2005. május
A kilencvenes évek elején megindult pezsgés ellenére a szakma és a politika
is egyöntetűen úgy ítélte meg: a tudományos könyvkiadás gondjai állami
beavatkozás nélkül nem orvosolhatók. Az 1996-ban költségvetésben rögzített
támogatás azonban nem nőtt, hanem apadni kezdett.
A kiadók szerint most olyan pontra érkeztünk, ahol fel kell tenni a kérdést:
lehet-e tovább folytatni a jelenlegi keretek között. F. Almási Éva, az
Enciklopédia Kiadó igazgatója szerint a válasz egyértelműen nem. Tekintettel a
kiadó anyagi lehetőségeire, az állami források folyamatos csökkenésére, s az
általa végzett munka megbecsültségére felmerült benne, hogy korlátozza
tevékenységét. Nincs egyedül. A merészebbek, mint Gyurgyák János, az Osiris
vezetője, felvetik a kérdést: vajon a hazai gazdasági és politikai fejlemények
nem arrafelé tendálnak-e, hogy a magyar nyelvű tudományos könyvkiadás
megszűnjön? A még bátrabbak nyíltan rákérdeznek: vajon tényleg szükség van
magyar nyelvű tudományos könyvek kiadására? Utóbbiak szerint a hazai szakmai
életben a komolyabb publikációk jelentős része már ma eleve angol nyelven
születik; s például Hollandia sem költ milliókat anyanyelvű tudományos könyvek
kiadására, hanem átveszi az angol és német nyelvű kiadványokat. A velük szemben
álló oldal szerint kiművelt hazai értelmiség elképzelhetetlen magyar tudományos
nyelv nélkül, s felzárkózásunk záloga nemcsak a jogi-gazdasági szerkezet
átalakításában, hanem a nyelv állandó művelésében is keresendő, ráadásul
honfitársaink jelentős része nem tud idegen nyelveket a művek olvasásához
szükséges szinten.
Partnert keres kis testi hibával
A könyvkiadók szerint az állam saját feladatát rója rájuk anélkül, hogy
biztosítaná az ehhez szükséges forrásokat. Véleményük szerint a hazai tudományos
könyvkiadás szerkezetileg is és anyagi lehető-ségeiket tekintve is az Európában
megszokottól eltérően alakul, ezért azt állítani, hogy mindez piaci körülmények
között működtethető, nagyfokú merészség. Míg külföldön a publikációk szinte
teljes egésze az egyetemi szféra mellett szervezett kiadók révén kerül a piacra,
addig idehaza a lehetséges forrásokon három szereplő osztozik: az egyetemi
kiadók, az akadémiai kiadás és az egyéb könyvkiadó cégek. A felsoroltak
jelentetik meg a szakkönyvpiac szinte teljes skáláját a tudós értekezésektől
kezdve a lexikonokon, atlaszokon, szótárakon, folyóiratokon át a legbiztosabb
bevételi forrásnak számító felső-oktatási tankönyvekig.
Bajor Péter, az Akadémiai Kiadó tudományos igazgatója szerint anyagi téren az
egyik legfontosabb eltérés ott mutatkozik, hogy az Európában
kutatásra-fejlesztésre szánt összegekbe eleve betervezik a megjelentetés
költségeit is, így sem a szerzőnek, sem a kiadónak nem jelent főfájást a
költségek fedezése. Wintermantel Zsolt, a Műegyetemi Kiadó vezetője egy másik
összefüggésre hívja fel a figyelmet: tudományos könyvet csak az vesz, akinek
szüksége van rá, ám idehaza, szemben az unió fejlettebb régióival, annak sincs
erre elég pénze, akinek valóban szüksége volna rá.
