Úgy
tűnik erről a kérdésről ma elég nehéz „józanul” szólni, hiszen „vérfagyasztó”
következményeiről újra és újra újságok szalagcímei tudósítanak és megelőzését
tömeggyűléseken követelik, radikális kisebbségek pedig akár rendkívüli akciókra
is képesek az ügy érdekében. Kételyeket felvetni akárcsak óvatosan is, nem
nagyon tanácsos, mert az illető kockáztatja nem csak azt, hogy a tudósok egy
részének rosszallását vonja magára, de a politika nyilvános ellenlépéseit, sőt
esetleg a népharagot is. „Aki ma nem támogatja a globális felmelegedésre kínált
radikális megoldásokat, azt a társadalom kiveti magából, felelőtlennek és az
olajlobbi sátáni kiszolgálójának tekinti.” Bjorn Lomborg a Dán Környezetvédelmi
Értékelő Intézet igazgatója mégis vállalkozott erre a feladatra és ennek egyik
eredménye az itt ismertetendő könyv, amelynek alcíme: „A szkeptikus
környezetvédő útikalauza a globális felmelegedéshez.”
Induljunk
ki abból, hogy ha a következmények az egész Földet és az emberiséget érintik
is, alapvetően mégiscsak egy tudományos kérdésről van szó, a tudomány, a
tudományos módszerek alkalmazása nélkül „légüres térbe” kerül az egész ügy és –
fogalmazzunk erősen – a média és a politika „zsákmányává” válik. Azonban: „A
katasztrófanyelv nem a tudomány nyelve.” „A katasztrófa lehetőségének
meglovagolása, a globális felmelegedés hatásainak feltupírozása és a
katasztrófától való félelem kihasználása növeli az újságok példányszámát, a
székhez szögezi a nézőket, és magára vonja a közvélemény figyelmét.” „…’a
félelem, a rettegés és a katasztrófa’ nyelvének nevezett egyre súlyosabb
fordulatok oly mértékben polarizálják a globális felmelegedéssel kapcsolatos
politikai vitát, hogy nem marad lehetőség az értelmes párbeszédre.” Azok a
tudósok pedig, akik szintén vehemensen és magabiztosan ”szállnak ringbe” és az ügy érdekében elfelejtkeznek arról, hogy a
magabiztosság nem a tudományos magatartás jellemző vonása. A szerző szerint is
„…problémákat vet fel az eltökélt magabiztosság, amellyel a CO2-csökkentés
mindenhatóságát hirdetik.”
A
tudományos eredmények, megállapítások tényeken, a jelenségek alapos és kritikus
megfigyelésén alapulnak és ezekből vonjuk le a következtetéseket. A globális
felmelegedéssel kapcsolatosan „… a
rettenetesen túlzó, az érzelmekre ható állításokat nem támasztják alá adatok.”
Tipikus példaként először a jegesmedvék esetét hozza fel. Érzékletes képek és
szövegek jelentek meg a jegesmedvék világméretű pusztulásáról a globális
felmelegedés következtében. „…a jegesmedve története igencsak tanulságos. Sok
szempontból megtestesíti ugyanis az éghajlatváltozással kapcsolatos aggodalmak
legnagyobb problémáját: a valóságos adatok fényében a történet darabokra
hullik.” „…a jegesmedvék húsz populációja közül egy vagy kettő valóban gyengül
a Baffin-öböl környékén…”, azonban „…a jegesmedvék száma globálisan jelentősen
emelkedett az elmúlt évtizedekben.” Még hozzá „…a két csökkenő egyedszámú
populáció ott él, ahol az elmúlt ötven évben csökkent a hőmérséklet, a növekvő
egyedszámú populációk viszont a melegedő vidéken.”
