Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Gyárfás Vera
Megjelenés: 2008
Oldalszám: 232 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-9664-88-3
Témakör: Ökológia
Sorozat: Szokatlan szempontok

Eredeti ár: 2500 Ft
Webshop ár: 1875 Ft

KOSÁRBA
Cool it - Hidegvér!
a szkeptikus környezetvédő útikalauza a globális felmelegedéshez

"Nincs értelme teljesíthetetlen célokat kitűzni"

HVG
2008. június 25.

Felesleges pénzpocsékolásnak tartja a kiotói egyezmény betartására tett kísérleteket Bjorn Lomborg (43 éves) dán politológus, aki a klímaváltozás késleltetésére fordított összegeket inkább kutatásra, fejlesztésre, és költséghatékony jótékonykodásra fordítaná.

HVG: Ön fontossági sorrendbe rendezné a világ nagy problémáit. Hogy lehet például az AIDS-prevenciót előbbre valónak tekinteni a szegénység enyhítésénél vagy a klímaváltozásnál?

B. L.: Egyszerűen arról van szó, hogy eddig még senkinek sem jutott az eszébe a világ legnagyobb problémáinak összehasonlítása a megoldás hatékonysága szempontjából. Mi viszont Nobel-díjas közgazdászokkal felmértük, hogyan lehetne a lehető legnagyobb jót tenni a legkevesebb pénzből. Például a malária sújtotta területeken szúnyoghálók kiosztásával nagyon sok ember életét megmenthetjük már ma, míg a jelenlegi módszerekkel, sok százmilliárd dollár elköltésével is legfeljebb néhány évvel tudjuk csak késleltetni a globális felmelegedést.

HVG: Most, hogy végre az emberiség valami nagy közös célért hajlandó tenni valamit, képes kukacoskodni, és azt szorgalmazza, kevesebb pénzt költsenek a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére?

Bjorn Lomborg

A szkeptikus környezetvédő című könyvével robbant be a nemzetközi köztudatba a Koppenhágai Üzleti Főiskola tanára, akit egyes környezetvédők klímaváltozás-tagadással vádolnak. Lomborg az általa 2004-ben, majd idén újra összehívott, Koppenhágai konszenzus elnevezésű projektben a világ tucatnyi vezető közgazdászával - köztük több Nobel-díjas tudóssal - kiszámította, hogy a Föld tíz legégetőbb problémájára (például az AIDS-re, a szegénységre, az ivóvízhiányra, a globális felmelegedésre) adott lehetséges válaszok közül melyek a legköltséghatékonyabbak. E lista végére került a globális felmelegedést a kiotói egyezménnyel orvosolni kívánó nemzetközi kezdeményezés. Lomborgot az amerikai Time magazin a világ száz legbefolyásosabb embere közé sorolja, a brit Guardian szerint pedig azon kevesek egyike, akik képesek megmenteni a Földet. Zöld aktivisták néha tortával dobálják meg, a Nobel-békedíjas Al Gore pedig nem volt hajlandó egy asztalhoz leülni vele. Legújabb könyve, a Hidegvér (Cool it) magyarul is olvasható.

B. L.: Jogos a kérdés, mondhatnánk azt is, végre együtt a globális csapat, és lehet, hogy nem a legcélszerűbben, de legalább együtt munkálkodunk! Valójában azonban csak beszélgetnek arról, hogy jó lenne valamit tenni a globális felmelegedés ellen, de alig történik valami. 1992-ben Rióban, az első Föld-csúcson minden gazdag ország megígérte, hogy 2000-ig lecsökkenti a szén-dioxid-kibocsátást az 1990-es szintre. Ehelyett 12 százalékkal meghaladtuk a korábbi szennyezést. 1997-ben újabb gyűlés következett Kiotóban, ahol azt mondták, fussunk neki újból, s legyen újra az 1990-es mérték a cél, ezúttal 2010-ig. A dolgok jelenlegi állása szerint két év múlva 25 százalékkal fogjuk a korábbi értéket meghaladni. Nincs értelme teljesíthetetlen célokat kitűzni, majd a kudarcon emészteni magunkat, ahelyett hogy jobb megoldásokat keresnénk.

