
Megjelenés: 2008
Oldalszám: 232 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-9664-88-3
Témakör: Ökológia
Sorozat: Szokatlan szempontok
Eredeti ár: 2500 Ft
Webshop ár: 1875 Ft
KOSÁRBA
A szkeptikus környezetvédő tanácsai
A globális felmelegedés ellen csakugyan tenni kell, de az eddigi stratégiák sok pénzért kevés haszonnal kecsegtetnek. Olcsóbb megoldásokkal többet lehetne elérni. Továbbá: aki a jólétet emeli, az a klímaváltozás hatásait is mérsékli.
“Utódaink aligha fogják áldani a nevünket, ha miattunk szegényebbek és betegebbek lesznek, csak azért, mert mindenáron egy cseppnyivel le akarjuk lassítani a globális felmelegedést” – idézi a New York Times hasábjain John Tierney korunk „szkeptikus környezetvédőjét”, a dán Bjřrn Lomborgot.
Tierney, az ismert konzervatív publicista előszeretettel intéz kihívást a baloldal már kikezdhetetlennek hitt vívmányai ellen, például nyomban lecsapott arra a tanulmányra, amelyből az volt kiolvasható, hogy az egyenjogúságra törekvő nők boldogtalanabbak, mint a hagyományos családba vágyók. Egy másik kutatás eredményeire hivatkozva pedig amellett érvelt, hogy a hagyományos nemi szerepmegosztás mögött biológiai törvényszerűségek húzódnak meg.
Amerikában ma a globális felmelegedés ügye a konzervatívok és a liberálisok összetűzésének egyik legfőbb terepe. Sok konzervatív kétségbe vonja, hogy az ember okozza a felmelegedést, és azt is, hogy sokat tehetne ellene. Nem meglepő hát, hogy Tierney rálelt Lomborgra, aki már 2001-ben botrányt keltett A szkeptikus környezetvédő című könyvével, amelyben egykori Greenpeace-tag létére tagadta, hogy a természeti környezet rohamosan romlana. Élesen szembeszállt azokkal, akik a környezet állapotát tartották a fő veszélyforrásnak, s nem a szegénységet.
Lomborg nemrég jelentetett meg könyvet Hidegvér: A szkeptikus környezetvédő kalauza a globális felmelegedéshez címmel, s erről a műről beszélt Tierneynek.Lomborg elismeri, hogy az egyre melegebb nyarak megviselik a szervezetet. Csakhogy a tél sokkal halálosabb a nyárnál: Európában hétszer annyian halnak meg a hideg, mint a meleg következtében.
Továbbá a hőmérsékletváltozás kevesebbet nyom a latba, mint hogy miképp reagálunk rá; New Yorkban, 1990-ben harmadannyian haltak meg a meleg következtében, mint 1960-ban, hála a légkondicionálásnak. Lomborg nem tagadja azonban, hogy a felmelegedés veszélyes. Helyesli, hogy megadóztassák a széndioxid-kibocsátást, és hogy a kormányok egyre többet költsenek az új energiaforrások felfedezésére. De hibásnak tartja a kiotói jegyzőkönyvben felvázolt megoldást, amely széndioxid kvótákat szab meg az egyes országoknak. Úgy látja, hogy e drága megoldás, miközben visszaveti a gazdasági fejlődést és vele a jólét emelkedését, csupán négy évvel késlelteti a száz év alatt bekövetkező tengerszint-emelkedést.
A globális felmelegedésnél vannak sürgősebb dolgok: az alultápláltság és az AIDS, a malária és a szennyezett ivóvíz. Akit az aggaszt, hogy az óceánok felmelegedése miatt egyre pusztítóbbak a hurrikánok, jobban tenné, ha azt követelné, hogy ne építsék be oly esztelenül a tengerpartot az ingatlanspekulánsok. A városok pedig, ahelyett, hogy sopánkodnának, ültessenek több fát, hozzanak létre több parkot, és fessék fehérre a háztetőket, valamint az aszfaltot. A legjobb stratégia, hogy az egész világ olyan gazdag legyen, mint New York. Akkor máshol is lenne pénz partvédelemre és légkondicionálásra.
Persze a sok klímaberendezés rengeteg energiát követel, vagyis felgyorsítja a felmelegedést, de megéri, ha ez arra sarkallja az emberiséget, hogy egyre gazdagabb legyen, és még több hűtőberendezést vásároljon. Igaz, ettől ismét csak melegebb lesz.
http://www.nol.hu/metazin/cikk/465231/
Kapcsolódó recenziók
- Szkeptikusok (Hegyi Zoltán, Magyar Nemzet, 2011-02-16)
- Már Lomborg szerint is probléma a klímaváltozás (lica , index, 2010-09-01)
- Csak semmi pánik! (Bóc istván, Élet és Tudomány, 2010-04-16)
- BJORN LOMBORG: Cool it – Hidegvér! A szkeptikus környezetvédő útikalauza a globális felmelegedéshez (Ulmarius, Természet Világa, 2010. február)
- Cool it! - Hidegvér (, Exit, 2009-02-18)
- Hidegvér! (Osman Péter, MATISZ, 2009/1)
- COOL IT - Hidegvér! (Osman Péter, Műszaki Magazin , 2008/7-8)
- Két fontos könyv az emberiség túlélő készletébe (Osman Péter, Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2008. június)
- Megváltó napfény (Molnár Csaba, Magyar Nemzet, 2008-07-26)
- Forró meteopornó kontra hűs józan ész (Szirtes Borbála, Új Könyvpiac 2008. július-augusztus, 2008-07)
- "Nincs értelme teljesíthetetlen célokat kitűzni" (Izsák Norbert, HVG, 2008. június 25.)
- A globális felmelegedésről – józanul (Berényi Dénes, Természet Világa, 2008-5-15)
- Interjú Votiksy Zsuzsával (Mezei Zsolt, Lánchíd Rádió, 2008. április 28.)
- Kiotó rossz ötlet volt (Stöckert Gábor, www.index.hu, 2008-5-7)
- Hidegvérrel vagy forró fejjel a globális felmelegedés ellen (Laik Eszter, Könyvhét, 2008. május 2.)
- Budapesten az antizöld (Bajomi Bálint, Greenfo, 2008.április 28.)
- Megsülünk, felforr a tenger, de nem kell hisztizni. Bjorn Lomborg a Könyfesztiválon (Kálmán Gábor, Litera, 2008. április 28.)
- van még más a globális felmelegedésen túl (Kerekes Tamás, http://magicafe.hu, 2008-4-27)
- Jön a káosz? Vár ránk a jégkorszak? (, Hírextra, 2008.április 23.)
- Hogyan mentené meg a Földet a szkeptikus környezetvédő? (Vándor Éva, Kossuth Rádió , 2008-4-10)
- Megfagyunk vagy megsülünk? (Stöckert Gábor, , 2007. február 1.)
- Bjørn Lomborg: Éghajlat-hisztéria (, Figyelő, 2007. február 22.)
- A szkeptikus környezetvédő tanácsai (Metazin, NOL, 2007. szeptember 25.)