2008. január 19.
A harmadik évezred elején sokan érzik úgy, hogy a Föld nevű bolygó
összezsugorodott, és a társadalmi és környezeti problémák elől már sehol sem
találni menedéket. A feltartóztathatatlanul szaporodó emberiséget egyre nagyobb
veszélybe sodorja civilizációjának „mellékhatása”, a globális felmelegedés, a
nyersanyagok kimerülése, a levegő és a víz szennyezése. A fizikai
életfeltételek romlása társadalmi, politikai feszültségeket, szélsőséges
formában fundamentalista terrorizmust gerjeszt. A kaotikus helyzettel sem a
politikusok, sem pedig a véleményformáló értelmiség nem képes szembenézni, mert
a lehetséges megoldások egy része kivitelezhetetlen, más részüknek még a
felvetését is ideológiai tabuk zárják ki. Politikai és szociális rendszereink
hiányosságai szembeötlőek. A demokráciákból hiányoljuk a hatékonyságot, és
viszonylagos biztonságot, melyekkel a diktatúrák közül jó néhány – legalábbis a
felszínen – rendelkezett. Úgy látszik, a pozitív utópiák napjainkra teljesen
kipusztultak, mint a legutóbbi jégkorszak végén a mamutok. A tudat, hogy a
jövőtől jobbat nem, csak rosszabbat várhatunk – lehangoló.
Jared Diamond, a kaliforniai állami egyetem (UCLA) számos rangos díjjal
kitüntetett földrajzprofesszora, a WWF (World Wildlife Fund) tekintélyes
tanácsadója, környezetvédelmi bestsellerek szerzője. Háborúk, járványok technikák című kötetét követően, 2007
végén jelent meg magyar kiadásban 2005-ben írt műve, Összeomlás – tanulságok a társadalmak
továbbéléséhez címmel a Typotex kiadó gondozásában.
A szerző behatóan elemzi, mekkora veszélyt jelent az emberi civilizáció a
természeti környezetre (az USA Montana állama a minta), illetve hogyan áll
bosszút a természet, visz pusztulásba egész civilizációkat: elnéptelenedett a
Húsvét szigetek, kihaltak és pusztulásnak indultak a maják városai, a késő
középkori viking telepek Grönlandon, eltűntek óceániai szigetek polinéz
civilizációi. Ezután a napjaink katasztrófáit elemzi alapvetően újszerű módon
(a ruandai népirtás, a reménytelenül vegetáló Haiti), hogy azután Kína és Ausztrália
példáján a leselkedő, csak nagy társadalmi összefogással elhárítható
veszélyekre figyelmeztessen.
Diamond feltűnően kerüli könyvében azt a térséget, melynek az Egyesült
Államok politikailag és katonailag a legnagyobb figyelmet szenteli, az arab
világot, pontosabban az iszlám országokat. Ezekben az országokban nagy a
népszaporulat, óriási tömegek élnek kritikus helyzetben, a gazdagság szinte
kizárólagos forrása az olaj-és földgázkincs. Diamond szerint a világ
politikailag és környezet-károsodás szempontjából legproblematikusabb
területei: Szomália, Irak, Pakisztán, Afganisztán, Banglades, Indonézia,
továbbá Haiti, Magadaszkár, Nepál, Mongólia, Ruanda és Burundi, Fülöp-szigetek,
és a Salamon-szigetek.
A Malthus Afrikában című fejezetben a szerző „rehabilitálja” Thomas Malthus
angol közgazdászt és demográfust, aki 1798-ban megjelent, hamar híressé vált
könyvében azt fejtegette, hogy az emberiség népességszáma előbb-utóbb lekörözi
a rendelkezésre álló élelem mennyiségét, mivel az előbbi exponenciális ütemben
nő, az utóbbi pedig lineárisan. Malthus elmélete azt jósolja, hogy az élelem
iránti igény mindaddig meghaladja a rendelkezésre álló mennyiséget, amíg a
népszaporulat valamilyen okból le nem áll. Ez az ok lehet háború, járvány,
tömeges éhínség vagy az emberek szándékos megelőző intézkedései, például
fogamzásgátlás, művi abortusz, későbbi házasságkötés. Az ökológiai és
demográfiai következtetéseket kombináló „malthusianizmust” egyaránt élesen
bírálták a marxisták, akik az imperialista háborúk igazolását vélték belőle
kiolvasni, de támadta, és ma is élesen elveti az egyház is, az általuk elítélt
születésszabályozás, és a művi abortusz támogatását olvassák ki belőle.
