Megjósolni a jövőt, úgy tartják, csak a múltból lehet igazán. De mi van akkor, ha a múlt nem ígér jövőt?
Jared Diamondot láthatóan érdeklik a járványok és a háborúk, illetve a birodalmak, kultúrák pusztulásához vezető folyamatok. A téma lehet, hogy időszerű, nem kevesen vizionálják a jelen civilizáció közeli halálát. Szélesi Sándornak mint sci-fi írónak külön érdekes a téma, és szerinte Diamond legújabb, Összeomlás című könyve is mindennapi betevő.
Vannak társadalmi, gazdasági, politikai folyamatok, amelyeknek a feltárása közelebb visz bennünket a régmúlt birodalmainak, közösségeinek születéséhez, fénykoruk mindennapjaihoz és pusztulásuk okaihoz – erre tesz kísérletet Jared Diamond Összeomlás című könyvében. A tiszteletre méltó munka a húsvét-szigeteki civilizációtól a majákon, anaszázikon, grönlandi vikingeken át elvisz bennünket a forrongó Afrika vagy a dülöngélő Kína irányába, a múltból a jelenbe és a tanulságokon át még a jövőbe is.
A hajdani civilizációkra az utókor egyfajta romantikával
tekint, mert a pusztulás az utókor nézőpontjából többnyire regényes vagy
látomásos képzetek felidézéséhez vezet. Többet és mást látunk a romokban, s ha
egy költő vagy író nyúl a témához, akkor vagy a Diamond által is felidézett
Ozymandiás születik Shelley tollából vagy lovecrafti komorságú novellák. Ha a
Kaliforniai Egyetem földrajzprofesszora vizslatja a romokat, akkor szikár
tények és könyörtelen folyamatok közé vezet el minket, ami legalább annyira
lenyűgöző és mesteri, mint a költők művei.
Diamond élményei át- meg átszövik a kötetet, ezáltal hozza közelünkbe a száraz
elméletet, és ad a szövegnek személyes hangvételt. Kiviláglik, hogy gondolatai
nem íróasztal mellett születtek, hanem évek alatt kristályosodtak ki, mígnem
végül egy alapos kutatás után ez a könyv lett belőlük. Sorra veszi a természeti
erőforrások kiaknázásának régi és mai problémáit, a vegetáció és a fauna
változásait, kitér a politikai döntésekre, amelyek a környezeti problémákra adott
válaszok, és éppúgy lehetnek expanziós törekvések, mint ahogy
tömeggyilkosságokba is torkollhatnak. Csak a történet vége adott: a civilizáció
pusztulása. Ebből a tényből visszafelé tekintve igyekszik magyarázatot találni,
az okozatból felderíteni az okokat.
Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a civilizációk története nem háborúk és
csaták története, hanem a földműveseké is, akik gyerekkoruktól halálukig
gyötörték a földet a megélhetésért; vagy a vadászoké, akik néha a kelleténél
jobban beleavatkoztak az élővilág ingatag ökológiai rendszerébe. Hajlamosak
vagyunk megfeledkezni róla, hogy a történelem nem csupán paloták és városok
közötti történelem, hanem az aszályos évek, korai fagyok, jégesők története is.
Járványoké és környezetrombolásé. Ez a munka erre is felhívja a figyelmet.
Minél hosszabb ideig tanulja, kutatja az ember a történelmet, vagy minél inkább
elmerül a mélységeiben, annál inkább rájön, hogy milyen laza ecsetkezeléssel
kenték fel a régmúlt eseményeit a világvászonra. Óriási lyukak tátonganak
néhol, másutt alig ismerhetők fel az alakok, színek. Még a legismertebb
résztvevők vonalai sem nélkülöznek némi impresszionista hatást. Diamond kitölt
egy jókora lyukat, bár nem foglalkozik a régmúlt döntéshozóinak döntési
alternatíváival, és ez nekem némileg hiányzott. Tudom, hogy nem is ez volt a
cél, ám a folyamatokból nem emelhető ki az, aki ugyanúgy átélte a
mindennapokat, mint az író, és akinek döntései siettették vagy késleltették az
összeomlást. És akik nem voltak mások – ezt Jared Diamond mint az utókor tudós
szemlélődője és gondolkodója is kiemeli –, mint mi.