HVG: Miért gondolja, hogy a közgazdászok jobban tudják a megoldást, mint a környezettel foglalkozó szakértők?

B. L.: A közgazdászokra azért van szükség, hogy kiszámolják az egyes programok költségeit és hatékonyságát. Mi csupán annyit mondunk, hogy a szén-dioxid-kibocsátás hagyományos mérséklési módszereinél olcsóbb és gyakorlatiasabb eszközök is léteznek. Javaslatunk: költse a nemzetközi közösség évente a globális GDP félszázad százalékát, azaz nagyjából 25 milliárd dollárt nem szén-dioxid-alapú alternatív energiaforrások kutatására és fejlesztésére. Manapság nagyjából tízszer annyiba kerül a napelemes energia, mint a szénalapú. Néhány környezettudatos gazdag ember ilyenekkel dekorálja ki a háza tetejét, ami azonban kicsit sem segít a globális felmelegedésen. Ha viszont hatékonyabb, olcsóbb napelemeket fejlesztünk ki, amelyeket az iparosodó India és Kína is megengedhet magának, lehet, hogy 2050-re már meg is oldottuk a globális felmelegedés problémáját.

HVG: Sokan olvashatják úgy a könyvét, hogy megnyugodva hátradőlnek: lám, Lomborgék is megmondták, valójában nem kell a klímaváltozástól tartani, minek spórolni az energiával! Nincsenek emiatt álmatlan éjszakái?

B. L.: Egyesek azzal vádolnak, hogy nem aggódunk eléggé a Földért, mások pedig azt hámozzák ki a mondandónkból, hogy nem kell lemondani a benzinfaló terepjárókról. Egyik sem igaz. Azt állítjuk, kevés pusztán aggódni a környezetért, s persze fontos az egyéni döntés, az energiatakarékos életmód, de jóval célravezetőbb eleve olyan szisztémákat alkotnunk, amelyek a lehető leghatékonyabban képesek megoldani a problémákat. Én például azért járok biciklivel, mert Dániában 180 százalékos adóval sújtják az autózást. Ezért aztán a hozzám hasonló emberek, akiknek nem létszükséglet a kocsi, nem vezetnek. Ez viszont lehetővé teszi másoknak, akiknek tényleg fontos az autó, hogy ne ücsörögjenek dugókban. Valahogy így működnek az okos rendszerek.

HVG: Országimázs-építésből jeles. De ezzel ugye nem azt akarja mondani, hogy aki megengedheti magának, nyugodtan tékozolja a vizet, a benzint, a gázt és az elektromosságot?

B. L.: Más oldalról közelíteném meg a kérdést. Sokan figyelmeztetnek, ne hagyjuk stand-by módban a tévét. Szerintem pedig ahelyett, hogy a felhasználót gyötörnék ilyesmivel, logikusabb lenne előírni, hogy az újonnan gyártott tévéknek stand-by módban nullához közeli áramot szabad csak fogyasztaniuk. Vagy: tegyük fel, szeretnénk, ha kevesebb meleg vizet használnának az emberek. Ezt kétféle módon lehet elérni: az egyik, hogy megadóztatjuk a meleg vizet, a másik az - amit több környezetvédő szervezet használ -, hogy az emberek lelkiismeret-furdalására apellálnak. Az eredmény mindkét esetben nagyjából ugyanaz lehet, csak az első esetben kevesebb lesz a folyamatosan frusztrált ember.

HVG: Ha tehetnék, sokan klímaváltozás-tagadásért akár még bíróság elé is citálnák önt. Mivel magyarázza, hogy ilyen érzelmi reakciókat vált ki a mondandója?

B. L.: Ellenfeleim a személyemben támadnak, ahelyett hogy intelligens érvekkel cáfolnák azt, amit mondok. Én ugyanis egyáltalában nem tagadom a klímaváltozást, teljes szívemből hiszem, hogy a szén-dioxid-kibocsátás növekedésével nő a globális átlaghőmérséklet, az ENSZ klímaváltozási testületének, az IPCC-nek e tekintetben tökéletesen igaza van. Én persze akár közgazdaságiegyszeregy-tagadással vádolhatnám meg kritikusaimat, hiszen bebizonyosodott, alacsony hatásfokkal túl sok pénzt költünk el. Egyik oldalnak sem szabad a tudományos érveket a szőnyeg alá söpörnie.