Később
azután sorra veszi a szerző azokat a tényeket és a megfelelő következtetéseket,
amelyek a globális felmelegedésre utalnak, ill. amelyek bekövetkezését előre
jelezhetjük a felmelegedés következtében. Így elemzi a gleccserek olvadásával
kapcsolatos megfigyeléseket és a felmelegedés hatására e téren várható további
fejleményeket, hasonlóan a tengerszint emelkedését, egyes állatfajok, pl. a
pingvinek kipusztulását, a szélsőséges időjárást, az áradásokat, a tengeri
áramlatokkal, pl. Golf-áram, kapcsolatos zavarokat, egyes betegségek, pl. a
malária előretörését, az éhínségeket, végül a vízhiányt.
Mindezekkel
a jelenségekkel kapcsolatban megállapítható, hogy „…sokan hajlamosak arra, hogy
a teljes igazságot elhallgassák és a globális felmelegedést okolják.” Egyes
jelenségeket „…bármelyik pillanatban lecsapni képes veszélyként ábrázolnak
azért, hogy fejvesztve rohanjunk csökkenteni a CO2-t. Ám ezek az
állítások erősen túloznak, és megakadályozzák egy valóban ésszerű stratégia
kialakítását.” A konkrét megállapítások közül érdemes – csak illusztrációképpen
– idézni egyet-kettőt. „…a gleccserek az utolsó jégkorszak óta folyamatosan
terjeszkednek és visszahúzódnak. Svájcban az elmúlt tízezer évben a gleccserek
tizenkét alkalommal kiterjedtek, illetve visszahúzódtak. „Nem igaz…, hogy a
hurrikánok egyre jelentősebb pusztítást okoztak az évszázad folyamán. Ahogy a
WMO megállapítja, az okozza ezt a hatást, hogy több ember, több vagyontárggyal
él a veszélyzónában.” Tehát „Al Gore nem mond igazat, amikor azt állítja, hogy
’tudományos konszenzus alakult ki azzal kapcsolatban, hogy a globális
felmelegedés hevesebb és pusztítóbb hurrikánokat okoz. „… a társadalom
gyarapodásával több kár származik ugyan az árvizekből, ám a kár az összes
vagyonnak egyre kisebb hányadát érinti. Összességében tehát az árvizek nem
egyre több, hanem egyre kevesebb kárt
okoznak.” „A világ éhezőinek száma sokkal inkább függ a demográfiai adatoktól
és a jövedelemtől, mint az éghajlattól.”
Az
is félrevezető, hogy a felmelegedésnek csak a káros, veszélyeket jelentő
hatásait helyezik előtérbe. A szerző viszont több helyen is részletesen elemzi
a felmelegedés kedvező oldalait.
„Figyelemreméltó, hogy ha több országban egyetlen hőhullám következtében
harmincötezren halnak meg, mindenki felemeli szavát, ám ha egyetlen országban,
egyetlen évben huszonöt-ötvenezren halnak meg a hideg következtében, azt senki
észre sem veszi.” „Az adatokból megállapíthatjuk, hogy – ésszerű korlátokon
belül – a globális felmelegedés csökkenti a halálozási arányt. Igaz, hogy a
globális felmelegedés általában negatívan érinti a fejlődő országok
mezőgazdaságát, a fejlett világét azonban pozitívan. Bármilyen meglepően
hangzik is a globális felmelegedés következtében csökken a vízhiány a Földön.
„…a magasabb hőmérséklettel számoló forgatókönyvekben kisebb a vízhiány, mint a
magasabb hőmérséklettel számolókban.” „…a melegebb világban több a csapadék – a
modellek átlagosan 5 százalékkal több csapadékra számítanak 2100-ra.”
Másrészt:
„Kizárólag a veszélyeztetett fajokról hallunk, pedig számos fajnak hasznos lenne az éghajlatváltozás. Az
Északi-sarkvidékek éghajlatának felmérésekor általánosságban arra a
következtetésre jutottak, hogy a sarkvidéken megnő a fajok száma és az ökoszisztéma termékenysége. Kevesebb lesz
a sarkköri sivatag és több az erdő. A felmérés szerint a magasabb hőmérséklet
hatására megnő a fészekrakó madarak és a lepkék száma.”
