A harmadik évezred elején sokan érzik úgy, hogy a Föld nevű bolygó összezsugorodott, és a társadalmi és környezeti problémák elől már sehol sem találni menedéket. A feltartóztathatatlanul szaporodó emberiséget egyre nagyobb veszélybe sodorja civilizációjának „mellékhatása”, a globális felmelegedés, a nyersanyagok kimerülése, a levegő és a víz szennyezése. A fizikai életfeltételek romlása társadalmi, politikai feszültségeket, szélsőséges formában fundamentalista terrorizmust gerjeszt. A kaotikus helyzettel sem a politikusok, sem pedig a véleményformáló értelmiség nem képes szembenézni, mert a lehetséges megoldások egy része kivitelezhetetlen, más részüknek még a felvetését is ideológiai tabuk zárják ki. Politikai és szociális rendszereink hiányosságai szembeötlőek. A demokráciákból hiányoljuk a hatékonyságot, és viszonylagos biztonságot, melyekkel a diktatúrák közül jó néhány – legalábbis a felszínen – rendelkezett. Úgy látszik, a pozitív utópiák napjainkra teljesen kipusztultak, mint a legutóbbi jégkorszak végén a mamutok. A tudat, hogy a jövőtől jobbat nem, csak rosszabbat várhatunk – lehangoló.
Jared Diamond, a kaliforniai állami egyetem (UCLA) számos rangos díjjal kitüntetett földrajzprofesszora, a WWF (World Wildlife Fund) tekintélyes tanácsadója, környezetvédelmi bestsellerek szerzője. Háborúk, járványok technikák című kötetét követően, 2007 végén jelent meg magyar kiadásban 2005-ben írt műve, Összeomlás – tanulságok a társadalmak továbbéléséhez címmel a Typotex kiadó gondozásában.
A szerző behatóan elemzi, mekkora veszélyt jelent az emberi civilizáció a természeti környezetre (az USA Montana állama a minta), illetve hogyan áll bosszút a természet, visz pusztulásba egész civilizációkat: elnéptelenedett a Húsvét szigetek, kihaltak és pusztulásnak indultak a maják városai, a késő középkori viking telepek Grönlandon, eltűntek óceániai szigetek polinéz civilizációi. Ezután a napjaink katasztrófáit elemzi alapvetően újszerű módon (a ruandai népirtás, a reménytelenül vegetáló Haiti), hogy azután Kína és Ausztrália példáján a leselkedő, csak nagy társadalmi összefogással elhárítható veszélyekre figyelmeztessen.
Diamond feltűnően kerüli könyvében azt a térséget, melynek az Egyesült Államok politikailag és katonailag a legnagyobb figyelmet szenteli, az arab világot, pontosabban az iszlám országokat. Ezekben az országokban nagy a népszaporulat, óriási tömegek élnek kritikus helyzetben, a gazdagság szinte kizárólagos forrása az olaj-és földgázkincs. Diamond szerint a világ politikailag és környezet-károsodás szempontjából legproblematikusabb területei: Szomália, Irak, Pakisztán, Afganisztán, Banglades, Indonézia, továbbá Haiti, Magadaszkár, Nepál, Mongólia, Ruanda és Burundi, Fülöp-szigetek, és a Salamon-szigetek.
A Malthus Afrikában című fejezetben a szerző „rehabilitálja” Thomas Malthus angol közgazdászt és demográfust, aki 1798-ban megjelent, hamar híressé vált könyvében azt fejtegette, hogy az emberiség népességszáma előbb-utóbb lekörözi a rendelkezésre álló élelem mennyiségét, mivel az előbbi exponenciális ütemben nő, az utóbbi pedig lineárisan. Malthus elmélete azt jósolja, hogy az élelem iránti igény mindaddig meghaladja a rendelkezésre álló mennyiséget, amíg a népszaporulat valamilyen okból le nem áll. Ez az ok lehet háború, járvány, tömeges éhínség vagy az emberek szándékos megelőző intézkedései, például fogamzásgátlás, művi abortusz, későbbi házasságkötés. Az ökológiai és demográfiai következtetéseket kombináló „malthusianizmust” egyaránt élesen bírálták a marxisták, akik az imperialista háborúk igazolását vélték belőle kiolvasni, de támadta, és ma is élesen elveti az egyház is, az általuk elítélt születésszabályozás, és a művi abortusz támogatását olvassák ki belőle.
