Amikor több könyv közül kellett választanom, hogy épp melyiket olvassam, meglehetősen félve-fanyalogva vettem kezembe Orosz István A követ és a fáraó című művét. Az elsődleges ok (óvatosan fogalmazok, mert nem vagyok a könnyű irodalom híve): az ismertetőben a művészetelmélet kategóriába sorolva a Képfilozófiák sorozatban jelent meg. Szeretem én a művészeteket és társművészeteket, de buzgó dilettánsként felmerült bennem: képes leszek én végigolvasni és főleg megérteni egy művészetelméleti-filozófiai eszmefuttatást, egy egész könyvet egyetlen képről? Nos, nagy örömmel jelentem ki: képes voltam! Sőt, nagyon-nagyon élveztem!

Anélkül, hogy szándékom volna különösebben reklámozni a Typotex Kiadót, nem hagyhatom szó nélkül a könyv kiemelkedően jó szerkezetét és szerkesztését. A borítón a két kihajtható fülön a képek jó minőségű reprodukciói láthatók, így az olvasottakat folyamatosan követhetjük rajtuk, anélkül, hogy lapozgatni, forgatgatni kellene. A szöveg kényelmesen olvasható, a betűméret kellemes a szemnek. A szöveg, bár rengeteg információt tartalmaz, tudományos és szakszerű, csöppet sem nehézkes. A klasszikus magyar irodalom nagy mesélője Mikszáth Kálmán, róla szokták mondani a kritikusok, hogy írásai élőbeszédszerűek. Hasonló érzés fogott el Orosz Istvánt olvasva: mintha személyesen beszélne hozzám, mintha egy szakavatott és lelkes tárlatvezetőt hallgatnék egy nagy múzeumban. Rég elmúlt egyetemista időszakomba repített vissza az olvasás, egy-egy karizmatikus személyiségű professzoromat idézte fel. Nagyon szerettem, amilyen módon a szerző jelen van a szövegében,kutatói-tudósi objektivitással és értelmezői szubjektivitással. Élveztem, ahogyan végigvezetett a képekkel való első találkozástól a történelmi háttér felkutatásán, a szereplők életrajzán keresztül, a kép lehetséges tartózkodási helyein át a végső következtetésekig.

A szöveget magyarázó rajzok kísérik, néhány ceruzavonással felskiccelt lényegretörő és lényegkiemelő ábrák. A rajzokkal kapcsolatban is az a jó érzésem volt végig, mint a szöveggel kapcsolatban. A szerző azt vallja magáról, hogy igazából inkább grafikus, mintsem író. Nos, a szövegén ez nem vehető észre, míg a rajzain nagyon is: grafikái, könnyed ábrái világosak, kiegészítik a magyarázatokat, a filozófiai-történelmi eszmefuttatásokat. Ugyancsak hasznosak a szöveg mellett megjelenő lapszéljegyzetek, amelyek kiemelik a fontosabb gondolatokat. A tömbszöveg végén levő jegyzetapparátus sok érdekes adattal egészíti ki az olvasottakat. Megint a kiadót és szerkesztést dicsérendő: a fülek könyvjelzőként is kitűnően használhatók, így a jegyzetek is szervesen be tudnak épülni a törzsszövegbe.

A könyv tehát két festmény elemzése. Az első kép ifj. Hans Holbein festménye, a Követek, amelyet 1533-ban festett egy 207 x 209 cm-es fatáblára temperával és olajjal. Jelenleg Londonban a National Galleryben látható. A második kép ismeretlen festő alkotása (bár sokáig Holbeinnek tulajdonították, ez adja elemzésének apropóját is), címe Mózes és Áron a fáraó előtt. Ez 1537 körül készült, ugyancsak fatáblára (176,5 x 192,7 cm) olajtechnikával, és jelenleg New Yorkban a Metropolitan Múzeumban látható.

A képelemzés apropóján betekintést nyerhetünk Holbein korába, megismerkedhetünk a Követeken megjelenő Jean de Dinteville és Georges de Selve alakjával, megjelenik a XVI. századi Anglia. Úgy tanulhatunk angol történelmet, művészetelméletet és művészettörténetet, asztrológiát, politikatörténetet és még sok minden mást, hogy észre sem vesszük. Az anamorfózis történetének, technikájának bemutatása is megjelenik a könyvben. Tulajdonképpen az egész könyvet anamorfózisnak parafrazálhatom: kézbe veszi az olvasó, megkeresi a megfelelő helyet és egy csodálatos világ tárul ki előtte. A jó hír az, hogy ezt a helyet nem is olyan nehéz megtalálni: csak egy csendes zug, egy puha fotel kell, de megteszi a kanapé sarka vagy egy vonatülés is…