Művészettörténeti könyv kapcsán ritkán jut eszünkbe, hogy az izgalmas is lehet. Orosz István könyve azonban izgalmas olvasmány: eltér a szakkifejezésekkel telezsúfolt, szigorúan tudományos stílusú elemzésektől. A követ és a fáraóban a szerző Holbein A követek című képének keletkezéstörténetét mutatja be, és közben elkalandozik a humanizmus korának szimbólumrendszerében, kulturális és politikai kapcsolataiban, és ezeket – a szabad asszociációknak is teret engedve – mutatja be az olvasónak. A Holbein-kép bonyolult szimbolikáját és keletkezésének körülményeit Orosz lépésenként tárja fel, miközben maga is különböző stílusokban kalandozik. A könyv így egyszerre (vagy inkább más-más szemszögből nézve) történelmi regény, verseskötet, összeesküvés-elmélet, kultúrtörténeti kalauz, krimi és napló. A képen látható optikai illúzió, az anamorfózis érdekfeszítő kérdéseket vet fel: miért és hogyan használták a technikát abban a korszakban, amikor „feltalálták”? Milyen irányból és szögből nézzük a képet? Orosz István a könnyed, személyes stílus mellett azzal is belopja magát az olvasó szívébe, hogy nem erőszakoskodik vele: nem kívánja a saját elképzeléseit, sejtéseit mindenáron elfogadtatni. Meghagyja a lehetőséget, hogy az olvasó bármikor elengedje idegenvezetője kezét, ha olyan tájra érkeznek a kultúrtörténeti barangolás során, ahová már nem őt kívánja követni. A könyvből nemcsak azt tudhatjuk meg, hogy kik és miért szerepelnek A követek című festményen, hanem megismerkedhetünk a humanizmus korának művészeti gondolkodásmódjával, és bepillantást nyerhetünk Orosz István műtermébe is.