A kiadók vezetői kiemelik: nagyon kicsi és nagyon felemás piac a magyar,
amelyet közgazdasági tényezők mellett egyéb okok is döntően befolyásolnak. A
tudományos könyvek eleve egy szűk csoport érdeklődésére tarthatnak számot,
emiatt példányszámuk alacsony, fajlagos előállítási költségük magas, s nehezen
fogynak a boltok polcairól. A legóvatosabb becslések szerint is három-hat év
telik el a szerződés megkötése és a megjelenés között, s újabb három-öt évet
kell várni a megtérülésre. Farkasvölgyi Frigyesné, a Medicina Kiadó igazgatója
szerint nem ritka, hogy a könyv még el sem jutott a nyomdába, és már 10 millió
forint befektetés fekszik benne.
Nincs rendben a piac keresleti oldala sem. Vegyük csak a felsőoktatási
tankönyveket: az egyetemi kiadók kizárólag azt a tankönyvet adják ki, amiből a
tanárok oktatnak, a diákok pedig csak azt a könyvet veszik meg, amelyikből
vizsgázni fognak. Felmérések szerint a diákok egyre kevesebbet olvasnak, egyre
kevesebb a pénzük, azt pedig, ami van, nem tankönyvre akarják költeni. Mindennek
következtében a területet egyedülálló módon sújtja a jellemzően magyar "buhera"
is. A diákok igyekeznek csökkenteni kiadásaikat, s erre iparág épült.
Fénymásolócégek pult alól árusítják a messze a bolti ár alatt lévő másolatokat,
de sokszor tanszékek mellett szerveződött másoló szakkörök segítenek a költségek
minimalizálásában. Votisky Zsuzsa, a Typotex igazgatója elmondja: a Fővárosi
Szabó Ervin Könyvtárban látogatta meg barátnőjét, amikor szemtanúja volt,
ahogyan az általa kiadott egyik szakkönyvet egy hallgató a könyvtár gépét és
papírját használva másolta le. A Medicinának csak Szegeden, csak az orvosi
könyvek másolásával két műhely bizonyíthatóan 30 milliós kárt okozott az elmúlt
évben. Gond van a terjesztéssel is, hiszen egyetlen forgalmazónak sem áll
érdekében a minimális haszonnal kecsegtető kiadványokkal foglalkozni, ráadásul
nagyon magas, 40-45 százalékos haszonkulccsal dolgoznak, és az esetek 99
százalékában csak bizományosi értékesítésre hajlandóak átvenni a könyveket.
Ebben a helyzetben próbálnak talpon maradni a kiadók, s piaci módszerekkel
csökkenteni veszteségeiket. A paletta széles: külföldi államok vagy az Európai
Unió e célra szánt forrásainak igénybevétele, magáncégek, multik, alapítványok
méltatlan pumpolása - változó sikerrel. Emellett minden cég igyekszik olyan, nem
arculatidegen kiadványokat megjelentetni, amelyek hasznából fedezni tudják
máshol elszenvedett veszteségeiket. Megváltoztak azonban a hazai vásárlói
szokások is: egyrészt divat lett drága, díszes könyveket ajándékozni, másrészt
megingott a könyvekbe vetett bizalom is. A karácsonyi könyvajándékozási lázra
rátelepültek azok a kiadók, amelyek megjelentetik az igényes, drága, ám magyar
körülmények között sokszor használhatatlan ismeretterjesztő kiadványaikat.
Ráadásul a könyvterjesztésre rákaptak a hipermarketláncok is, a csokoládé és a
pelenka mellett hegyekben állnak a tetszetős, ám gyenge szakmaiságot képviselő,
diákokkal fordíttatott ismeretterjesztő művek. Ami a bizalmat illeti, Bajor
Péter megjegyzi: milliós vásárlóerőt szívnak el azok a cégek, amelyek
"tudományosnak látszó", ám használhatatlan könyveket jelentetnek meg. Ezek a
szótárak, lexikonok gyakran 80 évvel ezelőtti, így szerzői joggal nem védett
szóanyaggal dolgoznak. (A könyveket megjelentető kiadók cinizmusára jellemző
érvelés szerint azért jó a régi szóanyag, mert rég elfeledett szavakkal lehet
megismerkedni.) Szerinte ezért felelősség terheli az elárusítóhelyeket is,
hiszen ha a felvágott minőségét szavatolják, akkor ugyanennek működnie kellene a
könyvek esetében is.