Ha azonban az ökológiai és demográfiai tényezőktől eltekintünk, egyszerűen
nem lehet megérteni az 1994-ben Ruandában bekövetkezett iszonyatos népirtást,
hívja fel a figyelmet Diamond, aki összegzi az eseményeket, a térség
történelmét, gazdasági és politikai és viszonyait feldolgozó tanulmányokat.
Nyugati politikusok és emberjogi megfigyelők ma is úgy értelmezik a ruandai
népirtást, hogy a korábban a hutuk és a tuszik közötti etnikai
gyűlöletet politikusok egy cinikus csoportja szította fel. Ez a megállapítás
azonban csak részben igaz: voltak ugyanis más, mélyebb okok is, mint a törzsi
ellentét. A kiváló természeti adottságú, termékeny, de túlnépesedett Ruandában
egyes területeken 1993-ban 785 fő élt egy négyzetkilométeren, ami magasabb még
a hollandiai vagy a bangladesi átlagnál is. Diamond két belga közgazdász
vizsgálatait idézi, akik egy kizárólag hutuk által lakott ruandai
települést, Kanamát tanulmányoztak. Bár Ruandában országos szinten a lakosság
11 százalékát, azaz mintegy 800 ezer embert mészároltak le 1994-ben, Kanamában,
az ország észak-keleti településén is áldozatul esett a lakosság öt százaléka.
Vagyis nemcsak etnikai okok motiválták a tömeggyilkosságot, hanem a földhiány
és az éhezés, meg az ennek következtében elmérgesedett családi konfliktusok. A
politikusok által kirobbantott válság jó alkalom volt a leszámolásokra, a
felgyülemlett számlák rendezésére.
A szező a környezetrombolás folyamatait nyolc fő kategóriába sorolja,
amelynek relatív súlya esetről esetre más: az erdők és egyéb élőhelyek
elpusztítása, talajrombolás (ami erózióval, szikesedéssel és a tápanyagok
kimerülésével jár), pazarló vízgazdálkodás, túlvadászat, túlhalászat, idegen
fajok betelepítése illetve behurcolása, túlzott népszaporulat, illetve az a
növekvő terhelés, amit az emberek egyenként is a környezetre gyakorolnak. E
tényezőkhöz még hozzátesz négyet: az ember által kiváltott klímaváltozás,
mérgező vegyszerek felhalmozása, pazarló energiafelhasználás, a növényzet
fotoszintetizáló képességének gyengülése. „E tizenkét veszélyforrás némelyike
bolygóméretekben kritikussá válhat már néhány évtizeden belül; addigra vagy
kiküszöböljük őket, vagy aláássák nemcsak a harmadik világ, de a legfejlettebb
társadalmak létét is” -figyelmeztet a szerző.
Ezek a veszélyek Magyarországot is közelről érintik. Katasztrófával
fenyeget például, hogy a munka nélkül maradt, kilátástalan helyzetben lévő
emberek - téli tüzelőjüket megszerzendő -, folyamatosan irtják
az erdőket. Ugyanakkor, mivel az élesedő verseny miatt egyre
nehezebb a mezőgazdasági termékek gazdaságos termelése, előreláthatóan
óriási területeken fognak termeszteni bioüzemanyagot - mindez alapvetően,
és sok szakember szerint károsan fogja átrendezni a magyar
mezőgazdaság struktúráját. Diamond könyve rádöbbent arra, hogy –
határozottabb cselekvés nélkül -- riasztó jövő vár ránk is. Környezeti és
társadalmi problémáink megoldása sokkal sürgetőbb,
semmint gondoljuk.