Hangsúlyozni
kell, hogy a különböző modelleken alapuló, jövőre
vonatkozó következtetések, előrejelzések nem egyértelműek akár a
hőmérsékletről, akár pl. a tengerszint emelkedésről van szó. Ez is a társadalom
számára kommunikált jövőképekkel kapcsolatos óvatosságra, tudományos
megfontoltságra int. Ha nem így teszünk, a tudományt járatjuk le, ami hitelének
teljes elvesztésével járhat.
Félreértés
ne essék, Lomborg hangsúlyozza, hogy a globális felmelegedés fontos kérdése
korunknak. „A globális felmelegedés tény és az emberi tevékenység eredménye.”
„A globális felmelegedés tagadhatatlan tény: jelentős és többségében negatív
következményekkel.” A baj azonban az – mint láttuk –, hogy ezek a negatív
következmények szélsőségesen el lettek túlozva. Vagyis például nem arról van
szó, „…hogy a globális felmelegedés hatására nem emelkedik a tengerszint, de
semmiképpen nem hat méterrel, vagy annál is többel, inkább harminc centiméter
körüli emelkedést vártunk az évszázad folyamán – körülbelül annyit, amennyit az
elmúlt 150 évben tapasztaltunk.”
Ezen
kívül két további problémánk is van a globális felmelegedéssel kapcsolatban.
Az
egyik „Kiotó” és a hasonló egyezmények és célkitűzések. Az egész könyv folyamán
több oldalról, újra és újra visszatérően elemzi ezeket az erőfeszítéseket.
Röviden: a kiotói egyezmény betarthatatlan, ugyanakkor a betartására irányuló
erőfeszítések nagyon drágák és a hatásuk rendkívül kicsi. „Az éghajlatváltozás
mai megközelítésének alapvető problémája, hogy az egyre szigorúbb kibocsátás
szabályozás – a Kiotói egyezmény és a tervezett, elődjénél is szigorúbb Kiotó
II – valószínűleg működésképtelen.” „Kiotó megvalósíthatatlan célokat tűz ki,
mégis hatástalan a környezetre.” „…csillagászati összegekbe kerül és szinte
semmi eredménnyel nem jár.” Példa erre: „Az 1992-es Rio de Janeiro-i
Föld-csúcson azt ígérték a vezetők, hogy 2000-re az 1990-es szintre csökkentik
a kibocsátást. Az OECD országok több, mint 12 százalékkal múlták alul (recenzens kiemelése) ígéretüket.” „Kiotónak nem sok
hatása lehet az éghajlatra.” Hatására „…csak minimális lenne a változás. 2050-re
a hőmérséklet 0,05 °C-kal, 2100-ra pedig 0,16 °C-kal nőne lassabban, ami
elhanyagolható különbség. Ez annyit jelent, hogy a 2,6 °C-os várható
hőmérséklet-emelkedés öt évvel később következik be, 2100
helyett 2105-ben.” Különben „…2008-tól kezdve mintegy évi 180 milliárd dollárra
becsülik Kiotó átlagos költségeit.” Vegyük még hozzá az un. „kvótákkal” folyó
szemfényvesztő és szinte nevetséges „kereskedelmet”, amelynek keretében a
kisebb CO2 a kibocsátással rendelkező vállalatok, országok „eladják”
a ki nem bocsátott CO2 mennyiséget vagy annak egy részét a nagyobb
mennyiséget kibocsátóknak. Érdekes különben, hogy ez utóbbi problémáról nem
esik szó a könyvben.