Adj, Uramisten, de azonnal!
A kiadók ebben a helyzetben az állami támogatásra támaszkodnának, ám
egyöntetű a vélekedés: a források szűkülnek, egyre kevesebb a megpályázható
tárgykör. Kétségtelen, az 1996-ban e feladatra elkülönített, akkor viszonylag
jelentős, 450 millió forintos összeg a mai napig nem emelkedett, sőt tavaly 50
millió forinttal csökkent. Schenk János, a Dialóg Campus Kiadó főszerkesztője
szerint kilátástalan helyzetet teremt a minisztérium szakembereinek
bizonytalankodása, az OTKA szűkmarkú gyakorlata és az NKA irodalom- és
közművelődés-centrikus szemlélete is; a nemrég alakult ismeretterjesztési
kuratórium pedig szakkönyveket nem támogat.
A mindezt kiegészíteni hivatott jegyzettámogatás szintén csak minimális
mértékben emelkedett, ráadásul a célra átadott forrás - költségvetési
szakzsargonnal élve - nincs "pántlikázva", vagyis sok helyütt a diákok, kézhez
kapva a támogatást, arra költik, amire akarják. Már ha kézhez kapják a teljes
összeget, mert az egyetemek egy része, mint a haladó szellemű úttörő, ott keres,
ahol tud, és a támogatásból levonja az általa készített jegyzetek költségét.
Vagyis a kiadók kettős présben működnek: csökkennek a központi források, nem
emelkedik a hallgatói jegyzettámogatás, s azt sem arra költik, amire kellene.
No, és ha arra költenék? A jelenlegi hallgatónkénti 7000 forint körüli összeg
talán ha egy komolyabb tankönyv árát kiteszi - miközben egy elsőéves
orvostanhallgató teljes, évkezdéshez szükséges tankönyv- és jegyzetcsomagja
közel 100 000 Ft-ba kerül. Emellett a piac szereplőit számukra elfogadhatatlan
terhek sújtják: mindenkit megadóztatnak szellemi termék létrehozatala miatt, a
bolt fenntartása okán, iparűzés címén, és még sorolhatnák az állami elvonás
ötletesebbnél ötletesebb indokait.
Az Oktatási Minisztérium szakemberei kérdésemre közölték: a sokat
kárhoztatott Felsőoktatási Tankönyv- és Szakkönyvkiadási Pályázat mellett a
lehetséges támogatási formák számos egyéb változata is rendelkezésre áll. Így
lehetővé vált a doktori értekezések digitális közzététele, létrehozták a
Kempelen Farkas Felsőoktatási Digitális Tankönyvtárat, és működik a
folyóiratokban közölt eredményeket ismertető Elektronikus Információ
Szolgáltatás, a Nemzeti Kutatás-nyilvántartási Rendszer és a Felsőoktatási
Könyvtár-támogatási Pályázat is. A jövőre nézve kiemelik, hogy a nemrég
létrejött Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal hamarosan beindítja
"Mecenatúra" elnevezésű pályázatát, ahol lehetőség lesz támogatást nyerni új
tudományos és technológiai ismeretek népszerűsítésére. Azt azonban elismerték,
hogy a tankönyvpályázat 2005. évi összege 220 millió forint lesz, a múlt évivel
közel azonos feltételek mellett.
Tánc a sötétben
Ebben a helyzetben a kiadók maguk is elkezdik keresni a megoldást. Saját
berkein belül a hét legnagyobb szakkiadó (Akadémiai, KJK, Osiris, Medicina,
Mezőgazda, Balassi és Aréna2000) életre hívott egy szakkönyv-kereskedelmi
központot. Céljuk a közös terjesztés, könyvállományukat gondozó partnerboltok
alapítása és a terjesztőkkel szembeni egységes fellépés.