HVG: Kritikusai becstelenséggel és statisztikák hamisításával is vádolják.

B. L.: Egy korábbi könyvemben valóban idéztem hamis statisztikákat a halászattal kapcsolatban, ám azokról később derült csak ki, hogy pontatlanok, miután bebizonyosodott, hogy Kína meghamisította az adatokat. Az ilyesmi ellen tehetetlen vagyok, csak a hivatalosan publikált számokkal tudok dolgozni. Biztosan követtem el hibákat, de amikor rájöttem, a későbbi kiadásokban kijavítottam.

HVG: Elképzelhető, hogy vannak annál költséghatékonyabb jócselekedetek, mint a klímaváltozás elleni harc, de azért azt el kell ismernie, hogy a globális felmelegedés mindenkit, gazdagot, szegényt, éhezőt és szomjazót egyformán érint, míg például a maláriával vagy az AIDS-szel nem ez a helyzet.

B. L.: Ez igaz, de tegyük a kezünket a szívünkre: ami Oroszországot, Kanadát vagy például Dániát illeti, a globális felmelegedés kimondottan javítani fog a helyzetükön. Ma például a világon sokkal többen fagynak meg, mint kapnak halálos hőgutát, tehát az átlaghőmérséklet növekedésével nőni fog a hőhullámokban elhunytak száma, viszont - legalábbis Európában - ennél sokkal többen lesznek, akik nem fagynak meg a hideg miatt. Ezzel persze nem azt mondom, hogy csupa kedvező hatása lenne a globális felmelegedésnek, csak szeretnék rámutatni: helyes egy elmélet minden aspektusáról felvilágosítani az embereket. Ráadásul etikailag is megkérdőjelezhető, hogy vajon az unokáinkat segítsük egy kicsit, vagy inkább a jelen korban élő szenvedőket nagyon.

HVG: Ha kiderülne, hogy a globális felmelegedés sürgetőbb, mint amilyennek most tűnik, képes lenne megváltoztatni a véleményét és a stratégiáját?

B. L.: Ha az adatok változnak, az én álláspontom is változik. De a lényeg az, hogy más a problémamegközelítésünk: a kiotói jegyzőkönyv a mi olvasatunkban arról szól, hogy rengeteg pénzt költünk el minimális eredménnyel. Ha kiderülne, hogy még rosszabb a helyzet a jelenleg ismertnél, a stratégiánk akkor is ugyanaz maradna: ne az energiával spóroljunk, hanem fordítsunk több pénzt olcsóbb alternatív energiaforrások kutatására és fejlesztésére.

HVG: A klímaváltozás-specialisták, a sajtó, sőt még ön is rengeteg írást és figyelmet szentelnek a jegesmedvéknek. Mivel érdemelte ki ez az állatfaj ezt a kitüntető megbecsülést?

B. L.: A jegesmedve lett a globális felmelegedés elleni mozgalom reklámarca - ezért foglalkozom vele én is. Nyilván könnyebb egy szép nagy emlősállattal kampányolni, mint néhány rovarral vagy mikrobával. Igaz, hogy az elmúlt egy-két évben valamivel csökkent a jegesmedvék száma, de az 1960-as évek 5 ezres populációjához képest ma már több mint 22 ezer jegesmedve él. Ráadásul ha mindenki betartaná a kiotói egyezményt, azzal évente legfeljebb egy-két medvét lehetne megmenteni, ha viszont - teszem hozzá, sokkal olcsóbban - visszavonnánk a jegesmedve-kilövési engedélyeket, azzal évente háromszáz-ötszáz mackó menekülne meg a pusztulástól. Szóval, statisztikailag átgondoltabban közelítsük meg a problémákat, figyeljünk az arányokra, és legyünk nyitottak más, az ünnepelttől eltérő megoldási lehetőségekre.

 

Izsák Norbert

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK