Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Gyárfás Vera
Megjelenés: 2008
Oldalszám: 232 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-9664-88-3
Témakör: Ökológia
Sorozat: Szokatlan szempontok

Eredeti ár: 2500 Ft
Webshop ár: 1875 Ft

KOSÁRBA
Cool it - Hidegvér!
a szkeptikus környezetvédő útikalauza a globális felmelegedéshez

Két fontos könyv az emberiség túlélő készletébe

Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle
2008. június

„A Kilimandzsáró gyönyörű (ám olvadozó) gleccsereiről készült érzelmi töltetű felvételek, és a CO2-vel kapcsolatos figyelmeztetések kétségkívül megteszik hatásukat a médiában és a véleményformálók körében, a tanzániai parasztok valódi problémáira azonban nem kínálnak megoldást. (...) Bátran fel kell tennünk a kérdést: azzal segítünk-e a tanzániaiaknak, ha csökkentjük a CO2-kibocsátást - ami nem lesz hatással a gleccserekre - vagy ha olcsóbban, gyorsabban és hatékonyabban orvosoljuk a HIV-problémát.” (Apró ízelítő a COOL IT-ből)

COOL IT. Intellektuálisan felkavaró mű, amely talán még korszak formálóvá válhat - természetesen nem önmagában, hanem azzal, ha képes elindítani egy új gondolkodásmódot a globális környezetgazdálkodásban. Intellektuálisan felkavaró mű, mert hosszas töprengésre késztet: szerzője vajon a dolgok mélyére hatolni képes tisztánlátással megáldott bölcs, aki meg van áldva - netán átkozva - azzal a készséggel is, hogy erőteljesen terjesztett/támogatott nézeteken átgázolva is kimondja, amit sorsdöntő igazságnak tart, vagy olyan ember, aki feltűnést keresve egy rendkívül merész, sőt kifejezetten eretneknek számító új nézetrendszerrel lép fel, ám nagy kérdés, van-e ennek reális alapja. Hiszen még eretnekségnek is szélsőséges, hogy miközben ma a világ kiemelten fontos fórumain a harci dobok a globális felmelegedésről, és annak fő okozójaként az üvegházhatásról dübörögnek, s annak megfékezését jelölik meg az egyik elengedhetetlen teendőnkként, Lomborg itt azt állítja, hogy van ennél sokkal fontosabb dolgunk is: olyan más feladataink, amelyek révén a felhasználható erőforrásainkkal sokkal többet tehetünk az emberiség jólétéért.

Látva a világunk tényleges állapotát, még az is megfordul a fejünkben, vajon lehet-e józan tudós az, aki összehangolt, az emberiség közös javát szolgáló cselekvést javasol a világ országainak a globális környezetgazdálkodásban. Bár magát a globális környezetgazdálkodás fogalmát ő nem is használja, amiről beszél, az erről szól - a valóságban viszont azt látjuk, hogy amióta az ember a technikai fejlődésben eljutott odáig, hogy képes károsítani a környezetet, a maga érdekében ezt minden különösebb gátlás nélkül meg is teszi, s még azóta sem mérlegeli globális hatásokat, amióta ismerheti ennek jelentőségét. Tény, hogy ma már vannak a világunkban tiszteletre méltó erőfeszítések a környezet megóvására, ám ugyanúgy tény, hogy a technológiai képességeinek erősödésével az emberiség, pontosabban annak e tekintetben meghatározó szereplői a környezet kizsákmányolását továbbra is arra viszik, aminek kitűnő jelképe a közlegelők tragédiájának ismert, és e könyvben is megjelenő fogalma. Így erősen kétséges, vajon van-e bármi reális alapunk globális környezetgazdálkodásról beszélni, legalább is abban az értelemben, hogy az ésszerű, hosszú távokban gondolkodó tevékenység, amely úgy hasznosítja a jelen erőforrásait, hogy ezzel nem károsítja a fenntartható fejlődés lehetőségeit. Van nekünk ilyenünk? Óh, Magasságos Műholdak, látjátok-e ennek meggyőzően pozitív jelét a bioszférában? Vagy Lomborg álmodozik, amikor józan észt és bölcs cselekvést remél a világ hatalmaitól? Emeljük ezért ki: ő nem valamiféle kóbor próféta, hanem nagyon is tekintélyes szakembere a témájának. Amint a Typotex e könyve kapcsán elmondja róla, a Time magazin 2004-ben a világ 100 legbefolyásosabb embere közé választotta; a Foreign Policy and Prospect magazin 2005-ös listája alapján ő a világ 14. legbefolyásosabb tudományos személyisége; 2008-ban a Guardian őt is azon 50 ember közé sorolta, akik megmenthetik a bolygónkat. A Dán Környezetvédelmi Értékelő Intézet igazgatója, a Koppenhágai Üzleti Főiskola (Copenhagen Business School) tanára és a Consensus Center alapító igazgatója. Ez utóbbi, amint a honlapján olvasható, a Copenhagen Business School intézménye, amely azt kutatja, hogyan optimalizálhatók azok az erőfeszítések, amelyek célja, hogy az emberiség sikeresen megfeleljen az előtte álló legnagyobb kihívásoknak. A 2008. évi programjáról azt olvashatjuk, hogy több mint 55 nemzetközileg elismert közgazdász, köztük öt Nobel-díjas dolgozik benne, ötvennél több, a világ legnagyobb legnagyobb problémáinak megoldását célzó programot értékelnek ki, és elkészítik az azokban részvevők számára a prioritások optimális listáját. Lomborg tehát igencsak kompetens abban, amiről itt beszél.

Mondanivalójának lényege abban ragadható meg, hogy mindent a helyi - azaz a valós - értékén kell/ene/ kezelnünk, és így rá kellene jönnünk, hogy valójában sokkal fontosabb problémáink is vannak, mint a globális felmelegedés. Sokkal súlyosabb probléma az éhezés, a szegénység és a betegség. Ha ezeket megoldjuk, több embernek segíthetünk, méghozzá olcsóbban és biztosabb sikerrel, mint ha dollárbilliókat fordítunk a drasztikus éghajlatpolitikára. Könyve elején kiemeli, hogy erőteljesen gerjesztett hisztéria irányítja a figyelmünket, és az erőforrások felhasználását a globális felmelegedés - jócskán felnagyított - veszélyeire, és az ellene való cselekvés múlhatatlan szükségességére. A továbbiakban majd igen alapos elemzéseknek veti alá ezeket a téziseket, s rendre meg is cáfolja a túlzásaikat. Ha pedig alaposan végiggondoljuk mindazt, amit elénk tár, beleütközünk egy szó szerint égig érő kérdőjelbe, amely a következőképpen áll elénk. Tény, hogy a globális éghajlat bizonyos melegedési tendenciát mutat - bár ez sem mindenütt egyértelmű. Lomborg egyebek közt elmondja, hogy miközben az Antarktiszi-félszigeten melegszik az idő, Antarktisz további, az egészének 96 %-át kitevő részén hűvösebb lett, s a Déli-sarkon a mérések kezdete, 1957 óta csökken a hőmérséklet. Tény, hogy az emberi tevékenységek erőteljesen növelik az üvegház-hatást előidéző légköri szennyezők kibocsátását, és a környezet hőenergiával való szennyezését is - meghökkentő adatokat közöl pl. a nagyvárosokban kialakuló hőszigetekről. Tény ugyanakkor, s erről is beszél, hogy a Föld éghajlatában lehűlések és felmelegedések váltják egymást, a középkorban is volt egy „kis jégkorszak”, ami viszont felveti a kérdést, vajon valóban az emberi tevékenységek okozzák-e a jelenleg érzékelhető melegedési tendenciát, vagy részben-egészben tőlünk független természeti tényezők. Akár így, akár úgy, Lomborg igencsak megrázó és alapos elemzést ad arról, sőt konkrét számadatokat is közöl arra vonatkozóan, milyen sokba kerülne, ugyanakkor mennyire kevés eredményt hozna, ha a világ országai a maradéktalanul végrehajtanák a globális felmelegedés megállítását célzó, híres Kiotói Egyezmény előírásait (amit természetesen leginkább a legnagyobb légszennyezés kibocsátók nem akarnak megtenni, pontosabban viselni ennek valóban hatalmas költségeit). Ugyancsak adatokkal támasztja alá azt is, hogy a globális felmelegedésnek egyáltalán nem csak káros hatásai lehetnek, hanem sok helyen kifejezetten hasznot is hoz. Elmondja például, hogy az olvadások a harmadik világban erőteljesen növelhetik a mezőgazdasági termeléshez szükséges vízhozamokat, ami jelentős terméstöbbletet, jelentős gazdagodást eredményezhet. Azzal érvel, hogy e gazdagodás a jelenleginél sokkal inkább képessé teszi a népeket arra, hogy a jövőben megbirkózzanak a felmelegedés kedvezőtlen hatásaival, beleértve még a tengerszint emelkedését is. Fejtegetéseit ugyan egy-két helyen nehezebb követni a nem teljesen tökéletes szóhasználat miatt, ám az egész mű a kiváló költség-haszon elemzés kiemelkedően jó példája az optimális környezetgazdálkodás vonatkozásában. (Közbevetőleg jegyezzük meg: a napi valóság olyan fontos tényeivel is szembesülünk itt, amelyekről a legtöbbünknek fogalma sincs. Például pontosan levezeti, hogy ha 125 ember éjjel nappal bekapcsolva hagyja a mobiltöltőjét, az így elfogyasztott energia előállítása évente egy tonna CO2 (!!!) kibocsátást eredményez.)

