fejlődéséhez és kultúrájá­hoz pedig szintén imponáló súllyal járul­nak hozzá.”

Nagyon fontos könyvről van szó, ame­lyet minél több embernek el kellene olvas­nia, de a politikusok számára „kötelező ol­vasmány” lehetne.