A minisztérium álláspontja szerint újabb lehetőséget kínál a digitalizálás, e
célra a pályázati összeg felét különítette el. Az érintettek elismerik, hogy a
könyvek egy részénél érdemes lenne ebben gondolkodni, sőt már meg is történtek
az első lépések (telefonra letölthetőség, csipkártya, fizetős oldalak stb.), bár
az érintettek vitatják a számítástechnikai kultúra hazai fejlettségét, s
eltérően ítélik meg az alkalmazhatóságot. Schenk János szerint a minisztériumi
támogatási összeg megosztása óriási tévedést, súlyos aránytévesztést éreztet. A
jelenleg ismert adatok szerint az "E-Book" az USA felsőoktatási könyvkiadásában
8-9 százalékos szerepet játszik, Németországban hasonló vagy valamivel kisebb,
ehhez képest a minisztérium tavaly a források felét e célra szánta. Lelkes Lajos
hozzáteszi: a könyvek ma is digitalizálva készülnek, így csak a nyomdaköltséget
spórolná meg a programon, vagy az utánnyomás anyagi vonzatait, s újabb
bevételtől is elesne, mert letölthetőség esetén az érintettek csak az őket
érdeklő tíz oldalt fogják kifizetni. Gyurgyák János kiemeli: ő határozottan a
digitalizálás mellett van, ha ennek költségeit teljes mértékben állja az állam.
Ebben az esetben a kiadó elkészíti a szükséges könyveket, azok kikerülnek az
oldalra, s utána már bárki letöltheti, neki vesztesége nem keletkezik. Felveti
azonban, hogy meggondolandó lenne a skandináv könyvtár-támogatási modell
bevezetése is, amely akkor éri el a célját, ha legalább 1000 közgyűjtemény
számára, könyvenként 800-1000 kötetet megvásárol az állam. Az általános
vélekedés szerint a kutatástámogatás átalakítása jelentheti a harmadik pillért,
ezen belül a már említett nyugati minta: a k+f pénzekbe bele kell kalkulálni a
publikálás költségeit.
Bár a jelenlegi helyzetet minden vezető egyaránt súlyosnak ítéli meg, a
legsarkosabban Gyurgyák János fogalmazott: ha nem lesz változás, a tudományos
könyvkiadás megszűnik Magyarországon. A vázolt okok miatt az Osiris Kiadó évente
20-30 százalékos visszaesést könyvelhet el, emiatt a négy évvel ezelőtti 210,
újonnan megjelent cím helyett ma 50-et jelentet meg. Állítása szerint
négymilliárd forint segítségével a teljes problémakör megoldódna, ami a
költségvetés teljes összegéhez képest elhanyagolható összeg, a nyereség ezzel
szemben óriási. Hogy mindez miért marad el, arról csak találgatásai vannak,
amelyek a politikai szűklátókörűségtől a szándékosságig terjednek.
Táncos László, a Semmelweis Egyetemi Kiadó egy éve kinevezett vezetője
hozzáteszi: a nehézségekkel ők is küszködnek, ő mégis inkább a
problémamegoldásra összpontosít. A kiadó a nélkülözhetetlen tankönyvek
megjelentetésének költségét igyekszik piaci alapon előteremteni, egy közel 6000
példányban elkelt kiadványának bevételéből fedezi néhány jegyzet
megjelentetését. Emellett arra is törekszik, hogy olyan művek is napvilágot
lássanak, amelyek eleve veszteséget termelnek, de az egyetemes kultúra nem
viselné el a hiányukat. Szerinte ugyanis soha nem az számít, hogy mi történik
velünk, hanem az, hogy hogyan éljük meg. Ennek fényében pedig az akasztott ember
mosolya is lehet őszinte.