Mint
kiutat, a szerző szerint eredményes kiutat a széndioxid csökkentésére a
légkörben a megfelelő kutatás-fejlesztés jelenti elsősorban az alternatív
energiafelhasználásra vonatkozóan. Sajnos azonban az ilyen irányú erőfeszítések
kimaradtak a kiotói és hasonló egyezményekből. Ugyanakkor: „A megújuló
energiára és az energiahatékonyságra fordított K+F soha nem volt olyan alacsony,
mint az utóbbi huszonöt évben.”
Minden
azon múlik, hogy a globális felmelegedés kérdése a világ mai megoldandó
problémái között a megfelelő helyre kerüljön. Napjaink társadalma számos súlyos
problémával kell, hogy szembenézzen. Ezeket a szerző táblázatban is
összefoglalja. Ezek közé kell beilleszteni a globális felmelegedést az
éghajlatváltozást. Lomborg azonban nem rejti véka alá azt a véleményét, hogy: „Sokkal
fontosabb problémáink is vannak, mint a globális felmelegedés. Mindent a helyi
értékén kell kezelnünk. Sokkal súlyosabb probléma az éhezés, a szegénység és a
betegség. Ha ezeket megoldjuk, több embernek segíthetünk, méghozzá olcsóbban és
megbízhatóbb módon, mintha dollármilliókat fordítunk a drasztikus éghajlat-politikára.”
Az említett „…problémák súlya összességében valószínűleg messze meghaladja az
éghajlatváltozás által előidézett többletproblémákat.”
A
helyzet azonban az, hogy „…a politikusok, a média és a civil szervezetek évek
óta kihasználják a globális felmelegedést, elfogadják ’a félelem, a rettegés és
a katasztrófa’ nyelvét, és még örömüket is lelik benne.” „Sok szerző és
politikus arra használja a globális felmelegedést, hogy eltávolodhasson a
fárasztó politikai csatározásoktól, és az emberiségért aggódó államférfi
szerepében tetszeleghessen, akit a bolygó fennmaradásának nagy problémája
foglalkoztat.” „És ami talán a legfontosabb, a CO2 csökkentésének
tényleges költségeit csak később kell kifizetni, mondjuk a következő
politikusgenerációnak.” Természetesen a tudósok is kivették a részüket ebből a
folyamatból. „Ha a tudósok új tudományos adatok nélkül ’feltupírozzák’ a
mondandójukat, akkor már nem csupán tudományról van szó, hanem egy bizonyos
nézőpont hirdetéséről – nevezetesen azt akarják sugallni, hogy területük a
valóságosnál érdemesebb a finanszírozásra, a figyelemre és a kezelésre.”
A
fentieket összefoglalva a recenzens szerint azt lehet mondani, hogy a globális
felmelegedés „politikai ideológiává” lett, amely tömegeket mozgat és nem mindig
a legértelmesebb, leghelyesebb irányba.
Végül
is az a fő probléma, hogy ha azt gondoljuk, hogy az emberiség jövőjének
megoldása szempontjából egy paraméterre, a CO2 csökkentésére kell
koncentrálnunk, pedig „…elsődleges feladatunk mégiscsak az emberi és környezeti
jólét biztosítása…” Vagyis a célt összetévesztjük az eszközzel. Valójában e
sorok írója szerint a környezet védelme, megóvása sem öncél: az emberiség
jövőjét, jólétét kell biztosítanunk általa, hacsak nem fogadjuk el azt az alig
tartható szélsőséges álláspontot, hogy pl. a baktériumok életfeltételeinek
biztosítása éppen olyan fontos, mint az embereké. Fontos ezt a kérdést tisztán
látnunk, akkor is, ha valljuk, hogy az emberiség sorsa és az őt körülvevő
természeti környezte sok tekintetben nagyon szorosan arra van kapcsolva.
A
könyv különlegessége különben a sok jegyzet, hivatkozás, irodalmi jegyzék,
amellyel adatait, állításait alátámasztja. Ez több mint negyedét teszi ki a
teljes terjedelemnek.