0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Hetényi Zsuzsa
Megjelenés: 2008
Oldalszám: 128 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-2790-00-8
Témakör: Szépirodalom

Eredeti ár: 1900 Ft
Webshop ár: 1425 Ft

KOSÁRBA
Velence vízjele

Velence vízjele

e-konyv.blog.hu
2010-10-28

Az irodalmi Nobel-díj és számos egyéb elismerés ellenére most először találkoztam az orosz származású amerikai szerző nevével, talán azért is, mert Brodskyelsősorban költő volt, én meg sose voltam versrajongó. Ez a könyv viszont nem verseskötet, hanem önéletrajzi ihletésű, lazán összefüggő epizódokból és történet- és elmélkedésdarabkákból álló útikalauz, amely a szerző tizenhét velencei telének élményeiről és Brodsky Velencéhez fűződő viszonyáról ad képet.

Leginkább azért érdekelt a könyv, mert Velencéről szól. Nem jártam még ott (és nem is biztos, hogy szeretnék), de eddig úgy vettem észre, hogy az ott játszódó könyvekben valamiért mindig sok titokzatos, misztikus, veszélyes és drámai esemény történik, én meg szeretem az ilyesmit (lásd pl.Ian McEwan Idegenben c. könyvét, vagy Daphne du Maurier Ne nézz vissza! c. novelláját), s most is valami hasonlóra számítottam.

Hamar kiderült viszont, hogy Brodsky könyvében nem történik semmi igazán drámai, s annak ellenére, hogy a szerző mindig csak télen látogatott a városba (amikor Velence a legködösebb, legsötétebb, legméltóságteljesebb arcát mutatja az utazónak), Velence mégsem tűnik túl komornak és rettenetesnek. Ez egyébként annak ellenére sem zavart, hogy máshogy képzeltem a könyvet, szívesen és élvezettel olvastam Brodsky hangulatos leírásait egy-egy konkrét élményéről, és örültem, hogy a könyv árnyalja némileg a bennem élő Velence-képet.

Látszik a könyvön, hogy költő írta: Brodsky például rögtön a könyv elején rendkívüli hangulatteremtő erővel és gyönyörűen ábrázolja azt az éjszakát, amikor megérkezett a téli, éjszakai Velencébe, s az egyetlen ember, akit ismert a városból, s akinek ki kellett volna mennie elé a pályaudvarra, elkésett, ő pedig magára maradt a gondolataival. Hasonlóan jól sikerül pl. az a rész, amelyben Brodsky arról mesél, hogy egyszer meghívták egy ősi család palotájába, s a házigazda vezetésével bejárhatta azokat a szobákat, amelyekben több száz éve nem lakott senki, s amelyekben a mindent elborító por már-már szerves részévé vált a berendezési tárgyaknak.

Ugyanakkor negatív értelemben is látszik a könyvön, hogy költő írta. Amikor ugyanis nem konkrét épületeket vagy élményeket ír le, Brodsky előszeretettel merül bele mindenféle költőien elvont elmélkedésekbe, többek között arról, hogy mi az összefüggés a víz és az idő között, vagy arról, hogy miért vásárol kényszeresen minden Velencébe érkező turista olyan ruhadarabokat, amelyeket otthon soha többet nem fog viselni. Ezeket az eszmefuttatásokat én meglehetősen fárasztónak, céltalannak és túl cikornyásnak találtam, az pedig igazán zavart, hogy Brodsky gyakorlatilag minden témába képes volt beleszőni a politikát és saját ifjúkori nehézségeinek történetét.

Az persze már a hátsó borító elolvasása után sem volt titok számomra, hogy a könyv legalább annyira szól Brodsky életéről, mint Velencéről, engem mégis zavart, hogy nagyon úgy tűnt, a szerző egy pillanatra sem képes megfeledkezni a múltjáról és az emlékei gyakran még szeretett Velencéjét is háttérbe szorítják az elméjében.

Az állandó politizálás mellett egyébként Brodsky stílusa és megnyilatkozásai sem voltak túl szimpatikusak. Ami a stílust illeti, gondolom, ez csak ízlés kérdése, de én nem rajongok az erőltetett líraiságért, és Brodsky nyelvhasználatát néhol túl soknak éreztem. Egyébként lehet, hogy ez abból fakadt, hogy Brodsky nem az anyanyelvén, hanem angolul írta ezt a könyvet, és sok nyelvtanulóhoz hasonlóan talán ő is felvág vagy túlkompenzál, és idegen nyelven sokkal cirkalmasabban fejez ki valamit, mint ahogy az anyanyelvén tenné. (Ez persze csak elmélet, s nem hiszem, hogy pontosan meg tudom ítélni a kérdést, főleg mivel én meg magyarul olvastam a könyvet.)

Ami pedig Brodsky ellenszenves megnyilatkozásait illeti: egyrészt nem tetszett az az ingerültség és türelmetlenség, ami a soraiból árad, amikor pl. a Velencébe látogató turistákról vagy éppen a város jövőjét tervezgető politikusokról és vállalkozókról beszél. A szerzőnek nyilván minden oka megvan rá, hogy dühös legyen, amikor arról van szó, hogy a sok gonosz ember a város érdekeit figyelmen kívül hagyva a lehető legtöbb hasznot szeretné húzni Velence egyedülálló kulturális és építészeti örökségéből, én viszont nem azért vettem a kezembe ezt a könyvet, hogy haragos kirohanásokat olvassak, úgyhogy nekem pedig minden okom megvan rá, hogy csalódott legyek.

Másrészt pedig az sem tetszett, hogy Brodsky többnyire csak kinyilatkoztatja a véleményét, de nem érvel. Egyszer például megjegyzi, hogy fiatalon látta a filmet, amely Thomas Mann Halál Velencében c. írásából készült, de nem volt túl jó véleménye róla, s mellesleg ő az eredeti írást sem szereti. Én viszont azt is szeretném tudni, hogy miért nem, de erre nem ad választ a könyv. (Természetesen itt nem arról van szó, hogy én viszont szeretem az említett kisregényt, hanem arról, hogy nem szeretem, ha valami nincs megmagyarázva.)

Összességében tehát kissé csalódás volt ez a könyv nekem. Akadt benne pár emlékezetes kép és leírás, és az is lehet, hogy valami álmodozóbb időszakomban a stílus is jobban tetszett és kevésbé irritált volna, de tagadhatatlan, hogy Brodsky és én most nem találtunk egymásra.

http://e-konyv.blog.hu/2010/11/28/joseph_brodsky_velence_vizjele_watermark

entropic

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK