Új Könyvpiac 2008. július-augusztus
Az alarmizmus legtöbbünk számára
valószínűleg nem igazán ismerős kifejezés - pedig olyan fogalomról van szó,
amely roppant jellemző emberi tulajdonságot hivatott verbalizálni, ti. a
borzongató vészhelyzetekhez, apokaliptikus víziókhoz, a világvége- és
csapásváráshoz kapcsolódó kéjes izgalmat. Bjern Lomborg meglátása szerint a
világ túlnyomó része effajta hangulatban, a média és a politika számító és/vagy
tudatlan képviselőitől felajzva, megfélemlítve várja a természet teátrális,
katasztrófák látványos tűzijátékában lezajló, a globális felmelegedés által
akkumulált kollapszusát. Mindeközben az egyetlen halovány reménysugarat a
szén-dioxid kibocsátásának csökkentésére irányuló (túlnyomórészt elméleti)
erőfeszítések jelentik. A dán tudós keményen bírálja ezt a szemléletmódot, s
ilyenformán bolygónk bajainak orvoslására a szakmai és laikus közvélemény által
megfogalmazott és elfogadott tendenciát is. Állításait, javaslatit logikus
érvekkel, közgazdasági adatokkal, társadalomkutatási eredményekkel támasztja
alá - jelen kötetében közérthető, olvasmányos stílusban ezeket osztja meg a témairónt
érdeklődő nagyközönséggel.
Legfontosabb mondanivalóját
tulajdonképp már a könyv címében közli: „cool it", azaz mindenki szépen
nyugodjon meg, felejtsük el a bolygó pusztulását megjelenítő, Hollywood-ihlette
plakátszerű víziókat, a sajtó fojtottan hisztérikus híreit, üljünk le, s
gondolkodjunk erről a valóban fontos témáról higgadtan, tényekkel és józan
paraszti ésszel felfegyverkezve. És ha ez megtörtént, rátérhetünk a következő
lépésre: annak az átgondolására, hogy akkor végül is mit tehetünk, mit kell
tennünk? Az első lépés ezzel kapcsolatban egy totális szemléletváltás a
probléma orvoslását, sőt még inkább a probléma mibenlétét illetően. Higgadtan
mérlegelve helyzetünket hamar rájöhetünk, hogy a globális felmelegedés
korántsem az egyetlen, mi több nem is a legsürgetőbb az emberiséget fenyegető
katasztrófák közül. Nemzetközi szintű, a világ élvonalába tartozó szakértők
által elvégzett felmérésekből kiderül, hogy a legsürgősebb teendőnk a
harmadik világot sújtó megdöbbentő állapotok felszámolása lenne - a milliókat
veszélyeztető AIDS és a malária megfékezése, az alultápláltság kérdésének
megoldása, az ivóvíz és közegészségügyi. szolgáltatások biztosítása, a
kereskedelem liberalizációja. Lomborg sejtette, hogy ezen a ponton sokan
felhördülnek: mi a fenének szereljünk fel hálókat a maláriaszúnyog ellen,
amikor hamarosan a Föld drasztikusan átalakul, felizzik, lehűl, elárad, kiszárad
stb. Úgy döntött, pontról pontra cáfolja a katasztrófahívők állításait, s érvel
igaza mellett.
Merészségét jelzi, hogy nem a
globális felmelegedés által okozott károkra, hanem az abból fakadó lehetséges
előnyökre mutat rá: sok egyéb mellett arról ír, hogy bár valóban szed
áldozatokat a hőség, de jóval kevesebben lesznek fagyhalál áldozatai, hogy az
északi területeken ugrásszerűen nőhetne a fajgazdagság, hogy bár néhány terület
tényleg szárazabb lenne, de ezt bőven kompenzálná a máshol növekvő mennyiségben
lehulló csapadék. Nem jön zavarba azoktól a sarkalatos pontoktól sem, amelyeket
a jelenség legfőbb tüneteiként tartunk számon. Többek között rámutat, hogy áradások,
hurrikánok, hő- és fagyhullámok mindig is voltak, ezek természetes jelenségek
- a különbséget az okozza, hogy több milliárddal többen vagyunk, s időközben
belaktuk a tetszetős, de nagyon is rizikós területeket, a tenger- és folyópartokat,
s így valóban, ahol korábban csak levonult egy szokásos ár, ott most milliárdos
károk keletkeznek. A jegesmedvék kipusztulásával kapcsolatban pedig megjegyzi,
hogy egyes macikolóniák fogyatkozását (amelyek egyébként remekül
alkalmazkodnak az enyhén növekvő hőmérséklethez) elsősorban az ész nélkül
folytatott vadászat okozza.
Művének legfőbb erénye, hogy eme
teoretikus fejtegetések mellett megannyi praktikus javaslatot tesz. Mindezt a
legendás,1997-es Kiotói Egyezmény kíméletlen bírálata kapcsán teszi, amelyet
totális gazdaság- és környezetpolitikai tévedésnek tart, elsősorban amiatt,
hogy minden jel szerint az érintett országok nem tudják, és mérhetetlen
költségei okán nem is akarják teljesíteni azt, másodsorban pedig azért, mivel
a legújabb tudományos eredmények szerint a javulás,amit elméletileg
akkumulálna, majdnem a nullával egyenlő: a század végére mindössze 0,16 °C-kal
csökkenne a hőmérséklet. Ehelyett az alternatív megoldások hatékonyságára
hívja fel a figyelmet; hűtési javaslatai között olyanok szerepelnek, mint az
erőteljes fásítás, a városi felületek fehérre festése, a környezeti
katasztrófákra pedig értelmes védekezést javasol, rámutatva, hogy ha veszélyeztetett
területre költözünk (bármily mutatós is legyen az), könnyen előfordulhat, hogy
lecsap ránk az anyatermészet. És mindenek előtt változtatnunk kell politikai
szándékunkon, érlelnünk magunkban a valódi társadalmi felelősségtudatot, és
szellemi, anyagi tőkénket a kutatás és fejlesztés folyamatába forgatni.
Éles szemű és kijózanító
megállapítások - de legalább ennyire figyelemre méltóak a szerző emberi
pszichével kapcsolatos meglátásai. Hogyan és mi okból történhetett meg a
társadalom ilyen szintű hiszterizálódása? Miért kéjelgünk rémképekben a bajok
konkrét és praktikus orvoslása helyett? A legfontosabb ezek közül (az
alarmista „éghajlati pórnóhoz" való perverz vonzalom mellett) az, hogy a
globális felmelegedés, s az ellene való küzdelem értelmet ad életünknek:
mindenkit átfűthet a nemzetek feletti erkölcsi kötelesség- és küldetéstudat,
a nemes cél bizsergető felelőssége, a világ megmentésére irányuló heroikus küzdelem
mitikus izgalma. Bjern Lomborg szerint azonban eme nemes érzésnél jóval
fontosabbak a nemes cselekedetek, helyzetünk racionalizálása, a megelőzés és
bajaink praktikus kezelése. A dán szakembert sokan támadják, a témához illő
szenvedéllyel, s egyre többen támogatják. Az idő nyilván igazolni fogja
valamelyik tábor igazságát. Addig pedig legjobban tesszük, ha szépen lehűtjük
magunkat - minden értelemben.