Ha azonban az ökológiai és demográfiai tényezőktől eltekintünk, egyszerűen nem lehet megérteni az 1994-ben Ruandában bekövetkezett iszonyatos népirtást, hívja fel a figyelmet Diamond, aki összegzi az eseményeket, a térség történelmét, gazdasági és politikai és viszonyait feldolgozó tanulmányokat. Nyugati politikusok és emberjogi megfigyelők ma is úgy értelmezik a ruandai népirtást, hogy a korábban a hutuk és a tuszik közötti etnikai gyűlöletet politikusok egy cinikus csoportja szította fel. Ez a megállapítás azonban csak részben igaz: voltak ugyanis más, mélyebb okok is, mint a törzsi ellentét. A kiváló természeti adottságú, termékeny, de túlnépesedett Ruandában egyes területeken 1993-ban 785 fő élt egy négyzetkilométeren, ami magasabb még a hollandiai vagy a bangladesi átlagnál is. Diamond két belga közgazdász vizsgálatait idézi, akik egy kizárólag hutuk által lakott ruandai települést, Kanamát tanulmányoztak. Bár Ruandában országos szinten a lakosság 11 százalékát, azaz mintegy 800 ezer embert mészároltak le 1994-ben, Kanamában, az ország észak-keleti településén is áldozatul esett a lakosság öt százaléka. Vagyis nemcsak etnikai okok motiválták a tömeggyilkosságot, hanem a földhiány és az éhezés, meg az ennek következtében elmérgesedett családi konfliktusok. A politikusok által kirobbantott válság jó alkalom volt a leszámolásokra, a felgyülemlett számlák rendezésére.
A szező a környezetrombolás folyamatait nyolc fő kategóriába sorolja, amelynek relatív súlya esetről esetre más: az erdők és egyéb élőhelyek elpusztítása, talajrombolás (ami erózióval, szikesedéssel és a tápanyagok kimerülésével jár), pazarló vízgazdálkodás, túlvadászat, túlhalászat, idegen fajok betelepítése illetve behurcolása, túlzott népszaporulat, illetve az a növekvő terhelés, amit az emberek egyenként is a környezetre gyakorolnak. E tényezőkhöz még hozzátesz négyet: az ember által kiváltott klímaváltozás, mérgező vegyszerek felhalmozása, pazarló energiafelhasználás, a növényzet fotoszintetizáló képességének gyengülése. „E tizenkét veszélyforrás némelyike bolygóméretekben kritikussá válhat már néhány évtizeden belül; addigra vagy kiküszöböljük őket, vagy aláássák nemcsak a harmadik világ, de a legfejlettebb társadalmak létét is” -figyelmeztet a szerző.
Ezek a veszélyek Magyarországot is közelről érintik. Katasztrófával fenyeget például, hogy a munka nélkül maradt, kilátástalan helyzetben lévő emberek - téli tüzelőjüket megszerzendő -, folyamatosan irtják az erdőket. Ugyanakkor, mivel az élesedő verseny miatt egyre nehezebb a mezőgazdasági termékek gazdaságos termelése, előreláthatóan óriási területeken fognak termeszteni bioüzemanyagot - mindez alapvetően, és sok szakember szerint károsan fogja átrendezni a magyar mezőgazdaság struktúráját. Diamond könyve rádöbbent arra, hogy – határozottabb cselekvés nélkül -- riasztó jövő vár ránk is. Környezeti és társadalmi problémáink megoldása sokkal sürgetőbb, semmint gondoljuk.
