"Ó, hát miért is kellene aggódnunk a környezeti problémáink miatt, hiszen
az ember a múltban is mindig megoldotta valahogy minden ilyen gondját. Mi
sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy ma már csaknem hétmilliárdan vagyunk,
többen mint valaha." Mielőtt valaki félreértené: nem a szóban forgó
könyvből származik ez az idézet. Hanem egyike azoknak a közhelyeknek,
amelyekkel napjaink ökológiai krízisét szokás bagatellizálni. A könyv
részletesen és meggyőzően cáfolja ezt a közkeletű vélekedést, hiszen
lapjainak mintegy felén olyan múltbeli társadalmak történeteit
olvashatjuk, amelyek részben vagy egészben azért omlottak össze, mert
fölélték saját természeti létalapjaikat. Az elbeszélések sora a talán
legismertebb ökológiai öngyilkossággal, a Húsvét-sziget történetével
kezdődik, majd egy újabb polinéz példa után jön két indián társadalom
(anasazik és maják), végül pedig a grönlandi viking kolónia horrorsztorija
következik igen részletesen (hiszen a vikingek írásbelisége miatt ez a
történet alaposabban rekonstruálható, mint a többi). Mindezek után mintegy
bíztatásképpen röviden előkerül három olyan eset is, amikor társadalmak
sikeresen kerülték el az ökológiai összeomlást.

A következő nagy részben mai történetek sorjáznak párhuzamba állítva a
régiekkel: a ruandai katasztrófa, az egyazon szigeten osztozó Dominikai
Köztársaság és Haiti eltérő sorsának összehasonlítása, majd pedig két
óriás állam esete, amelyek egyaránt megtettek már jó néhány lépést az
ökológiai öngyilkosság felé vezető úton (Kína és Ausztrália). A záró rész
a gyakorlati tanulságoké. Különösen izgalmas a legutolsó fejezet, amelyben
a szerző a legfontosabb globális környezeti problémák vázlatos bemutatásán
túl okosan vitatkozik azokkal az érvekkel, amelyek e problémák súlyosságát
tagadandó leggyakrabban fölmerülnek.

Ahogy a "Háborúk, járványok, technikák" című könyvében, Jared Diamond itt
is rendhagyó emberportréjának, "A harmadik csimpánz felemelkedése és
bukása" című első nagy művének egy fejezetét fejti ki könyvterjedelemben.
(E korábbi könyvei szintúgy olvashatók magyarul. Szerencsére az
"Összeomlás" kisebb késéssel jutott el hozzánk, mint a másik kettő,
angolul 2005 elején, magyarul 2007 végén jelent meg.) Az amerikai
professzor új kötetében újfent tanúbizonyságot tesz páratlanul széleskörű,
számos társadalom- és természettudományi területen átívelő tudásáról,
valamint első osztályú szintetizáló képességéről. Stílusa pedig továbbra
is világos, logikus és élvezetes.

Az "Összeomlás" alapműve egy olyan témakörnek, amelynek irodalma egyelőre
egyáltalán nem nevezhető könyvtárnyi méretűnek, magyarul pedig mindeddig
alig-alig olvashattunk bármit is e témában. Pedig a múltbeli ökológiai
öngyilkosságok történetei rengeteg tanulsággal szolgálnak. Ha szokásunkkal
ellentétben most kivételesen tanulnánk a történelemből, akkor alighanem
elkerülnénk a globális ökológiai összeomlást.

http://www.vedegylet.hu/modules.php?name=Content&pa=showpage&pid=93