Lomborg nagyon világosan rámutat az előttünk álló legfontosabb feladatra. Íme: Ne feledjük, hogy a végső cél nem önmagában az üvegházhatású gázok kibocsátásának vagy a globális felmelegedésnek a csökkentése, hanem az életszínvonal és a környezet javítása. Mindannyian szeretnénk a gyerekeinkre élhető bolygót hagyni. (Más kérdés, hogy a zord valóság azt mutatja, a környezetrombolásért felelősök igen nagy része a haszonszerzés érdekében vajmi kevéssé törődik azzal, milyen bolygót hagy a mások gyerekeire!)

Sokat hallunk ma arról, hogy a 21. század legnagyobb problémáját talán nem is az olaj, hanem az ivóvíz jelentheti, s a vízhiány háborúk okozója is lehet. Lomborg kiemeli: a globális felmelegedés több csapadékot és több vizet jelent. A jövő vízproblémáját nem a globális felmelegedés jelenti, hanem hárommilliárd ember számára tiszta ivóvíz és megfelelő csatornázás biztosítása. Ez a stratégiai változás mindössze négymilliárd dollárba kerülne évente, és jelentős egészségügyi és életminőségbeli fejlődést hozna a világ népességének fele számára. Elmondja azt is, hogy miközben a fejlődő világ számára szó szerint halálos probléma a malária, mintegy évi hárommilliárd dollár ráfordítással - ami csupán 2 %-a a Kiotói Egyezmény betartásával járó költségeknek !! - 2015-re a felére lehetne csökkenteni a malária előfordulását.

Felmerül, hogy ha mindez ennyire világos, logikus, célravezető, vajon miért nem követi a világ gyorsan és egyöntetűen a józan ész szavát. Egy keserű fejezetcím - Az alternatív lehetőségekről tudomást sem vesznek - után a következőket olvashatjuk: Sok szerző és politikus arra használja fel a globális felmelegedést, hogy eltávolodhasson a fárasztó politikai csatározásoktól, és az emberiségért aggódó államférfi szerepében tetszeleghessen, akit a bolygó fennmaradásának nagy problémája foglalkoztat. A globális felmelegedés jó ideje kedvelt téma, mert a segítségével a politikusok az emberek szívéhez közel álló dolgokról beszélhetnek. Mivel az éghajlat állandóan változik, e változások egy részét mindig a globális felmelegedés nyakába lehet varrni, ráadásul ezek a sürgető problémák jól felhasználhatók szavazatszerzésre. S ami talán a legfontosabb, a CO2 csökkentésére meghozott látványos döntések tényleges költségeit csak később kell kifizetni, mondjuk a következő politikusgenerációnak. Lomborg ugyanakkor rámutat: amint a globális felmelegedés politikai retorikája mellé elkötelezettségnek is kellene társulnia, a kormányok pontosan tudják, hogy a CO2 csökkentés hamarosan rendkívül drágává és politikailag veszélyessé válik (mert kiviláglik, hogy nem hozza meg a tőle várt, a költségeivel arányos mértékű jótékony hatásokat - OP.).

Osman Péter

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK