Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Hetényi Zsuzsa
Megjelenés: 2008
Oldalszám: 128 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-2790-00-8
Témakör: Szépirodalom

Eredeti ár: 1900 Ft
Webshop ár: 1425 Ft

KOSÁRBA
Velence vízjele

Watermark

totaliber.blog.hu
2012-2-22

Bizonyosan két csoportba sorolhatók az emberek: aki járt már Velencében, és aki szeretne elutazni oda. Ezt még akkor is tekinthetjük alapigazságnak, ha nekem Itáliából Toscana, vizes-csatornás városból pedig Szentpétervár a nyerő.

Azért választottam a Velence vízjelét olvasmányul, mert Brodszkij írta. (Ez a könyve angolos névátírással jelent meg, vélhetően, mert angol nyelven írta, de a szövegben nevét a magyar átírással használom.) Brodszkijt nem ismerem, de szerepelt egy remek könyvben, sőt picit nyomozni is kellett ott utána (ki az a Nobel-díjas, orosz származású író, aki kilencszázkilencvenhat január huszonnyolcadikán halt meg). A választás először nem bizonyult túl jó ötletnek, a szokásos családi könyvlenyúlós alapesetben ketten is belekezdtünk – szemöldökfelvonás, összenézés lett belőle.

„Egy elbeszélés nem attól jó, hogy jó a történet, hanem attól, hogy mi mi után következik benne. Ezt az elvet öntudatlanul is Velencéhez kötöm. Így ha az olvasó most szenved, annak ez az oka”  írja a költő könyvecskéjének 38. oldalán. Bevallom, én idáig is csak második nekifutásra jutottam el. Ha ezen a ponton  a fanyalgástól tartva  az olvasó itt és most hagyná abba az olvasást, sietek leszögezni, hogy ha Velence nem is, de Brodszkij prózai próbálkozása végül olyannyira magával ragadott, hogy utánanéztem, kapható-e magyarul más is tőle.

A stílus tetszett meg. Persze, mit vártunk egy költőtől: természetesen lírai, de szerencsére pátosztól mentes, és legfőképpen humoros, elmélkedős, ironikus, csapongó. Szóval, ha a mű véletlenül a város iránti hálából vagy esetleg megrendelésre készült, a technikai megoldás mindenképpen elegáns.

Az Észak Velencéjéből származó költő célja Velence „képmásának megfestése volt”. Félszáz kis szöveg, álomszerű látomások, szinte szemünk előtt megjelenő ködös impresszionista képek a városról. A túlságosan szürrealista álmok kivételével hihetetlenül valóságosan magam elé tudtam képzelni a leírtakat. Egy-egy írás rövidke, egy-két oldalas. Az élmények pedig a költő mintegy húsz téli velencei, versírás, feltöltődés céljából való ott-tartózkodásából származnak.

A Velence vízjele téli olvasmány. Talán csak a jó meleg szobában tud az olvasó az író csendes, fanyar humorán jókat mosolyogni, hm, kellő vérmérséklettel megáldva hangosan nevetni. Hogy ne lőjek le minden poént, csak az oroszlán témát járjuk körül. Brodszkij szerint Velencében mindenhol oroszlánokra bukkanunk. „A kereszténységnek az oroszlánokkal való kapcsolata elhanyagolható… A keresztények csak táplálék szerepében találkoztak az oroszlánokkal a római cirkuszokban.” Hogy a jóízű szójátékokra is mondjak egy példát, szigorúan oroszlánosat!: „Nem csoda, ha az oroszlánnak oroszlánrésze van abban, hogy a hely megdicsőült.” Érezhető, hogy a fordítás  melyért Hetényi Zsuzsát illeti dicséret  megtartotta a szöveg játékosságát és legfeljebb előnyére változtatta az alapművet.

Éppen az antik világgal, a vallással szemben vett tiszteletlenség, lezserség (magas vízállásnál „a templomok azért nyitva maradnak, végtére is a vízen járás sem a papok, sem a hívek számára nem megy újdonságszámba”) teszi a Velencét nem tipikusan útikönyvesen bemutató esszét szerethetővé. És mivel a bemutatás személyes hangvételű, néhány dolgot a szerénynek tűnő íróról is megsejtünk. Az álmodozásból, elmélkedésből kijut néhány továbbgondolásra alkalmas gondolat is – a végesről és végtelenről, az állandóságról, a könnyről, az álmokról, a politikusokról, a demokráciáról.

Velencében  bár ez Olaszországra egészében jellemző  nagyon természetes a múlt jelenléte (háromszáz éves por egy különleges palotai látogatáson, a görög mitológia brodszkiji modern értelmezése), és magától értetődő a festők, költők, zeneszerzők megihletése. Egy különleges művész a sorban Robert Morgan, akinek a fotóival illusztrálva is megjelent Brodszkij műve ötven példányban, kézzel merített papírra nyomtatva, példányonként ötezer dollárért. Az értéket pénzben kifejező gazdaság területére tévedtünk véletlenül. Ez eszembe juttatta, milyen jól szórakoztam, amikor egy helyütt az író tirannusnak képzelve magát tételesen előadja, mit tenne nagyhatalmú döntéshozóként a dagályok okozta problémák megszüntetésére.

Brodszkij költő volt, túl sok prózai művet nem írt, magyarul pláne nem jelentős a találati arány. Ebből a szempontból szerencse, hogy a Velence vízjele újraolvasásra érdemes.

jeva

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK